Back to top

A genetikai változatosság előnyei

Miként is járulhat hozzá egy kutatóintézet a biogazdálkodás fejlődéséhez? Többek között ezzel a kérdéssel is foglalkoztak az OMÉK-on a biogazdálkodás jövőjét taglaló konferencián az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet – ÖMKI – szakemberei.

Drexler Dóra
Fotó: viniczai
Mint Drexler Dóra, az intézet vezetője elmondta, a 2015 óta felfelé ívelő bio-grafikon pozitív fejlődést mutat, míg 2017-ben a hazai ökoterületek nagysága éppen csak elérte a 200 ezer hektárt, mára megközelíti a 300 ezret. Ebben az évben úgy nőtt 10 ezerrel, hogy nem voltak pályázatok kiírva.

Hazánkban a teljes bioterületből 55,6 százalékkal részesednek a rét, legelő és az extenzív gyep.

Ez nyugati kitekintésben sem rossz eredmény, s azzal, hogy a továbbiakban a támogatást állattartáshoz kötik, a szerkezete is megváltozik. Fontos értékmérő, hogy a szántóföldi növények aránya 35,4 százalék, s ha az ültetvények a nagy egészből csak 5,2 százalékot tesznek is ki jelzi, van még hová fejlődnünk.

A szakember elmondta, 2019-ben az irányító hatóság mintegy 2000 ökogazdálkodási kérelmet támogatott, amelyből 1900 kérelem átállási. Levonható tehát a következtetés: további növekedés várható. Ugyanez mondható el világszinten is.

Egy biztos, éves összehasonlításban a biotermékek iránti növekedés 10 százalékos, ami magával húzza a termelést is.

„Gyakorlatias eredményekre van szükség, amelyek a mindennapi gazdálkodásban hasznosíthatók”- hívta fel a figyelmet Drexler Dóra, hogy olyan projekteket is preferálnak, amelyek összekötik a termelőket, a feldolgozókat és a szaktanácsadókat. Az intézetvezető sorolta az eddigi munkájukat:

sokfajú magkeverék kifejlesztése a szőlő sorközökbe, tájfajta paradicsomok visszavezetése a kertekbe, varroa atka elleni ökológiai módszerek elterjesztése és az ősgabonák újbóli termesztésbe vonása.

Ezt a célt szolgálja az ÖMKi 2012-ben megalapított on-farm kutatási hálózata, mely a hazai ökológiai gazdaságokban megvalósuló innovatív kísérletek rendszere. Életszerű helyzetekben kivitelezett, egyszerű kísérletek beállítását jelenti működő gazdaságokban, illeszkedve a gazdálkodók által meghatározott termelési célokhoz. A kísérletek témáját a résztvevő gazdaságokkal közösen alakítják ki.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A növények is döntenek, emlékeznek

A kutatók szerint a növények számolhatnak, döntéseket hozhatnak, felismerhetik rokonaikat, sőt emlékezhetnek az eseményekre. Bár nincs agyuk, az emberekhez és állatokhoz hasonló módon tanulhatnak.

Ismét időszerű a rókaimmunizálás

Idén ősszel is sor kerül hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázására, amelyhez kapcsolódóan ezúttal is ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A csalétkek repülőgépes kihelyezése 2020. október 3-18. között zajlik majd a déli és keleti megyékben. A rendszeres rókavakcinázás eredményeképpen hazánkban évek óta nem fordult elő veszettség.

Elkaphatják-e az állatok a koronavírust?

Egy friss kutatás szerint vannak olyan állatok, amelyek megfertőződhetnek koronavírussal, szerencsére a házi kedvencek, a kutyák és macskák kevésbé érintettek.

Részletes ajánlás készült a Budapestre hulló esővíz hatékonyabb felhasználására

A globális éghajlatváltozás és a fokozódó környezeti problémák egyre komolyabb kihívások elé állítják a városépítészetet is, így korunk tervezőinek sürgősen és radikálisan újra kell gondolniuk számos eddigi alapvetést.

Már értem, ki találta fel a kombájnt

Muzeális cséplőgépet is láthattunk munkában a 33. Bábolnai Gazdanapokon. A kombájn feltalálója bizonyára gyerekkorában a töreklyukhoz „beosztott” munkás volt, aki naphosszat nyelte a port és küszködött, hogy a felgyűlt törek miatt nehogy megálljon a cséplőgép.

Évtizedek óta nem látott békafaj került elő

Kihaltnak hitt és 1968 óta nem észlelt békafajt fedeztek fel ismét Brazíliában. A kutatók a környezeti DNS segítségével keresték a csökkenő egyedszámú és eltűnt fajokat Brazília két régiójában.

A gyomirtó szerek jolly jokere, a glifozát tényleg mindent visz?

Ökotoxikológiai bepillantás a növényvédő szerek kártyapaklijába.A Szent István Egyetemen már több mint egy évtizede zajlik intenzív kutatómunka az egyes peszticid hatóanyagok és készítmények ökotoxikológiai hatásainak komplex vizsgálatára a Dr. Kriszt Balázs egyetemi docens által irányított két kutatóhelyen

Szüreti bemutató Pécsen: új rezisztens fajták kaptak állami elismerést

Az idén a megszokott időben indult a szüret a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében, a hagyományos őszi bemutatón már egy hónapja beért fürtöket is láthattunk. Az idei évjárat sok nehézséggel járt, szárazság és hideg viselte meg a szőlőt. A pécsi klónszelekció és rezisztencianemesítés eredményeként az idén a kutatóintézet 14 klónja, illetve hibridje nyert állami elismerést.

Luxus minőségű belga szőlő

A belga szőlőtermesztés visszaszorulóban van, mert nagyon kevés termelő maradt.

Több mint 300 új halfajt azonosítottak Oroszország édesvizeiben

Több mint 300 új halfajt azonosítottak Oroszország és a szomszédos régiók édesvizeiben egy, a halak és tengeri állatok sokszínűségét vizsgáló átfogó kutatás során.