0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Agrárinnováció – amit csak a fiatalok tudnak

Középiskolások részére döntővel zárult az agrárinnovációs ötletverseny. A Helló Modern Agrárium révén számos diák, jövendő farmer hozhatta ki magából a legtöbbet, mérethette meg kortársaival szemben ötleteit.

Tudjuk, az egyik leginnovatívabb szakma ma a mezőgazdaság, ki kell használni azt a lehetőséget, amelyet a mai fiatalok az agráriumhoz szemléletben, egyedi ötletben hozzá tudnak tenni.

Az OMÉK-on kilenc csapat ötperces prezentációban kapott lehetőséget, hogy meggyőzze a közönséget tehetségükről.

A felmenő rendszerű versenyben a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola Csirkefogó csapatának ötletét díjazta a vállalkozókból, a felsőoktatásban dolgozókból, az Agrárminisztérium és szakmai szervezetek által delegált zsűri.

A Csirkefogókkal beszélgetve kiderült, 3-4 ötlet is volt a tarsolyukban, mire másfél hete eldöntötték, hogy az állattenyésztéshez, azon belül is a sertéstartáshoz fordulnak. Mint prezentációjukból kiderült, a sertéstelepi elhullás általában 7-9 százalék körül alakul, ami jelentős veszteség, a szállításból, megsemmisítésből adódó plusz költségekről, a környezetszennyezésről nem is beszélve. Gondoltak egy nagyot, s

az állatokban elhelyezett chipek működését továbbfejlesztve megalkottak egyféle „sertés egészségőrt”. Javaslatuk szerint felhők segítségével fel lehetne vinni a rendszerbe az állat egészségügyi állapotát,

valamint azt is, mikor ivarzik. Megalkottak egy pulzusmérésen alapuló hardvert, amit a krotáliába beépítve lehet legyártatni, s a hozzá való szoftverrel sem maradtak adósak.

Tudjuk mit jelent a munkaerő hiány a nagy sertéstelepeken nem lehet „személyre szóló” figyelmet fordítani az állatokra. Az általuk megálmodott pulzoximéter a tenyésztésbe vont állatoknál nem csak a pulzusszám változását, hanem a testhőmérséklet emelkedését is jelzi.

Ezáltal könnyen észlelhető a tömegben az egészségileg problémás egyed, s így napokkal korábban értesülnek a telephely dolgozói a problémával.

Az eszköz nem csak a kocák fialásánál, hanem az inszeminátornak a az ivarzás időbeni felismerésénél is nagy segítséget jelent.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu