Back to top

Az erdő volt a középpontban Nyíregyházán

Számos programmal készült a XXIII. Erdők Hetére a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola.

Már tizenkettedik alkalommal rendezték meg a NYÍRERDŐ Napot a szabolcsi megyeszékhelyen. A Sóstói-erdőben, az erdei tornapályánál számos program várta a városlakókat: a gyerekek kézműves foglalkozáson, erdészeti és vadászati bemutatókon vehettek részt, ismerkedhettek a madarakkal, és akár lovas kocsival is utazhattak.

A kulturális programok mellett nagy sikert aratott az a bemutató, ahol a fakitermelési versenyszámokból kaptak ízelítőt az érdeklődők.

Nyomon követhették azt is, hogy készül rönkből láncfűrész segítségével egy bagoly. A már hagyományos Süni Futáson és a NYÍRERDŐ Családi Futáson összesen több mint kétszázan vettek részt. A legtöbb tanulót indító iskola 100.000 forintos fásítási ajándékát a Petőfi Sándor Általános Iskola nyerte. Ezen kívül a tombolán - egyebek mellett - tíz mázsa tűzifa is gazdára talált.

Ismét, immár hatodszor bonyolították le a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű programot. A Sóstói-erdőben két nap alatt több mint 850 gyerek, valamint csaknem 100 kísérőjük ismerkedett az erdészek tevékenységével. A csoportok negyedóránként követték egymást, és egy tanösvény jellegű túrán, öt állomáson tudtak meg érdekességeket az erdő élővilágáról, az ott folyó erdészeti munkákról. A séta során kiderült, hogyan válik az erdőből szakszerűen és biztonságosan kikerülő faanyagokból mindennapjaink használati tárgyai. Az állomásokon erdészek, illetve az erdei iskola munkatársai várták a gyerekeket.

A ,,Kiből lesz az erdész?” erdőismereti akadályversenyre 12 csapat jelentkezett, a Sóstói-erdőben megrendezett döntőbe hat csapat jutott be. A végső győzelmet az Arany János Gimnázium és Általános Iskola „Arany Magoncok” nevű csapata szerezte meg, megelőzve az Arany iskola másik csapatát, a „Green team”-et, és a Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagintézménye „Herman Baglyok” gárdáját. A gyerekek nagyon jól felkészültek, a verseny nagyon szoros volt. Az első hely sorsáról egyetlen pont döntött.

Az Erdők Hete elmúltával természetesen az Erdei Iskola kapuja továbbra is nyitva áll az erdő iránt érdeklődő csoportok, osztályok előtt.

Forrás: 
NYÍRERDŐ Zrt. Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Egészséges talaj - Egyre inkább felértékelődik

A 21. század legjelentősebb megoldandó feladatai között első helyen az energia, a tiszta ivóvíz iránti igény kielégítése és az egészséges talaj megóvása áll.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

A Közös Agrárpolitika kilátásai a következő években

Az új Közös Agrárpolitika esélyt ad az mezőgazdasági termelőknek, hogy gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg fenntartható termelést folytassanak – hangsúlyozta Janusz Czesaw Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Érmes gúthi dámbikák a rendhagyó szezonban

A koronavírus járvány miatt rendhagyó dámszezont zárt a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A világhírű, kétszeres Edmond Blanc-díjas vadászterületen a megszokottnál jóval kevesebb, 64 lapátos bikát ejtettek el a vadászok.

Rekord vadlúdlétszám Tatán

A Tatai Vadlúd Sokadalom szerint az 1980-as évek közepétől nem számoltak össze annyi vadludat a természetvédelmi szakemberek a tatai Öreg-tavon, mint e hét hétfőjén. De a hét még újabb rekorddal kecsegtethet az elmúlt napok történései alapján, ugyanis már november 25-e óta érzékelhető volt az intenzív vadlúdvonulás.

Az erdőszegély dísze

Az Országos Erdészeti Egyesület által tavaly meghirdetett online szavazáson a három felterjesztett őshonos fafajunk közül a tatár juhar (Acer tataricum) kapta a legtöbb voksot. Így 2020-ban ez a nagyközönség által kevésbé ismert faj lett az év fája. Faanyagát nem sokra becsülik, ökológiai-állományszerekezeti szempontból azonban fontos faj, egyben kiváló parkfa.