Back to top

Agrárörökség: speciális szabályozásra lenne szükség

Az idei OMÉK több szakmai konferenciának is színteret szolgáltat, melynek keretében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ közös szellemi együttműködésben vitatta meg az agrárágazaton belüli jogi szabályozás egyik ellentmondásokba ütköző témakörét, az agrárörökséget.

Az előadók sorából elsőként Mikó András, a NAK és a MAGOSZ jogi ügyeit képviselő ügyvéd tájékoztatott a jelenlegi agráröröklés szabályozási helyzetről. Alapvetően a polgári jog határozza meg az agráröröklést, de természetesen az ágazati agrárjog szabályai is közrejátszanak az öröklést illetően. Az ügyvéd ebben a vonatkozásban

két fő öröklési alternatívát emelt ki, a törvényes öröklést, illetve a végintézkedésen alapuló öröklést.

Több fiatal is részt vett az agárörökség jogi hátterének megismeréséért szervezett konferencián
Több fiatal is részt vett az agárörökség jogi hátterének megismeréséért szervezett konferencián

Törvényes öröklés esetében, ha valaki a birtok- vagy tulajdonmaximumot átlépi, túllépheti ezeket a korlátokat. Végintézkedésen alapuló öröklésnél azonban tudni kell, hogy a Földforgalmi törvény a törvényes öröklést kivette a hatálya alól, azonban a végintézkedésen alapuló öröklést nem. Ha az örökhagyó által megnevezett örökös egyébként nem minősül törvényes örökösnek (azaz a Földforgalmi törvény alkalmazandó), akkor az adásvételnél kötelezettségvállaló nyilatkozat megtétele szükséges a végrendeleti örököstől.

Öröklés visszautasítására is van lehetőség, azonban az örökös a hagyatékból, függetlenül attól, hogy milyen elemei vannak, nem válogathat az egyes elemek között. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy ténylegesen az a személy örökölje a mezőgazdasági termőföldet és eszközöket, akik gazdálkodással foglalkoznak.

Jakab Tamás: szükség volna az agrárörökség jogi változása
Jakab Tamás: szükség volna az agrárörökség jogi változása
A speciális agráröröklési szabályok megalkotásának szükségességére reagálva Jakab Tamás, a MAGOSZ főtitkára a visszaverődő gazdatársadalmi vélemények tapasztalatát megosztva kihangsúlyozta, hogy

a gazdák szükségesnek látják a jelenlegi öröklési rendszer változtatását.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke és a MAGOSZ alelnöke azt vallja, hogy az egész osztatlan közösnek a rendszere a rendszerváltás utáni magyar jogalkotás egyik legnagyobb zsákutcája. Hozzátéve azt, hogy az egész szabályozás akkor halad jó irányba, ha a földtulajdon azoknak a kezében összpontosul, akik a földet tudják használni, képesek rajta gazdálkodni. Továbbá módosításra szorulna az is, hogy bár öröklési illeték termőföld esetében nincsen, azonban ez a mezőgazdasági eszközök vonatkozásában nem igaz.

Győrffy Balázs: az osztatlan közös tulajdon a rendszerváltás utáni magyar jogalkotás egyik legnagyobb zsákutcája
Győrffy Balázs: az osztatlan közös tulajdon a rendszerváltás utáni magyar jogalkotás egyik legnagyobb zsákutcája

A NAK elnöke szerint az öröklési illetéknek az agráröröklés szempontjából nincs létjogosultsága.

Végezetül kiemelte, hogy azon esetekkor, amikor az örökség több öröklőre oszlik el, azt az örököst, aki mezőgazdasággal foglalkozik és kívánja tovább vinni a gazdaságot, az a kormány támogatási projektjét felhasználva, kamattámogatási hitellel élhessen, amely segítségével kifizetheti azokat az örökösöket, akik nem az ágazatban tevékenykednek.

Papp Zsolt: a gazdák nem terveznek előre a végrendeletet illetően
Papp Zsolt: a gazdák nem terveznek előre a végrendeletet illetően
Sűrűn előforduló probléma, hogy a gazdák nem kezdenek el időben foglalkozni a végrendelet és öröklés kérdésével, és megesik, hogy váratlanul idő előtt távozik az élők soraiból az örökhagyó. Papp Zsolt, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának elnöke erre reflektálva elmondta, hogy a gazdák nem terveznek előre. „Nem gondolnak abba bele, hogy mi lesz, ha ők nem lesznek”. Márpedig ez igen anyagi problémával járhat a család szempontjából. Az elnök szerint

sok esetben a család tagjai nincsenek informálva és beavatva, hogy milyen a gazdaság anyagi helyzete, milyen hitelkötelezettségei vannak a bankok felé, és csak a haláleset után tudják meg, mily mértékű tartozásokról van szó.

