Back to top

Felpörögtek a magyar agrár-startupok

A Kaposvári Egyetem Agrár és Környezettudományi Kara, valamint az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Agrár-Startup Ötletversenyt szervezett. Mindezt tették azzal a céllal, hogy támogassák azokat a fiatalokat, akik innovatív ötleteikkel képesek hozzájárulni a mezőgazdaság fejlődéséhez.

Tossenberger János: Sok értékes gondolat válhat gyakorlattá
Fotó: viniczai
A verseny keretében olyan csapatok jelentkezését várták, akik új ötletekkel rendelkeznek többek között a mezőgazdasági gépek, állattenyésztési berendezések, kertészet, öntözéstechnika, élelmiszeripar, drónok, szenzorok, agrárinformatika, GPS-technológia, vállalatirányítás, öntözés vagy kommunikáció tekintetében, melyekkel a termelés hatékonysága környezetkímélő, fenntartható módon fokozható.

A versenyről és a szeptember közepén lezajlott döntő tapasztalatairól kérdeztük Tossenberger Jánost, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának dékánját.

Az első országos Agrár-Startup Ötletverseny sikeres rendezvénynek bizonyult, különösen annak tükrében, hogy az agráriumot gyakran éri a vád, hogy nincsenek ötletek, nincsen innováció. Ez a verseny rácáfolt erre a vélekedésre.

Mind a középiskolai, mind az egyetemi szektorból szép számú jelentkezés volt. „Stimuláló hatással voltak az érdeklődésre a díjak is, melyeket meghatározó agrárvállalkozások ajánlottak fel”- középiskolások és egyetemisták kategóriában értékelték a versenyt.

„Mindkét szekciót végighallgatva nem láttam jelentős különbséget a tartalomban” - jegyezte meg, hogy a lécet magasra tették a jelentkezők. A másként gondolkodás, az innováció már a középiskolákban megindul, s felsőoktatásban tovább folytathatják ezt a munkát. Nagyon fontosnak tartja a hozzá kapcsolódó szemléletmódot. Összességében optimisták lehetünk a jövő agrárnemzedékét illetően.

A hagyományok megtartása mellett a mezőgazdaság gondolkodásra is késztet. Ezt jelzi az a szeptemberben Kaposváron rendezett szakmai konferencia, amelyen soha nem látott érdeklődés volt tapasztalható.

Ma már a gyakorló gazda is fontosnak tartja, hogy bekapcsolódjon az információ áramlásba, megismerje a szakmát érintő azon újdonságokat, melyeket a saját gazdálkodásában fel tud használni.

Ez egyébként az éppen zajló generáció váltás eredményének is betudható, már nem ódzkodnak az újtól, nem hivatkoznak arra, hogy 40 évig ez így volt jó.

A versenyt nézve, az informatikától a biotermesztésen át új megoldások, új technológiák bemutatásán keresztül minden fellelhető volt. Üdvözlendő, hogy ezek a „startupperek” a legkorszerűbb informatikai eszközöket a legnagyobb természetességgel beépítik mindennapos tevékenységükbe. A digitális világ rohamléptekkel foglalja el az életünket, s ebből az agrárium sem maradhat ki. Aki ezt nem ismeri fel, az lemarad a versenyben.

A versenyen már egy első fordulón túljutott csapatok mérkőztek meg, az együttgondolkodás, ezen belül az egyéni ötletek egybegyúrása volt jellemző. Mintegy harminc fiatal mutatta meg magát néhány perces prezentációkkal, országosan elismert személyek ültek a bíráló bizottságban, akik nem az internetről ismerik a szakmát.

A munka a verseny után sem állt meg. Az eseményt követően már befutott start-up cégek, sikeres vállalkozások keresték meg a csapatokat a további együttműködés, illetve segítség ígéretével. Ezekből pedig az egész hazai mezőgazdaság csak profitálni tud.

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ismerj meg bennünket!

A koronavírus miatti nehézségek és a vásárlói kör átalakulása ellenére a Hévízi Termelői Piac továbbra is fenntartja önmagát. A két hónap zárvatartás azonban megviselte a létesítményt, amit Benkő Lajos piacfelügyelő szerint kemény munkával szinte újra kellett indítani. Azt mondja, a marketinggel nem szabad leállni, elindították például az „Ismerj meg bennünket!” programot.

Nagy érdeklődés övezte a traktor-tesztvezetést

Természetesen az idei Bábolnai Gazdanapokon is kipróbálhatták a látogatók a traktor vezetését. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek egyaránt érdeklődtek a traktor-tesztvezetés iránt, hogy egy igazán monstrum, hatalmas erőre képes járművet elvezethessenek.

Évtizedek óta nem látott békafaj került elő

Kihaltnak hitt és 1968 óta nem észlelt békafajt fedeztek fel ismét Brazíliában. A kutatók a környezeti DNS segítségével keresték a csökkenő egyedszámú és eltűnt fajokat Brazília két régiójában.

Gabonakombájn vezető nélkül

A hollandiai Emmenben tevékenykedik a Huizing Harvest cég, amely a gyakorlatban is bemutatta a vezető nélküli autonóm dolgozó rizskombájnját.

Agrárfinanszírozási kilátások a COVID árnyékában

A Bábolnai Gazdanapok idén sem szűkölködik szakmai programokban: a szervezők egyebek mellett a Szaktanácsadási Ponton várják a látogatókat különféle témák köré szervezett kerekasztal-beszélgetésekre. Elsőként az agrárfinanszírozási kilátások kerültek terítékre. Ennek kapcsán az egyik résztevővel, Szabó Istvánnal, az OTP Bank Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Az agráriumban sincs a tanulásnak vége – Szakiskolai nap 2.0

18 iskola, közel ezer diákja a járványügyi intézkedések szigorú megtartása mellett látogatta meg a Bábolnai Gazdanapokat. Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ez csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárium által kínált képzéseket. Elkerülhetetlen a generációváltás, és ebben a folyamatban szükség van a tanulók és a pályakezdők erejére és tudására.

A gyomirtó szerek jolly jokere, a glifozát tényleg mindent visz?

Ökotoxikológiai bepillantás a növényvédő szerek kártyapaklijába.A Szent István Egyetemen már több mint egy évtizede zajlik intenzív kutatómunka az egyes peszticid hatóanyagok és készítmények ökotoxikológiai hatásainak komplex vizsgálatára a Dr. Kriszt Balázs egyetemi docens által irányított két kutatóhelyen

Precízen vagy precíziósan?

Kerekasztal beszélgetésen boncolgatták szakemberek a ma leginkább foglalkoztató témát, a precíziós gazdálkodást. A precíziós gazdálkodásnak Európában, Magyarországon rövid múltja van, a Bábolnai Gazdanapok Szaktanácsadói Pontján tartott beszélgetésen kereskedő, szaktanácsadó cégek képviselői mellett az oktatás is képviseltette magát.

Szüreti bemutató Pécsen: új rezisztens fajták kaptak állami elismerést

Az idén a megszokott időben indult a szüret a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében, a hagyományos őszi bemutatón már egy hónapja beért fürtöket is láthattunk. Az idei évjárat sok nehézséggel járt, szárazság és hideg viselte meg a szőlőt. A pécsi klónszelekció és rezisztencianemesítés eredményeként az idén a kutatóintézet 14 klónja, illetve hibridje nyert állami elismerést.

Stagnál a vaj ára

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése szünetel, a nemzetközi árutőzsdéken lehet tájékozódni a gabonafélék és az olajmagok jegyzéséről.