Back to top

Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban

Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával „vívott” kereskedelmi háborúja – figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elemzésében, amelyről a Bloomberg hírügynökség számolt be.

A tavaly nyár óta tartó amerikai-kínai vámháborúval kapcsolatos legfrissebb hír, hogy Washingtonban

csütörtök délelőtt megkezdődött az amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések 13. fordulója,

amelyen a két ország főtárgyalói megpróbálnak megoldást találni a nézeteltéréseikre, amelyek lassan a világgazdasági növekedést is veszélybe sodorják. Július óta először egyeztetnek hivatalosan is a két ország főtárgyalói. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kétnaposra tervezett tárgyalásokon megvitatják a kikényszerített technológiatranszfert, a szellemi tulajdonjogok védelmét, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokat, valamint szóba kerül a mezőgazdaság és a majdani megállapodás végrehajtásának témája.

Decker Walker, a BCG agrár üzletágának vezetője szerint az Egyesült Államokbeli termelők nem valószínű, hogy teljes egészében visszanyerik az elvesztett piacokat: „személyes véleményem szerint, még ha rövidtávon születik is valamiféle kereskedelmi megállapodás, csak a kereslet kevesebb mint fele fog ismét visszatérni”.

A főbb amerikai mezőgazdasági szereplők egyre inkább attól félnek, hogy a több mint egy éve tartó vámháború még egy esetleges megállapodás után is hosszú ideig érezteti majd hatását,

így addigra már a 28 milliárd dolláros kereskedelmi segélyprogram sem jelent majd támogatást a gazdáknak.

Az amerikai szállítmányok elmaradásából származó hiányokat Kínában más országokból származó importtal pótolják, és ezek az országok számos befektetést is eszközölnek termelési kapacitásaik növelése érdekében, szorosabbra fűzik kapcsolataikat az importőrökkel, ezzel

aláásva az ezeken a területeken eddig meglévő amerikai versenyképességi előnyöket, amelyeknek a kimunkálása több évtizedbe telt – áll az elemzésben.

Hozzáfűzik, hogy az amerikai mezőgazdaságnak nehéz lesz hasonló súlyú, alternatív exportpiacokat találnia annak érdekében, hogy kompenzálja a Kínában elszenvedett veszteségeket.

A tanulmány szerint 2017-ben Kína 19,5 milliárd dollár értékű mezőgazdasági terméket vásárolt az Egyesült Államoktól, így az USA agrárexportjának 14 százaléka irányult Kínába.

A kereskedelmi háborúval azonban az export felére esett vissza 2018-ban, és további 8 százalékkal csökkent 2019 első hét hónapjában.

Forrás: 
Bloomberg

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egyre több helyen kínálnak magyar görögdinnyét

Ha nyár, akkor dinnye. Az idén azonban lassan köszönt ránk a nyári meleg, és a hűvös, csapdékos idő miatt a dinnyeszezon is később indul. A folytatás remélhetően jobb lesz, és úgy tűnik, importnyomásra is kevésbé kell számítaniuk a termelőknek. Horváth Vivientől, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete titkáráról kértünk helyzetjelentést.

Szőlőár-előrejelzés: segítség a termelőnek

A piacszervezési intézkedésként az elmúlt években meghonosodott intézkedéscsomag eredeti célja nem változott: a piac átláthatóságát és kiszámíthatóságát szeretné biztosítani.

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzés a kereskedelmi törvény módosítása következtében

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzési szektor a parlament által múlt pénteken elfogadott kereskedelmi törvény következtében, eszerint ugyanis megszűnik a vendéglátóhelyeken a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Madárinfluenza - A járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból a belföldi piacon

A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI érdeklődésére.

Árutőzsde: emelkedő gabona-, csökkenő repceár

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.

Drága a zöldség-gyümölcs, de nem a termelő kap többet

Drága a zöldség és a gyümölcs, de leginkább csak a boltokban: a termelőkhöz a legtöbb termény esetében csak kevéssé szivárog le a mostani áremelkedés. Mindez rövidebb távon az extenzív szereplőknek kedvezhet, de hosszabb távon nincs alternatívája a beruházásoknak és a modern termelési módozatoknak – véli Malatinszki György.

FAO: idén először nőttek a világpiaci élelmiszerárak

Júniusban idén először emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulására.

Egerekkel "fűszerezett" élelmiszert vont ki a Nébih - videó

Mintegy 236 tonna, élelmiszerbiztonsági szempontból problémás terméket és élő rágcsálókat is találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei élelmiszer-vállalkozás fagyasztó tárolóiban.

Mi a helyzet a magyar borral? Külkereskedelmünk 2020 elején

A magyar bor a koronavírus-járvány megtépázta külpiacokon az év első három hónapjában minden várakozást felülmúló módon teljesített. Az exportnövekmény minden képzeletet felülmúló, hiszen értékben 35, mennyiségben pedig 54%-kal bővült.

Nagy-Britannia inkább a világ másik feléről vásárol tejtermékeket

Nagy-Britannia előrehaladott szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytat Ausztráliával és Új-Zélanddal tejtermékek forgalmazásáról. Ennek eredménye hátrányosan érintheti az európai tejtermelőket és feldolgozókat.