Back to top

Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium

Megjelent a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.

Az erdőgazdálkodás közvetlenül is megoldást kínál a klímaváltozásra, ezért a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek, ezen belül az erdőtelepítések növelését. A Vidékfejlesztési Program keretében 12 felhívás, összesen 106 milliárd forintnyi támogatás érinti közvetlenül az erdőgazdálkodást, ezekben eddig több mint 18.600 kérelem támogatásáról hozott támogató tartalmú döntést az Agrárminisztérium, 51 milliárd forint támogatási összegben.

Fotó: Pexels/Pixabay
Annak érdekében, hogy  a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket,

a tárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű „Erdősítés támogatása” című felhívás módosításáról döntött,

amelynek eredményeképp az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130%-kal több forrást is igénybe vehetnek. A felhívás további kedvező módosítása mentén, a jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt. A piaci viszonyokhoz igazodva minden célállomány-típus csoport esetében emelkedtek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai, valamint új elemként került be a felhívásba a ritka elegyfafajok ültetésének lehetősége.

A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap pedig 2021. december 31-re módosult.

Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a pályázatra korábban beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik. Ennek eredményeképpen az Irányító Hatóság ez idáig összesen 853 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, több mint 10 milliárd forint értékben, amely közel 6000 hektár új erdő telepítését eredményezi.

A módosított pályázati felhívás elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon.

Forrás: 
AM

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb agrárösztöndíjasok érkeztek hazánkba a fejlődő országokból

Tizenhat ország huszonöt hallgatója kezdte meg idén tanulmányait Magyarországon, az Agrárminisztérium által szervezett ösztöndíjprogramban. Az újonnan felvett hallgatókat a tárca, a fogadó hazai agráregyetemek, valamint a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatala képviselői köszöntötték Budapesten, az Agrárminisztériumban.

A méhészjövőt az ágazaton belül kell formálni

A Méhészet szaklapban „Vagy béke lesz az ágazatban, vagy tönkremegyünk" címmel interjú jelent meg a méhész-agrárminiszterünkkel, Nagy Istvánnal. Erre számos hozzászólás érkezett. A Méhészet szerkesztősége a főbb csomópontokat tartalmazó felvetéseket küldte el Nagy Istvánnak, amelyekről a miniszter úr alább nyilatkozott.

ASP: ki kell irtani az összes vaddisznót? A lengyelek félnek a húsipar teljes összeomlásától

A teljes vaddisznó állomány megszüntetését tartja szükségesnek a lengyel Mezőgazdasági Kamara. Félnek a húsipar teljes összeomlásától.

Az éghajlatváltozás legnagyobb elszenvedője a mezőgazdaság

Az agrárgazdaság éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kihívásairól és fejlesztési stratégiáiról tartott tájékoztatást az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) ülésén a Parlamentben.

Gesztenye: jobban alkalmazkodó fákra lenne szükség

A gesztenye főként a karácsonyi ünnepi időszak közeledtével kerül előtérbe: a vásárok kedvenc csemegéje a sült gesztenye. A hazai szelídgesztenye-termőterület az utóbbi két évben stabilizálódott, az éves termésmennyiség közel 500 tonna.

A Közös Agrárpolitika jövőjéről tanácskoztak a közép-kelet-európai agrárszervezetek

A litvániai Vilniusban tartották soron következő ülésüket a Három Tenger Régió agrárszervezetei. A bolgár, cseh, észt, lengyel, litván, magyar és szlovák szakemberek az európai uniós agrárpolitika jövőjéről folytattak megbeszéléseket. Közös nyilatkozatukban kiálltak a fiatal gazdák támogatása és a termelők együttműködésének ösztönzése mellett.

Sokféleséget, sokszínűséget a kertekbe! – 2020 a biodiverzitás éve „A legszebb konyhakertek” programban

Ismét sikeres évet zárt 2019-ban „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” kertművelést népszerűsítő országos program, aminek az évértékelő és programmeghirdető rendezvényén Kovács Szilvia ötletgazda, programigazgató meghirdette a 2020-as év kiemelt témáját, ami az eddig fölhalmozódott ismeretek esszenciája: Sokféleséget, sokszínűséget a kertekbe!

Beleszólhatunk egy uniós jogszabály alakításába

Ez az az alkalom, amikor mindenki közvetlenül beleszólhat egy uniós jogszabály alakításába – jelentette ki Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár a Termelői Közösségek Napján rendezett konferencián. Az Európai Bizottság jelenleg nyilvános konzultációt tart a földrajzi jelzések és a hagyományos különleges termék minősítésről.

Szakma – minőség – lehetőség

Ezekkel a szavakkal zárja az iskola honlapján olvasható köszöntőjét Rubi Ferenc, a nyíregyházi Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, ami igazgatói hitvallását, „ars poetica”-ját is magába foglalja.

Régi ízek a Gyümölcsműhelyből

A környék változatos adottságait és terményekben való gazdagságát kihasználva álmodta meg a Gyümölcsműhelyt Farkasné Kapai Mónika. Döbröcén, egy nagyon pici faluban, réges-régi házban nyitotta meg a modern eszközökkel felszerelt, de hagyományokban és stílusban a régmúlthoz igazodó „feldolgozót”.