0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az idő igazolta az 50 éve megfogalmazott célok helyességét

Ötven éves a Pilisi Parkerdő. Fél évszázad egy erdő életében is jelentős időszak, egy erdőgazdaság szempontjából pedig teljes korszak. A kerek évforduló megünneplésére a Budakeszi Erdészetben gyűltek össze a meghívottak, és emlékfát is ültettek.

Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár köszöntőjében nem tudott elérzékenyülés nélkül beszélni a Pilisi Parkerdőről. Hiszen 37 éve ott kezdte a pályáját, ott ismerkedett meg a szakma minden szeletével, és annak a vezérigazgatói székét hagyta ott államtitkári kinevezésekor.

Beszédében pozitív példaként említette a Pilisi Parkerdő Zrt. 50 éves gazdálkodását, ami egyesíti magában a természetvédelmi, a turisztikai és a gazdálkodási szempontokat. Többszörösen méltatta az alapító igazgató, Madas László munkásságát, kinek szellemisége még ma is meghatározó az erdőgazdaságnál. A nagyra tartott szakember nyitottságának köszönhetően alapozták meg a városi erdőgazdálkodást és az örökerdő-gazdálkodást.

A Pilisi Parkerdő jubileumának ünnepelésekor nem feledkezhetünk meg a főváros környéki erdőkben kikapcsolódást, testi és lelki feltöltődést találó több millió természetjáróról és helyi lakosról, hangsúlyozta az államtitkár. Azt is hozzátette, hogy az erdészeti ágazati irányítás a jövőben is támogatja, hogy a Pilisi Parkerdő továbbra is felelős gazdálkodással szolgálja a főváros környéki lakosságot.

Zambó Péter felhívta a figyelmet az erdőgazdaság alapítóinak gondolatára, miszerint nyitottabb erdészeti politikára van szükség.

A fél évszázados működés bizonyítja, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás választ tud adni a 21. század környezeti kihívásaira, így a klímaváltozásra is. Az erdőgazdaság számos természetvédelmi terület alapításában is közreműködött, és szorosan együttműködik a természetjárók szövetségével is.

Az államtitkár mindenkinek megköszönte a munkáját, aki az 50 évben hozzájárult a Pilisi Parkerdő tevékenységéhez, fejlődéséhez.

Ötven év alatt rengeteget változott az erdőgazdálkodás, de a Pilisi Parkerdő már a kezdetekben is forradalmian új megoldásokat vezetett be, mondta Reinitz Gábor vezérigazgató, ennek kiváló példája, hogy az erdőgazdaságra bízott erdők mintegy 40 százalékán folyamatos erdőborítást biztosító módszerekkel dolgoznak a szakemberek, és élen járnak az örökerdő-gazdálkodásban. A legújabb kihívás, a klímaváltozás már nemcsak a jövő, hanem a jelen szakmai munkájának lépéseit is meghatározza, hangsúlyozta a vezérigazgató. A kihívásra válaszul pedig nem kétséges, hogy az elődöktől kapott szakmai tudást a 21. század tudományos és technológiai fejlesztéseivel kell megerősíteni, és ezáltal fenntartható és gyarapodó erdők kialakításán kell dolgozni. Olyan erdőkén, amelyek szó szerint örökerdők lehetnek, mert képesek ellenállni a klímaváltozás káros hatásainak.

Az ötven év alatt a Parkerdő közjóléti-turisztikai hálózatot épített ki. Ma az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját kezeli, területén 25 millió látogatási alkalmat regisztrálnak évenként.

Több mint 1000 kilométer turistaút, 360 kilométer erdei kerékpározásra kijelölt út és erdei lovas úthálózat köti össze a kilátókat és turistaházakat. Több nemzedék szentelte munkáját, vagy akár az életét a Parkerdőnek, eddig mintegy 8500-an dolgoztak azon, hogy a Parkerdő egyet jelentsen az értékteremtő, hagyományőrző, de innovatív, a jövő megoldásait kereső erdőgazdasággal.

A jubileumi megemlékezésen résztvevők elsőként láthatták azt a félórás, Türelem az erdőhöz című kisfilmet, melyben 5 nemzedék egy-egy képviselője mutatja be a Parkerdő tevékenységét, küldetését.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu