0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Készülnek a Behajtási Ünnepre a Hortobágyon

Október beköszönte azt is jelzi, közeledik a hortobágyi Behajtási Ünnep: látványos felvonulással elevenítenek fel régi hagyományokat e napon a pásztorok, akik még ma is őrzik rájuk bízott jószágaikat.

A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok a télre készülődnek a Hortobágyon: jószágaikat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyeikre, hiszen az állat a „havat hazahozta a hátán”, vagyis már nem talált táplálékot a határban. Azt mondták régen, hogy aki Szent Dömötör napján szalmakalapot visel, attól ne kérjünk tanácsot, mert annál valami hibádzik. Szent Dömötör a pásztorok egyik legismertebb védőszentje volt az Alföldön, legelő haszonállataink közül a juhok behajtása is az ő neve napja tájékán történt.

Érdemes tudni: a beszoruláshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és a bérfizetés is. „Dömötör juhászt táncoltat” – tartja a közmondás, mely egyrészt a hideg idő beálltára utal, hiszen nem sokáig lehet már a szabadban maradni, másrészt a juhászok bottal táncoltatták meg azon társukat, akinél az elszámolásnál hiány mutatkozott.

Dömötör napjának megünneplése, a „dömötörözés” a pásztorok körében mindig is nagy eseménynek számított, amelyre már jó előre készültek a csárdában, vagy az úgynevezett pásztorházban, ahol akár több napon át is mulattak; pásztorbált tartottak.

A Hortobágyi Nonprofit Kft. pásztorai – csikósok, gulyások, juhászok – még ma is őrzik a nyájakat, gulyákat, s járnak a ménes után csakúgy, mint 100-150 évvel ezelőtt. Ezáltal a társaság kiemelt szerepet vállal a világon egyedülálló, még napjainkban is élő pásztorkultúra hagyományainak ápolásában, a népi viselet és kézművesség fenntartásában, a pásztortársadalom generációkon átívelő tudásának megőrzésében. Céljuk, hogy ezek, a magyarságunk jelképeinek számító értékek ne tűnjenek el a világból, hanem élő módon adhassuk őket tovább.

A hortobágyi örökség számos eleme ezen a vidéken még mindig a mindennapok része, a ma embere számára viszont ezen értékek sokszor ismeretlenek. Ezek megismertetésében, népszerűsítésében nagy szerepet játszanak a

Hortobágyi Nonprofit Kft. országszerte ismert rendezvényei, köztük az október 26-ai Behajtási Ünnep is.

A Kilenclyukú hídon átvonuló állatok, a Hídi kutrica rackanyája, a szürkemarha- és bivalyfogat, a nóniusz lovak, hátukon a csergető csikósokkal, népies fogatok, a régi fényében pompázó Landauer hintó látványa mind-mind büszkeséggel töltheti el a szemlélődőt. A látványos felvonulás után a látogatóknak lehetőségük lesz ismerkedni a pásztorokkal és jószágaikkal, hogy aztán a csikós és pusztaötös bemutatóban is gyönyörködhessenek.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság