0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Erdészeti erdei iskolát avattak a Dél-alföldi kistérségben

Átadták a Hajósszentgyörgyi Erdészeti Erdei Iskolát, illetve felavatták a hozzá tartozó új tanösvényt is a Bács-Kiskun megyei Érsekhalma határában: a Gemenc Zrt. fejlesztése az Agrárminisztérium 100 millió forintos támogatásából valósult meg.

Az avatóünnepségen beszédet mondott Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára is. Úgy fogalmazott, egy újabb intézmény csatlakozott most ahhoz a hálózathoz, amely már három évtizede szolgálja a magyar ifjúságot. Akkoriban hozta létre ugyanis Visegrádon a helyi erdőgazdaság az első magyar, s egyben az első európai erdei iskolát.

„Napjainkban már negyvenkét minősített erdészeti iskolát működtetnek országszerte az állami- és magántulajdonban lévő erdőgazdaságok – kiváló oktatási színvonalon, példás infrastrukturális háttérrel” – részletezte az államtitkár.

Ezek esetében alapfeltétel, hogy az erdészeti erdei iskolák fenntartóinak olyan erdőterülettel kell rendelkezniük, amelyen maguk gazdálkodnak, továbbá gyakorló erdésznek is részt kell vennie az oktatásban. Az erdőpedagógiai programokon résztvevő diákok megismerik a természeti értékeket, egyszersmind pedig a fenntartható erdőgazdálkodás lényegét; a cél, hogy felelős gondolkodású, a természet védelme iránt elkötelezett felnőttek váljanak belőlük. Ennek kapcsán fontos adat: az elmúlt tíz évben megduplázódott az erdészeti erdei iskolák látogatóinak száma – 2018-ban mintegy 90 ezren gyermek vett részt azok programjain.

Zambó Péter ennek kapcsán hangsúlyozta, a tárca nemcsak a meglévő erdők megóvását s újak telepítését támogatja minden eszközzel, hanem a témához kapcsolódó ismeretterjesztést is. Ennek eredménye a most átadott beruházás is, amelyhez

az AM 100 millió forintos tőkeemelést biztosított a Gemenc Zrt. számára. Az összegből átalakították az egykori majorsági épületet – tantermet, előadótermet és szálláshelyet hoztak létre benne –, illetve létrehoztak egy tanösvényt is, amelyet tájékoztató táblák, asztalok és padok öveznek.

Az államtitkár beszéde végén felhívta a figyelmet a most futó Erdők Hete programsorozatra is, amely az agrártárca és az Országos Erdészeti Egyesület együttműködése nyomán jött létre, s amely esemény immáron 23. alkalommal várja az érdeklődőket szerte az országban.

A remények szerint a most átadott erdei iskola is sokakat vonz majd, annál is inkább, mivel az országos kéktúra alföldi szakaszának közvetlen közelében található. Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatójának szavai szerint ráadásul

ez a kistérség – az úgynevezett Illancs – az egyik legváltozatosabb alföldi homokhátsági vidék nagy kiterjedésű, erdők közé ékelődött pusztákkal, mezőgazdasági területekkel.

Beszéde végén elmondta: a beruházás megvalósítása csupán a hajósszentgyörgyi fejlesztések első ütemének lezártát jelenti, hiszen jövő tavaszig, a kormány turistaház-fejlesztéseket ösztönző Téry Ödön Programjából a vendégházat is felújítják.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság