Back to top

Magyarország legszebb konyhakertjei

Az OMÉK harmadik napján átadták a Magyarország legszebb konyhakertje országos verseny díjait. A díjátadó ünnepségen Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese Hamvas Béla Konyhakert című írásából vett idézettel kezdte köszöntőjét.

Fotó: Zsoldos Alexandra

Saját kertjének művelése során szerzett élményét is megosztotta a hallgatósággal, és mint mondta, abban nem csak a termés a lényeg, legalább akkora örömöt okoz az oda vezető út is. A legszebb termés az, ami otthon terem, ami a miénk és aminek a növekedését, érését ismerjük, nyomon követjük. Mindez nem csak boldogságot okoz, hanem tanít is minket, mondta Farkas Sándor. A miniszterhelyettes méltatta a Magyarország legszebb konyhakertje mozgalomban részt vevők, a szervezőkét és a kertet művelők munkáját.

Kovács Szilvia az országos program ötletgazdája –programigazgatója „Drága kerteseim!” megszólítással kezdte ünnepi köszöntőjét. Elmondta, hogy

az idén 378 településről közel 2500 kert nevezett a versenybe, tehát közel 16.000 kertművelő munkáját értékelte az országos zsűri, abból 233-at jelöltek országos díjra. Örömükre 308 közösségi kert is versenyzett, és idén először különdíjat is odaítéltek ebben a kategóriában, óvodai, iskolai és önkormányzati kertekért.

Fotó: Zsoldos Alexandra
Különösen büszke arra, hogy a nevezések mögött álló mintegy 73 ezer kertművelő közül 36 ezren húsz évnél fiatalabbak. Ez azt jelzi, hogy jó munkát végzünk, mondta Kovács Szilvia, majd hozzátette, négy éve gyűjtik és elemzik a mozgalom adatait, amelyekből kiderült, hogy legalább 4900 új kertművelőt nyertek meg ügynek. Számításaik szerint mintegy 23 900 kertet sikerült megmenteni az enyészettől, és országszerte összesen 796 hektárt művelnek a „kertesek”. Figyelemre méltó az idén meghirdetett téma, a tájfajták sikere is. Sok jó és régi zöldség és gyümölcsfajta került a látóterükbe, mondta a programigazgató, majd hozzátette nem is tudják, mekkora kincset őriznek ezek a kertesek és arra biztatta őket, bátran vizsgáltassák be őket. Megköszönte a nevezéseket, majd bejelentette, hogy az idén is meghirdeti a Legszebb konyhakertek, Magyarország legszebb konyhakertje versenyt, jövőre is föl kell tehát ásni a kerteket!

Az országos zsűri 7 kategóriában összesen 45 országos díj sorsáról döntött. 25 országos, 15 Megerősítő, 4 Örökös és 1 kert Életmű díjat valamint 3 Különdíjat adtak át. A Magyar Mezőgazdaság Kft. Kerti Kalendárium évkönyvvel ajándékozta meg a nyerteseket.

Harmadik alkalommal kapott országos elismerést,tehát örökös díjban részesült Helmli Mária, normál kategóriában, közösségi kategóriában pedig a Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola ( Budapest, X. kerület) a speciális képzésű diákok zöldségeskertjéért. A szakképző intézmény megkapta a Magyarország Legszebb Iskolai Konyhakert különdíját is.

A díjazottak nevét díjaikkal együtt, a Kertészet és Szőlészet illetve a Kerti Kalendárium lapjain közöljük.

MMG - 98 éves kertművelőé a legszebb konyhakert

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.

Elektronikai forradalom: gombák válthatják a műanyagot

Az elektronikai hulladékok mennyisége világszerte nő, amire a gyártók sokszor rátesznek egy lapáttal a tervezhető avulással, és hogy úgy alkotják meg a készülékeket, hogy ha elromlanak jobban megérje újat venni, mint javítani… A gombák talán segíthetnek a problémán.

Őszi munkák a kertben

A tél a pihenés, feltöltődés, tervezés ideje a kertnek és kertésznek. Hogy erre az időszakra megfelelően felkészüljünk, számos teendőnk van még ősszel a kertben.

A Tisza szabályozásának negatív hatásaitól szenved ma a mezőgazdaság

Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Másodvirágzás ősszel

Városi vadgesztenyefákon nem teljesen szokatlan, hogy ősszel néhány virágzatot látunk a száraz levelek mellett vagy a kopasz ágakon, az idén azonban több növényfajon is hasonló jelenség tapasztalható. Mi ennek az oka?

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Egy pincészet, három borvidék

„Alkotás gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – ezen irányelvek mentén hozta létre Zsirai Csaba a Zsirai Pincészetet, amit Zsirai Petra és Kata örökségül kapott édesapjuk elhalálozásával. Álmát lányai teljesítik be, amelyről és a pincészet mindennapjairól Zsirai Kata beszélgetett Viniczai Sándorral, a Borászati Füzetek felelős szerkesztőjével az MMG Direkt legutóbbi adásában.

A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel

A vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre, és ezzel erősítik a növények klímaváltozással szembeni ellenállóképességét - állapították meg magyar és spanyol ökológusok a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáit vizsgálva.