0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vezetőváltás a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójában

Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának jelenlegi vezetője a Magyarországon végzett sikeres munkája elismeréseként a BASF cégcsoporton belül előléptetésben részesült. Utódjaként a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának vezetőjeként Roberto Salmito került kinevezésre 2019. december 1-től kezdődően.

A brazil származású Roberto Salmito közgazdasági végzettséggel rendelkezik és immár tíz éve dolgozik a BASF-nél, ahol különböző országokban és számos funkcióban gyarapította tapasztalatát.

A németországi központban eltöltött néhány év után legutóbbi pozícióját Oroszországban töltötte be, ahol a volgai, uráli és szibériai kereskedelmi régiók vezetője volt.

A BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziójáról

A gyors népességnövekedés miatt a világ számára egyre égetőbb kérdés, hogy képesek vagyunk-e kialakítani a fenntartható mezőgazdaságot és az egészséges környezetet. Gazdákkal, mezőgazdasági szakértőkkel, növényvédelmi szakemberekkel és másokkal együttműködve

a vállalat célja, hogy segítséget nyújtsanak ennek megvalósításában. Emiatt ruháznak be számottevő K+F tevékenységekbe és a termékek széles portfóliójába,

ideértve a vetőmagokat és jellemzőket, a kémiai és biológiai növényvédelmet, a talajgazdálkodást, a növényegészségügyet, a kártevők elleni védekezést és a digitális gazdálkodást. A laboratóriumban, a szántóföldön, az irodában és a termelés területén tevékenykedő szakértő csapataikkal azon dolgoznak, hogy az innovatív gondolkodást a gyakorlatias cselekvéssel összekapcsolva működő ötleteket hívjanak életre a gazdák, a társadalom és a bolygó érdekében. 2018-ban a divízió 6,2 milliárd eurós eladást ért el. 

A BASF-ről

A BASF-nél a fenntartható jövő számára alkotnak vegyületeket. A gazdasági sikert a környezetvédelemmel és a társadalmi felelősségvállalással ötvözik. A BASF csoport mintegy 122 000 alkalmazottja szinte az összes szektorban és a világ szinte összes országában mind azon dolgozik, hogy hozzájáruljon ügyfeleink sikeréhez. 

2018-ban a BASF több mint 63 milliárd eurós eladásokat ért el. A BASF-részvényeket a frankfurti (BAS) tőzsdén és az Egyesült Államokban amerikai letéti igazolásként (BASFY) értékesítik.

Forrás: BASF