0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket

Az európai uniós hatóságok decembertől vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket, azért, hogy megelőzzék a nem őshonos kártevők megjelenését és elszaporodását a közösség területén. Az Európai Unió rendelete nemcsak a kereskedelmi szállítmányokra vonatkozik, a hatóságok a turisták poggyászait is átvizsgálják - írta a Magyar Nemzet kedden.

Az elmúlt években számos, korábban ismeretlen kártevő szaporodott el az unió területén. A lap példaként a márványpoloskát említi, amelynek első példányait csak 2013 őszén regisztrálták Magyarországon, és 2014 tavaszán is még csak három ismert előfordulási helye volt, majd szinte az egész országot elárasztotta az Ázsiából származó kártevő.

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete szerint december 14-től a határ átlépésekor az EU-ból származó termékeket növényútlevélnek, az EU területén kívülről származó növényeket növényegészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie.

A tűzifa, a tranzitküldemények és a fa csomagolóanyagok is hasonlóan szigorú ellenőrzés alá esnek majd – írta a lap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatója alapján.

A szigor a turistákra is vonatkozik, ezért a jövőben kétszer is meg kell gondolniuk az utazóknak, hogy szuvenírként becsomagolják-e a távoli országban vásárolt növényt – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a

kártevők behurcolása szempontjából a legnagyobb kockázatot az utasok poggyásza jelenti.

Az agrárkamara szerint az ellenőrzést a kisebb határátkelőknél várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogja végezni, a zárszolgálattal rendelkező átkelőkön pedig a növényvédelmi hatóság és a NAV közösen jár majd el.

Forrás: MTI