Jakab István: az fiatal agrárgeneráción múlik lesz-e speciális agrárörökségi szabályozás
Jakab István: az fiatal agrárgeneráción múlik lesz-e speciális agrárörökségi szabályozás
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke és a MAGOSZ elnöke erre reagálva kifejtette, hogy az ilyen helyzetek előálltakkor, a hirtelen halálozás esetében, nagyon gyorsan ellehetetlenülhetnek a vagyonvesztés követően a családok gazdaságai.

Végeredményben az előadok közötti konszenzus az, hogy a jelenlegi jogszabályozás pillanatnyilag nem szolgálja az ágazat igényeit, ellenben az új szabályozástervezetekben az agrártermelők legyenek a kezdeményezettek, és nem utolsó sorban az új jogalkotás fenntartható gazdaságot és családi békét eredményezzen.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A növénytermesztés két alaptörvénye

A Liebig-féle minimum elv és a pentozán hatás a kertészeti iskolák tananyagában az első szabályok között szerepelnek. Érdemes ezeket megismerni és alkalmazni, mivel a termés mennyisége, minősége és ezáltal sok pénz múlhat rajtuk. Egy kis kertben pont olyan hasznos az ismeretük, mint óriási területeken gazdálkodva.

Biológiailag lebomló banánrostból készült cipő: egy lépés a fenntartható divat felé

Egy barcelónai székhelyű startup, az Indianes bemutatta a fenntartható és lebomló cipőinek a kollekcióját, amelyek mezőgazdasági cégek által kidobott banánrostból készültek. A hagyományos cipőktől eltérően maximum két éven belül lebomlanak.

Ellenszavazat nélkül fogadták el az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvényt

Az Országgyűlés július 3-i ülésén 139 támogató szavazattal, a baloldal tartózkodása mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el az osztatlan közös tulajdon felszámolását segítő új jogszabályt – jelentette be az agrárminiszter. Nagy István úgy fogalmazott: ez újabb jelentős lépés az átlátható tulajdonosi rendszer, és az optimális birtokszerkezet kialakítása felé.

KAP: milyen előnyökkel jár a 2 éves átmeneti időszak?

Brüsszeli hírek szerint az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Tanács június 30-án szakértői szinten megegyezett abban, hogy – az Európai Bizottság ellenkezése ellenére – a korábbi egy évvel szemben kétéves lesz az átmeneti időszak a Közös Agrárpolitikában.

Száraz idő és kánikula

Már elkezdődtek az idei betakarítási munkák, és a csütörtöki és pénteki zivataros, változékony időjárás után jó hír a földeken dolgozóknak, hogy szombattól csökken a csapadékhajlam, csak elszórtan fordulhat elő csapadék, ugyanakkor a jellemzően napos, gyakran szeles időben száradni tudnak a talajok.

Saját gyártmányú meggykombájn

A Michigan államban működő Oxley Farmon saját meggykombájnt alakítottak ki. Tíz éve súlyos jégkár után újították meg az ültetvényt és már nem rázógéppel akarták leszüretelni a termést, számol be a Good Fruit Grower. Ez volt a világ legnagyobb üzemi kísérlete, emlékszik vissza a tulajdonos.

Elérhető közelségben a söripari fordulat

A nagy gyártók kizárólagos szerződéseinek feloldása után a kisüzemi főzdék nemcsak a vendéglátóhelyeken, hanem két-három év alatt az iparág egészében is elérhetnék a 20 százalékos piaci részesedést.

Elkezdődött az aratás Békés megyében

Az őszi árpa betakarításával a szokásosnál később ugyan, de megkezdődött az aratás Békés megyében. Egyes belvizes területeken a munkálatok nagy nehézségekbe ütköznek, és gond lehet a termény minőségét jelző hektolitersúllyal is - tájékoztatta közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatósága az aratási koordinációs bizottság üléséről az MTI-t.

Július 1-től Nébo, a chatbot segíti a Nébih ügyfélszolgálati munkáját

2020. július 1-ével elstartolt a Nébih chat alkalmazása: Nébo, a chatbot. Nébo a hét minden napján, napi 24 órában válaszol a hivatalt a Facebook Messenger felületen felkereső ügyfelek kérdéseire, fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejelentéseket.

Levélanalízis-szolgáltatást indított el a NAK

2020. július 1-től új, a falugazdászok segítségével igénybe vehető szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.