0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A piaci trend ellenére növekedésre számít a „család vizse”

Nemzetközi adatok szerint idén a II. negyedévben 7 százalékkal csökkent a palackozott ásványvizek forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Mi magyarok azonban Európa élmezőnyében vagyunk. Ezt támasztják alá a Magyarvíz Kft. adatai is.

A Global Data nemzetközi piackutató szerint 2019. II. negyedévében a palackozott ásványvizek forgalma 7 százalékkal, 363,8 millió literre csökkent a tavaly bázisidőszakhoz mérten, ami elsősorban a szélsőséges időjárásnak tudható be. Ennek ellenére 2019. január-augusztus között a Magyarvíz Kft. 185,3 millió darab ásványvizet értékesített, ami 3 százalékkal magasabb az előző év első nyolc hónapjához képest. A július pedig rekord eredményt hozott, olyannyira, hogy ez lett a vállalat 19 éves működésének legsikeresebb hónapja.

„A Global Data piaci prognózisa éves szinten 2019-re mindössze 1 százalék forgalomnövekedésről szól, ám a Magyarvíz Kft. ez év végéig összesen 265 millió darab ásványvíztermék értékesítésével számol

– a tavalyi 250 millióshoz képest –, ami 6%-os növekedést hozna. E tekintetben a következő években (2020-2021-re) Magyarországon további növekedés várható a piackutató szerint, aminek oka a hazai turizmus, különösen a HORECA szegmens erős növekedési potenciálja. Valamint, mert a vásárlók szeretik gyorsan és könnyedén oltani a szomjukat, azaz a kényelmi termékek további térnyerése látható hosszú távon” – mondta Balog Zoltán, a cég kereskedelmi igazgatója.

A Magyarvíz Kft. 2000-ben alakult, az ásványvíz kitermelése és forgalmazása 2002-ben kezdődött Lajosmizsén. A cég kezdetben döntően sajátmárkás termékeket állított elő és forgalmazott, mára a Primavera mellett két másik márkát is felépített és sikeresen forgalmaz: a Mizse (szénsavas, mentes, enyhe, ízesített variációk) és a Zafír ásványvizeket. A folyamatos fejlesztések és bővítések eredményeként számos szakmai és fogyasztói elismerésben részesültek, mint például a Mizsével a fogyasztók szavazatai alapján 2018-ban ismét elnyerte Az Év Terméke Díjat, megismételve a 2012-es és 2013-as sikereket. A vállalat kiemelt figyelmet fordít az egészség megőrzése és a sportolás köré szerveződő megmozdulásokra, ezért természetes ásványvizeivel folyamatosan támogat országos és regionális (pl. futó, triatlon) rendezvényeket, kosárlabda és kerékpáros szervezeteket, valamint kórházakat és egészségügyi intézményeket. A társaság 2018-as árbevétele nettó 8,878 milliárd forint volt, ami 368 millió liter – 249,2 millió palack – ásványvizet jelent (saját adatok alapján).

A lajosmizsei cég a legnagyobb növekedést az 1 literes palackokból érte el, amelyekből másfélszer több fogyott, mint tavaly ilyenkor. Ugyanezen időszakokat vizsgálva a 0,5 literes kiszereléseknél 14, a legkedveltebb 1,5 litereseknél pedig 5 százalékos volt a növekedés, amelyek a teljes forgalom 66 százalékát tették ki idén január-augusztusban.

Továbbra is a „család vizse”-ként ismert Mizse márka a legkeresettebb, és jelenleg 45 százalékot képvisel az összeladásban.

Míg 2018-ban a május és az augusztus hónapokban teljesített a legjobban a Magyarvíz, addig 2019-ben a viharos, heves-esős időjárásnak köszönhetően épp ezen hónapok ásványvízértékesítési adatai lettek alacsonyabbak. Mindezek ellenére csúcsot döntött a cég idén júliusban, amikor 40 százalékos emelkedést ért el a 2018. júliusihoz képest, és ezzel működésének legnagyobb értékesített mennyiségét realizálta 1 hónap alatt.

A víz árának alakulása

A hazai ásványvizek árát ma három fő tényező befolyásolja: a forint árfolyama, a disztribúciós és a bérköltségek. Az ágazatban a költségek legnagyobb részét a külföldről származó alapanyagok teszik ki, a gyártók árbevétele pedig forintban realizálódik.

Vagyis a döntően euróban, dollárban jelentkező költségek tekintetében a forint mostani gyengülése nem várt mértékben növeli az alapanyagok árát, ami az ásványvizek drágulását eredményezi.

Ugyancsak árnövelő tényező a disztribúció, mivel nagy térfogatú, alacsony egységárú termékről van szó, így drága a szállítása, de jelentősek az adók és a környezetvédelmi termékdíj is. A bérköltségek alakulásában szerepe van annak is, hogy egy-egy cég mennyire automatizált. A Magyarvíznél például emberi kéz érintése nélkül kerül a palackba az ásványvíz.

Forrás: Magyarvíz Kft.