0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Békésben ezt nem kell tanulni…”

Volt pár stand az OMÉK kistermelői piacán, ahol szinte mindig állt a sor. Az egyik ilyen helyszínt már messziről felismertük a kedves kis famalacról, de az igazán nagy durranás mégsem az volt, hanem maga az áru. Minden, ami füstölt.

„A Facebook-oldalunkon mindig megírjuk, hogy melyik piacon vagy fesztiválon lehet velünk találkozni éppen, de akár postán is elküldjük a sonkát a megrendelőnek” – adott némi betekintést Adamik János egy 21. századi kisüzemi füstölt-áru készítő mindennapjaiba. Családjával együtt a Békés megyei Mezőberényben készítik a sonkát, kolbászt, szalonnát, tepertőt, vagyis – ahogy a szlogenjük is szól –, mindent, ami füstölt. Az OMÉK-on szinte folyamatosan tömeg csoportosult a standjuk körül, aminek a pultjuk előtt ácsorgó kedves, mászókázásra csábító famalac nyilvánvalóan csak az egyik oka volt.

Aki kivárta a sorát, és megkóstolta a

tartósítószer és egyéb mesterséges adalékanyagok nélkül,

a Békés megyei klasszikus módszer alapján előállított termékeiket, az hamar megtudta, mi a népszerűség oka. Kérdésemre, hogy hol tanulták a mesterséget, János nevetve csak annyit válaszolt, hogy Békésben ezt nem kell tanulni… Hiszen ott ennek óriási a hagyománya, gyerekkoruk óta gyakorlatilag megúszni sem tudták a disznótorokat, észrevétlenül sajátították el a tudományát, mire felnőttek. Hogy aztán élethivatásukként is ezt választják, azt mintegy tíz éve határozták el, és nem bánták meg. Már csak azokért a pillanatokért is érdemes csinálni – mondja –, amikor meglátják a vidéki életmóddal rég felhagyott, de gyerekkorának ízeire még emlékező vevőn, hogy

megtalálta, amit rég keresett és már-már elfeledettnek hitt.

Körülbelül 80 sertést nevelnek évenként, megél belőle a család, mondja János, de csak akkor, ha nem vonnak be viszonteladókat, maguk intézik az értékesítést is. A békéscsabai, a gyulai, a gyomaendrődi és Budapesten a Bikás parki piacon lehet velük találkozni, és persze otthon, a mezőberényi telephelyükön is állnak a vevők rendelkezésére.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu