Back to top

Elveszett remete

"Már nem is emlékszem igazán, csak az utolsó hajnali cserkelésre, az utolsó közös vadászatra." – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval, ezúttal kicsit komolyabb hangvételben. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

Azt válaszolta hajnalban indulunk, pedig a kérdést be sem tudtam fejezni. Az idő ekkortájt már beleöregedett az éjszakába, pedig az ablak sötétjében kopasz fák óvatos hajlongása hívogatott kifelé. Ropogva szólt bele a tűz kettőnk néma közegébe, és csak néha lehetett hallani, amint a szél nekifeszül az aggastyán falaknak. Benn vén berendezés beszélt régmúlt emlékekről, melyeket se én, se apám nem tudott visszaidézni. Az azsúrozott szőnyegen Zsinór kutya kucorgott összébb édesapám csizmája mellett, félig bóbiskolt gazdájával együtt, csak az én szememre nem jött álom.

A semmi közepébe meredtem, abba a titokzatos éjszakába, ahol a susmorgás és sóhaj idegen fülnek csak felerősödő szélzúgás. Azon töprengtem, vajon miként lüktet a város;

aortái a pulzáló utak, erekként behálózva azt, amit majd vérrögként dugít be a forgalom, és egész városrészek kezdenek lassan elzsibbadni.
Mint tegnap éjjel egy szélütést kapó városnegyed villamosmegállójában a lány, aki sírva nevetett, üres tekintetében kétségbeesés morajlott, körülötte közöny arcai meredtek okos kijelzőkbe. Itt az érdektelenség is közömbös, mint annak a lánynak, akinek akkor épp egy parány figyelmesség mentőövként szolgált volna a fullasztó tömegben.
Minden részlet elvész, míg itt az ablakon kémlelve az utolsó neszre is felfigyelek, és minden rebbenésnek jelentősége van. Észreveszem, hogy kezeim májfoltosak lettek, arcom nyúzott és barázdált az idő ekéjétől. Húsz év, mondom. És mintha most lett volna. Húsz éve bóbiskolt el apám Zsinórral, már nem is emlékszem igazán, csak az utolsó hajnali cserkelésre, az utolsó közös vadászatra. Aznap éjjel nem aludtam semmit, és ez így ment éjszakákon át, ahogy a lány várt a körúton az utolsó villamosra. Házasságunk éveiben a jövő akkortájt gondtalan játszadozás volt, az élet ajándék és habzsolás, és nem maradt végül semmi más, csak a magány, ahogy belém égette azokat a sokatmondó emlékeket, míg én itt maradtam, apám házában, erdő ölelésében. Éjszakai remete vagyok. Fekete csuhámat magamra öltve csak a csillagok figyelme kísér a fasorokig, ahova eltemettem és magam mögött hagytam mindent. Hegyekbe vonultam, hogy megérinthessem az eget, végső búcsúval foghassak kezet édesapámmal. Mosolyogva köszön, látom vonásait a Nap korongjában, apró könnyeit a hófödte hegytetőn megcsillanó napsugarakban.
Siratja, amit nem mondhatott el, mit nem mondhat el már többé, és ha elmondta volna, más lett volna minden.

Szirti sasok köröznek a fejem felett. Várják, mikor köszönök el én is. Étlen-szomjan várom, hogy magához szólítson az Isten. Felejthessek végre, amit nem engedett az őrlő magány. Lehunyom szemem, érzem, ütött a pillanat. Nincs idő, csak üresség és csönd. Lassan nyitom fel szemhéjamat az új kezdet reményében. Csilingelő zaj üti meg fülem, miközben egy lány fölém hajolva vállamra teszi a kezét. Tekintetéből a tűz oszlatta fel a ködöt. Gyengéd hangon figyelmezet: itt a villamos, gyere, még lekéssük!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tenyésszünk fácánt! Kiváló jövedelemkiegészítés

Manapság egyre népszerűbb a nem háztáji állatok tartása és a belőlük készült élelmiszerek fogyasztása. Ennek kapcsán találkoztam a fácánnal, sokszínű vadászható madarunkkal. Felvetődött a kérdés, vajon milyen termelésre képes, és milyen piaci lehetőségeket rejt, emellett alkalmas-e háztáji tartásra.

A szent íbisz rokona még fel-feltűnik

Közismert, hogy az íbiszek az ókori Egyiptom hitvilágában jelentős szerepet játszottak, de az már kevésbé ismert, hogy egyes fajaik napjainkban is nagymértékben terjeszkednek. Ilyen például a szent íbisz, melynek fogságból megszökött példányai Franciaországban ma már erős populációt alkotnak, míg közeli rokona, a batla nálunk már csak igazi ritkaságnak számít.

Jaj a zengőlegyeknek!

A szürke légykapó egész Európában fészkelő madár, hazánkban is széltében elterjedt, bár állománya az utóbbi évtizedekben megfogyott, jelenleg a becslések szerint Magyarországon nagyságrendileg 50 ezer pár költ. Korábban például rendszeresen láttam a badacsonyi vasút­állomásnál, Budapesten a Múzeumkertben, ahol frissen kirepült fiatalokat is megfigyeltem.

Ritka videón egy újszülött gímszarvas borjú első lépései

Ritkán látható, különleges videó örökítette meg egy nemrég született gímszarvas borjú első lépéseit és lábra állását a Budakeszi Vadasparkban. A felvételen az anya és a kis borjú első közös, meghitt pillanatai is láthatók.

Irány a Heves–Borsodi-dombság

„Mátra alján, Bükknek szélén lakik az én öreg néném” – jellemezhetnénk Fazekas Anna verses meséje nyomán az Óbükk néven is ismert területet, mely ugyan nevében dombság, mégis inkább hegyvidék jellemzi. Erre utal a Vajdavár-hegy elnevezés is.

Számos programot és élményt kínálnak az ökoturisztikai bemutatóhelyek a pünkösdi hétvégén

A járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésével ismét megnyithat az ökoturisztikai bemutatóhelyek zöme, így a pünkösdi hosszú hétvégén már kifejezetten változatos programkínálatból választhatnak azok, akik tíz nemzeti parkunk valamelyikét vennék célba az ünnep idején.

Újra nyit a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum

Pünkösd vasárnap és hétfőn újra kinyitja kapuit a szilvásváradi Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum, mely egyelőre csökkentett nyitvatartással működik. A gyűjtemény júniusban csütörtöktől vasárnapig lesz látogatható, figyelmet fordítva az aktuális járványügyi intézkedések betartására.

A sakktáblavirágtól a pestisgyógyszerig - különleges vadvirágok Somogyban

A májusi kirándulások alkalmával a szokásosnál is több nyíló vadvirágot láthatunk Somogyban is. A színpompás mezőkön igazi ritkaságok is élnek, védett fajok is.

Rétisas fiókák keltek ki a pilismaróti hegyekben

Idén is folytatódik a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös madárvédelmi akcióprogramja. Ennek részeként május elején rétisas fiókákat gyűrűztek és madárodúkat telepítettek az erdőgazdaság és a természetvédelem szakemberei a Visegrádi-hegységben.

Kipusztuló és megmentett orrszarvúk

Bár hazánk területén mintegy 15 ezer évvel ezelőtt viszonylag gyakori állatnak számítottak a gyapjas orrszarvúk, napjainkban már csak néhány megkövesedett csont emlékeztet ezekre a fenséges állatokra, no meg néhány patanyom is, melyet Ipolytarnócon is láthatunk. A magyar szakemberek sokat tesznek azért, hogy az orrszarvúk ma élő fajai az utókor számára megmaradhassanak.