0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pálinkafőzőgyártók is bemutatkoznak az OMÉK-on – 2. rész

Az OMÉK-on több magyar, pálinkafőző gyártó és forgalmazó cég is részt vesz kiállítóként. Kétrészes cikksorozatunk második részében a pálinkafőzés.com—ot mutatjuk be.

A pálinkafőzés.com weboldalt üzemeltető és egyben a márkanevet létrehozó Kontur Bt. 1991-ben alakult, pálinkafőző berendezésekkel 2011 óta foglalkoznak, immár főprofilként. Magyar László, a cég tulajdonosa az OMÉK-on elmondta, hogy a kezdetektől részt vesznek a kiállításon. Berendezések, illetve kiegészítők gyártásával és forgalmazásával egyaránt foglalkoznak, 2013 óta pedig telephelyükön oktatásokat és továbbképzéseket is tartanak a pálinkafőzés iránt érdeklődőknek.

Saját fejlesztésű és gyártású termékcsaládjuk, a Pálinkamester, amelynek főzőiből Kanadától Kínáig már a világ számos országába exportáltak,

elsősorban a kint élő magyarok találják meg őket. Saját gyártású termékeikből évente 150-200 darabot adnak el, 95 százalékban magánfőzők a vevőik. Pálinkamester márkanevű főzőikkel sorra hozzák el a díjakat a pálinkafőzők.

Szabó Ferenc Ignác, a cég tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy 2018 óta a magánfőzők mellett üzemi főzőberendezések gyártásával és forgalmazásával is foglalkoznak. Hangsúlyozta azt is, hogy a cégtulajdonosok alapító tagjai voltak 2017-ben a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének, illetve a Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrendjének, amely 2018-ban alakult. Ezek a pálinkaelőállítással foglalkozó magánszemélyek egyedüli érdekképviseletei Magyarországon.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság