Back to top

Akinek nincs múltja, annak nincs jövője

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar Kézműves Remek címmel meghirdetett pályázatának díjkiosztó ünnepségére került sor ma délelőtt. A tizenhetedik alkalommal kiírt pályázat célja a magyar kézművesség értékeinek, mestereinek és a minőségi kézműipari termékeknek az elismerése, a népi kézműves mesterségek hagyományainak tovább éltetése.

Magyarországról és a Kárpát-medence területéről a művészek négy kategóriában a tizenhetedik alkalommal jelentkezhettek alkotásaikkal. A művészi kézműiparon belül tradicionális- és iparművészeti kézműipar, a kézműiparon belül pedig mai- és gasztronómiai kézműipar témakörökben döntött a zsűri. A legkiemelkedőbbnek ítélt termék a Magyar Kézműves Remek elismerő címet kapta meg.

124 pályamű érkezett, ebből 46-ot díjaztak.

Öt pályázó, aki kiemelkedőt alkotott, kiválósági érmet kapott, két olyan művész, aki az elmúlt öt évben díjazott volt, elnöki aranyéremben részesült.

Parragh László, az MKIK elnöke megnyitó beszédében köszönetet mondott a résztvevőknek. Kiemelte, hogy egy olyan világban, melyben megkérdőjeleződnek az értékek, kellenek a tisztes cölöpök. Akinek nincs múltja, annak nincs jövője, ezek a kézműves termékek nemzeti értékek.

Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Kézműves Remek díjkiosztó
Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Kézműves Remek díjkiosztó

Egyre nagyobb az érdeklődés az egyedi tárgyak iránt,

a tömeggyártás mellett az emberek keresik az egyedit. A díjjal az alkotásokat akarjuk elismerni és piaci értéküket is szeretnénk emelni.

Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a kézműves hagyományok ünnepének nevezte ezt a napot. A termékek akár egy-egy terület arculatát is meg tudják határozni, mert kulturális örökségünk sajátos közvetítései.

A szakképzési rendszer megújításában a hagyományoknak is helye van, de a változásokra gyorsabban reagáló felnőttképzési rendszerre van szükség.

Magyar Kézműves Remek díjazottak közül kiválósági érmet kaptak:

  • Értékmentő időutazás kollekció (Bánky Zsuzsanna, Gisztl Anna, Szabó Gyula)
  • Sztyeppék vándora-motoros bőrtáska kollekció (Dabas Krisztina)
  • Kopjafa (Keresztes Levente)
  • Suhajda csemege (Szentandrási-Szabó Emese)
  • Szűrrátétes kollekció (Szombati Klára, Torba Béláné)

Elnöki aranyérmes

  • Merényi József faműves
  • Marton Ferenc kárpitos és asztalos

A Magyar Kézműves Remek elismerő címet negyvenegy alkotó kapta meg
A Magyar Kézműves Remek elismerő címet negyvenegy alkotó kapta meg

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Élnünk kell a lehetőséggel” – megnyílt az AGROmashEXPO

Megkezdődött az agrárkiállítási szezon a 38. AGROmashEXPO és a hozzá kapcsolódó AgrárgépShow első napjával szerdán. A Hungexpón megtartott ünnepélyes megnyitóeseményen Nagy István kijelentette: a mezőgazdaság jó eredményeinek része az évek óta folyamatosan növekvő mezőgép-beruházás is.

Nagyanyáink sajtja nem oltóanyaggal készült

Ugyan gépész az eredeti szakmája, ám már gyermek korától hozzászokott a jószág körüli és a földeken való mindennapi munkához. Napjaikban biotakarmányt állít elő, amelyet szarvasmarhái etetésére használ. A tehéntejből sajtot készít, a legősibb módon.

Vince nap a balatonlellei Kishegyen

Január 22-e, Vince napja különösen jeles nap a borászok életében, ugyanis ezen a napon jósolják meg az adott évben várható termést. A hagyományt a lellei Kishegyen is tartják szombaton, ahol vesszőt és mangalicát is vágnak.

Az idén hatodik alkalommal adják át az év agrárembere díjat

Az idén hatodik alkalommal adják át az év agrárembere díjat, amelyre az elmúlt években összesen több mint 500 embert jelöltek - közölte az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Hat fiatalt díjazott az agrárkutatási központ a nemzeti agrártehetségek versenyén

Egyenként másfél millió forinttal három doktoranduszt és három fiatal kutatót díjazott a 2019 őszén meghirdetett agrártehetségek versenyén a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) - mondta Gyuricza Csaba főigazgató hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A talpadban az összes göröngy - Az Év Tájépítésze

Az Év Tájépítésze díjat 2019-ben Andor Anikó Ybl-díjas táj- és kertépítész, városrendezési szakmérnök, címzetes egyetemi tanár kapta. Az elismerést a szakmai zsűri minden évben az előző öt év alkotásai alapján ítéli oda egy alkotónak vagy alkotóközösségnek. Andor Anikót negyvenéves pályájáról és a szakmáról kérdeztük.

Keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét

Elindult a nevezés a Central European Beer Awards-2020 elnevezésű sörversenyre, amelyet jövő nyár elején a gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendeznek meg. A szervezők keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét.

Nem fordítunk kellő figyelmet a zöldségekre

A karácsonyi fogások a legtöbb családban leginkább a különböző húsokból és süteményekből állnak, ez azonban sajnos nem csak az ünnepi időszakra jellemző. A Bonduelle országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyarok mindössze 37%-a fogyaszt naponta friss zöldséget, étkezéseink nagy részét a fehérlisztből készült pékáruk, húsok és húskészítmények, valamint tejtermékek teszik ki.

Tippek gazdiknak: így készüljünk a szilveszterre

Szilveszterkor, avagy a petárdák, tűzijátékok főszezonjában, különösen fontossá válik a kutyatartó gazdák előrelátása és felkészültsége. A fokozott fény- és hanghatások nagyon megijeszthetik a kutyákat, így minden felelős gazda érdeke, mondhatni „kutyakötelessége”, hogy időben gondoskodjon kedvence nyugalmának biztosításáról, ezzel megelőzve ösztönös menekülését.

3500 tonna szaloncukor - ennyit kell jövőre "ledolgoznunk"

Mintegy 3500 tonna fogyhat az idén az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, a forgalom értéke pedig 6,5 milliárd forint lehet, egyre többen vásárolnak minőségi terméket - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.