0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az aktív termelési módozatoké a jövő

Az időjárási anomáliák, a mind meglepőbb kihívások ébresztik rá a gazdákat arra, hogy tudatosan és aktívan be kell avatkozniuk a jó terméseredmények érdekében – véli Éber Csaba. A Malagrow kereskedelmi vezetője szerint a változékony helyzetből kell kihozni a legtöbbet, ehhez pedig profi termékek és magabiztos szaktudás kell.

Nem csupán a termelők látják ellentmondásosnak az idei évet, az inputanyagok piacán is érdekes szezonnak bizonyult a 2019-es esztendő – mondta el lapunknak a Malagrow Kft. kereskedelmi vezetője. Éber Csaba hozzátette: a helyzet természetesen itt is az időjárási anomáliákból fakad. Egy rendkívül száraz ősz és tél után folytatódott az aszályos tavasz egészen áprilisig. Ezt követően pedig nagy mennyiségű csapadék hullott heteken át, amely ugyan pozitív meglepetés volt, de csak azután, hogy hónapokig szenvedett gazda és termény egyaránt.

Ilyen kiélezett körülmények között a termelő előtt két út áll. Vagy spórol a befektetett költségekkel és inkább hagyja a termést olyanra, amilyenre sikerül, vagy pedig épp ellenkezőleg: minél több energiát és pénzt fektet abba, hogy megmentse a vetést és a lehetőségekhez mérten nagyobb hozamot tudjon betakarítani – vélekedett Éber Csaba.

Hasonló dilemma állt a kertészeti művelést végzők előtt is. Ebben az alágazatban általában szívesebben választják a beavatkozást a termelők a kereskedelmi vezető szerint, ugyanis a kertészetre jellemzőbb, hogy tudatosabb, okszerűbb termelést folytatnak a gazdák. Ennek persze az is az oka, hogy egy hektárról lényegesen nagyobb értéket lehet betakarítani a legtöbb termény esetében, mint a klasszikus szántóföldi növénytermesztés átlagos éveiben – tette hozzá Éber Csaba.

Összességében azonban a tudatosság növekszik, éppen azért, mert az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, a véletlenre és a szerencsére egyre kevésbé lehet hagyatkozni.

Aki valóban jó termést akar, annak tompítania kell a kedvezőtlen hatásokat, és a változékony helyzetből kell kihoznia a legtöbbet – vélekedett a szakember.

Éber Csaba szerint mindez a Malagrow piacán is látszik, hiszen az ügyfelek egyre tudatosabbak, egyre nyitottabbak az új készítményekre, és belátják, hogy ezek aktív használatával lényegesen jobb eredményt tudnak elérni, mint nélküle. Ennek érdekében egyre többet és egyre jobbakat kérdeznek is, a Malagrow szaktanácsadói hálózata pedig jelentős tapasztalatot tud megosztani a gazdákkal – mondta el a szakember.

A klasszikus készítményeken túl újabban már olyan termékek is egyre inkább teret nyernek, amelyeket a korábbi években nem nagyon ismertek, vagy legalábbis nem használtak elterjedten a gazdák. Ilyen például az egyre keresettebb Cell’Buster, amely egy szárbontást elősegítő készítmény, és hozzájárul ahhoz, hogy az előző évi szármaradványok gyorsan, egészséges módon és hatékonyan hasznosuljanak. Azon túl, hogy ezzel eltűnnek a későbbi talajmunkák útjából, táplálják a talajt is, ezért a tudatosabb gazdák már érdeklődnek iránta. A másik újdonság a NanoTac, amely egy környezetbarát inszekticid, és szintén egyre inkább terjedőben van – fejtette ki a szakember.

Ha az adottságok nem is mindenben egyeznek, az alapproblémák és a megoldások sokszor hasonlóak a környező országokban is, ezért a Malagrow jelenleg sikerrel terjeszkedik Szlovákiában és Romániában. „Mindez nem azt jelenti, hogy ami Magyarországon van, azt egyszerűen átvissszük a szomszédba. Minden esetben a helyi adottságokhoz igazodó termékeket, tanácsadást és tervet adunk a termelőknek, a különbségek feltárását követően” – fogalmazott Éber Csaba.

„Úgy látjuk, hogy a termékekre és a szaktanácsadásra is nagy igény van, a román piac például meglepően nyitott, az ottani gazdák kifejezetten érdeklődőek és innovatívak” – tette hozzá.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu