0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Generációváltás és agrárpálya

Az Országos Mezőgazdasági Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár számtalan szakmai rendezvénynek helyszíne, de érdemes külön kiemelni közülük az Agrármarketing Centrum saját szervezésű tanácskozását, amit a Corvinus Agribusiness diákszervezet szakmai támogatásával tartanak szeptember 27-én, pénteken.

youtube://v/6VuBRSRsj-A

 

A tanácskozás témája a fiatalítás és generációváltás az agráriumban. „Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!” – Agrárkarrier konferenciának a pályaválasztás előtt álló fiatalok és az agrárium iránt érdeklődő egyetemi hallgatók a célcsoportja. A mezőgazdasági karrierlehetőségekről kerekasztal-beszélgetés keretében hallhatnak a résztvevők.

„A rendezvényt elsősorban gimna­zistáknak és egyetemistáknak szánjuk, nekik szeretnénk megmutatni az agrárpálya lehetőségeit”

– mondta el lapunknak Németh Szabolcs. A Corvinus Agribusiness diákszervezet elnöke hozzátette: a középiskolásokat alapvetően arra ösztönöznék, hogy agrárterületen folytassák tovább tanulmányaikat, hiszen jó lehetőségeket rejt, míg a mezőgazdasági felsőoktatásban tanulóknak ezeket a lehetőségeket bontanák ki bővebben. A rendezvény nagyban épít az új technológiákra, a mezőgazdaság digitalizálására is. Ennek jegyében tartanak drónos előadást, lesz kitekintés a legmodernebb eszközök fejlődésére, valamint sor kerül egy kerekasztal-beszélgetésre cégvezetők részvételével. Ez utóbbitól annak megfogalmazását várják, hogy ők mit várnak el a leendő munkavállalóktól, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni manapság a mezőgazdaságban, és hogy milyen megoldásokat látnak ezeknek a kihívásoknak a kezelésére. Több plenáris előadásnak is ez a témája, tette hozzá az elnök.

Németh Szabolcs elmondta: az agrárium ma már nem az, ami 30 vagy 40 évvel ezelőtt volt.

A versenyképesség javítása és a generációváltás érdekében új kihívásoknak kell megfelelni, amit csak teljesen új szemlélettel és stratégiával lehet elérni.

Az agrárdigitalizációs forradalom teljesen átalakítja a mezőgazdaságot, és nagymértékű változásra kell felkészülni miatta a következő években, évtizedekben. Mindez izgalmas életpályát jelenthet a fiataloknak, akik a számítógépek világában szerzett ismereteikkel jól teljesíthetnek a mindinkább digitálissá váló mezőgazdaságban. Az agrárium tehát ötvözi magában a természeti és technológiai elemeket, és nagy változások előtt áll, vagyis vonzó életpályát jelenthet a fiatalok számára – fejtette ki a Corvinus Agribusiness diákszervezet elnöke.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság