Back to top

Válságjelek mutatkoznak a mézpiacon

Nincs kereslet a magyar mézre, a visszaeső európai kereslet és a magyarországinál olcsóbban termelő ukrán, román és bolgár konkurensek miatt áll a kivitel, és a tavalyinál gyengébb termés ellenére estek az árak, a méhészegyesület elnöke szerint az ágazatban a válság jelei mutatkoznak - írta a Világgazdaság kedden.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta: Magyarország exportorientált, még a gyenge termés mellett is minimum kétszer annyi mézet termelünk, mint a belföldi fogyasztás, és az exportárak határozzák meg a belső felvásárlási árakat is.

Míg korábban azt szokhatták meg a magyar méhészek, hogy bármikor el tudták adni a terméküket, most nincs kereslet a mézre, és a forintgyengülés hatásait sem érzik, sőt csökkennek az árak - tette hozzá.

Fotó: FM: Pelsőczy Csaba
A vegyes méz - amely a belföldi bolti forgalom 80 százalékát adja - termelők részére átadott, kompenzációs felárral kiegészített felvásárlási ára kilogrammonként 580-600 forint, ez 542-561 forint nettó árat jelent. A világpiacon is a vegyes méz adja a tömeget, ebben a szegmensben pedig most az ukrán méz a meghatározó. Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke szerint

az idén Ukrajnában 60-80 ezer tonna termésről beszélnek, és kilónként 2-2,1 eurós áron szállítják le az árut a vevőknek.

A magyar vegyes méz ezzel szemben - 580 forintos felvásárlási áron, és még gyengébb forintárfolyamon is - 60-70 forinttal drágábban juttatható el ugyanazokhoz a vevőkhöz.

A konkurensek alacsony árain túl az is oka a kereslet visszaesésének, hogy az unióban csökkent a mézfogyasztás, és a piac telítettsége a hamisításoknak is betudható, ami 10-30 százalék többletterméket is kitehet - írta a Világgazdaság.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyönyörű bundájuk volt a célpont

Számos európai ország már teljesen betiltotta a prémjükért tenyésztett állatok tartását. Mások olyan szigorú szabályokat vezettek be, amelyek gyakorlatilag veszteségessé teszik a prémtermelést.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat folytatása

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egyeteme vett részt a munkában, melyet most közreadunk.

A Strabucks kínálata növényalapú termékekkel bővül

A kávélánc csapata elhatározta, hogy szembeszáll a lehetetlennel és egyre több terméket készít vegetáriánusok és vegánok számára. A vállalat növényalapú italokkal és ételekkel egészíti ki jelenlegi kínálatát, az eddig megszokott íz világgal új szendvicsek és kávék érkeznek üzleteikbe.

A hazai termékek előnyben részesítését kérik a sertéságazat szereplői a kiskereskedelmi láncoktól

Az afrikai sertéspestis németországi megjelenése miatt szervezett megbeszélést a sertéságazat meghatározói szereplőinek részvételével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A termelők és a feldolgozók egyöntetűen arra kérik a kiskereskedelmi láncokat, hogy a hazai hústermékeket részesítsék előnyben a külföldiekkel szemben.

A méhészkedés nem más, mint csapatjáték

A szakmában elismert méhész, marketinges, megyei egyesületi vezető és boldog családanya. Simonné Venter Éva egy olyan sokoldalú személyiség, aki nem riad vissza a nehéz fizikai munkától sem, és büszkén mutatja a C és E kategóriára is alkalmas vezetői engedélyét. Derűs egyénisége és barátságos természete hozzájárul, hogy könnyen kapcsolatot teremtsen bármilyen korosztállyal.

Ezek II. Erzsébet kedvenc alkoholos italai - az egykori királyi főszakács szerint

Az Egyesült Királyság uralkodónője II. Erzsébet mód felett elfoglalt 94 éves korához képest. Amióta férje Fülöp herceg visszavonult fejedelmi teendőitől 2017-ben, a királynő azóta is eleget tesz udvari kötelezettségeinek, még a koronavírus idején is.

A Michelin és a Camso egy fedél alatt

A Michelin, a világ vezető mul­tinacionális gumiabroncsgyártója 2 évvel ezelőtt vásárolta fel a kanadai Camso vállalatot, amely az ipari és mezőgazdasági gumihevederes járószerkezetek legnagyobb gyártója a világon.

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében, és nemcsak a koronavírus okozta nehézségek miatt, hanem mert „a vírus megmutatta, hol a helyünk: sok magyar hazatért az anyaföldhöz fordulva” – hangzott el a IV. Földművesek Napja ünnepségén.

Brutálisak a hazai gyümölcsárak

A legfrissebb statisztikai adatok szerint, miközben az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ezen belül a friss gyümölcsöké 46 százalékkal drágult.

Hogyan élték meg a gazdák az idei nehéz évet? - Kihívások és lehetőségek

Különös év az idei, a gazdák a megszokottnál is több kihívással szembesültek. A vírushelyzet, a szélsőséges időjárás mellett állatbetegségek, valamint az euró/forint árfolyam kedvezőtlen alakulása is nehezítette a dolgukat. Hogy élték ezt meg? Erről beszélgettek gazdálkodók, kereskedők, szaktanácsadók a 33. Bábolnai Gazdanapokon.