Back to top

Újabb külterületi útjavító beruházás a Vidékfejlesztési Program támogatásával

A Vidékfejlesztési Program keretében jelentős forrás jut a helyi infrastruktúra és a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is. A Szank Községi Önkormányzat és a Kiskunmajsai Városi Önkormányzat konzorciumi együttműködésének keretében felújított külterületi út pedig jól példázza a közös munka sikerét – mondta Kis Miklós a projekt ünnepélyes átadóján.

Az államtitkár hangsúlyozta: A vidéki térségek felzárkóztatását összefogás nélkül nem lehet megvalósítani, amire jó példa Szank és Kiskunmajsa összefogása. A Vidékfejlesztési Program mintegy 120 millió forintos támogatásával megvalósuló beruházásnak köszönhetően nem csak az érintett külterületi út újult meg, hanem beszerzésre került a települések számára egy-egy traktor, és két függesztett gréder is, amelyek segítségével az útszakaszok rendszeres karbantartására nyílik majd lehetősége az önkormányzatoknak.

Fotó: Miniszterelnökség
Kis Miklós kiemelte, hogy az elmúlt időszakban

a külterületi helyi közutak megújítására, illetve az önkormányzati utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére a Kormány országos szinten eddig több mint 46 milliárd forint értékben, közel 900 önkormányzatot támogatott.

A vidéki térségek megújítása különösen indokolt és szükséges, hiszen az ott élő emberek számára is megfelelő életminőséget, gazdálkodási feltételeket kell biztosítani. A Vidékfejlesztési Program kiváló lehetőségeket kínált e célok megvalósítására a vidéki önkormányzatok számára, amelyek a források segítségével különböző infrastrukturális és településképet javító beruházásokat hajthattak végre. A jelenleg zajló, 2014-2020-as programozási időszakban, országosan közel 2000 önkormányzati fejlesztés támogatása valósult meg a program és a Kormány támogatásával – jegyezte meg az államtitkár.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Életre szóló élményeket kínálnak a vándortáborok - érdemes gyorsan jelentkezni!

13 ezernél is több felső tagozatos és középiskolás gyermek jelentkezését várják a Vándortábor Programba, amely idén nyáron több mint húsz gyalogos, kerékpáros és vízi útvonallal igyekszik betekintést adni Magyarország táji és kulturális örökségébe. A kezdeményezés részeként idén először Zarándok Táborba is lehet jelentkezni.

Új vezérigazgató az EGERERDŐ Zrt. élén

Január 06-án Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Dr. Jung László nyugdíjazása után, átadta a kinevezési okiratot Dobre-Kecsmár Csabának az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatójának. Az ünnepélyes alkalomra 2020.01.13-án került sor az erdőgazdaság Központjában, az EGERERDŐ Zrt. vezetői állományának jelenlétében.

Felpörgő öntözési pályázatok

A fel nem használt, így „visszahulló” pénzek kihelyezése folyamatos, és még mindig vannak nyitott pályázatok, de a Vidékfejlesztési Program nagyobb része már a megvalósítás fázisában van, nyilatkozta lapunknak Viski József. Az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerint 2020-ban megélénkül az érdeklődés az öntözésfejlesztés iránt.

A mezőgazdasági gépgyártás és a mezőgéppiac jelentős gazdasági erő

Az Agrárminisztérium pályázati úton támogatja, valamint lízing és beruházási hitel kamattámogatási konstrukcióval is segíti a mezőgazdasági gépesítettség fejlődését – hangzott el Feldman Zsolt köszöntőjében a Mezőgazdasági gépgyártás- és forgalmazás tematikus napon.

„Hiszek egy hazában!”

Ezzel a címmel jelentkezik minden hétköznap a Kossuth Rádióban egy új, 200 részes sorozat, mely a határon túli magyar örökséget, a magyar kultúra évezredes értékeit, a külhoni magyarság szellemi és anyagi alkotásait mutatja be egy-egy alkalommal két percben a tervek szerint a reggeli órákban.

Stabil pénzt ígért a miniszter

450 milliárd jut a gazdáknak terület és állat után, és újabb vidékfejlesztési pályázatok is lesznek 2020-ban – mondta el Nagy István agrárminiszter. Emellett 100 milliárd forintot jut saját költségvetésből agrártámogatásokra.

A lengyeleknél már tehén- és sertésjóléti program is van

A lengyel kormánynak annyira bejött a családok 500+ gyermektámogatási rendszere, hogy 600+ néven indította el új állatjóléti programját. A jelszó: a boldog tehén a jó tehén.

Újabb pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására

Megjelent "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel.

A növényvédő szerek gyengítik a méhek immunrendszerét

A túlvegyszerezett mezőgazdasági termelés jelentős károkat tesz a méhállományokban. Az agrártermelésben alkalmazott növényvédő szerek nagymértékben legyengítik a méhek immunrendszerét.

Újabb három év a borszőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatásában

Megjelent a borszőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához a 2019/2020-2021/2022 borpiaci években nyújtott támogatásról szóló 1/2018. (II. 1.) FM rendelet módosítása, amely új egyéni terv benyújtási időszakot határoz meg. Ezzel újabb három évre megnyitja a támogatás igénylésének lehetőségét.