Back to top

Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban

Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával „vívott” kereskedelmi háborúja – figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elemzésében, amelyről a Bloomberg hírügynökség számolt be.

A tavaly nyár óta tartó amerikai-kínai vámháborúval kapcsolatos legfrissebb hír, hogy Washingtonban

csütörtök délelőtt megkezdődött az amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések 13. fordulója,

amelyen a két ország főtárgyalói megpróbálnak megoldást találni a nézeteltéréseikre, amelyek lassan a világgazdasági növekedést is veszélybe sodorják. Július óta először egyeztetnek hivatalosan is a két ország főtárgyalói. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kétnaposra tervezett tárgyalásokon megvitatják a kikényszerített technológiatranszfert, a szellemi tulajdonjogok védelmét, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokat, valamint szóba kerül a mezőgazdaság és a majdani megállapodás végrehajtásának témája.

Decker Walker, a BCG agrár üzletágának vezetője szerint az Egyesült Államokbeli termelők nem valószínű, hogy teljes egészében visszanyerik az elvesztett piacokat: „személyes véleményem szerint, még ha rövidtávon születik is valamiféle kereskedelmi megállapodás, csak a kereslet kevesebb mint fele fog ismét visszatérni”.

A főbb amerikai mezőgazdasági szereplők egyre inkább attól félnek, hogy a több mint egy éve tartó vámháború még egy esetleges megállapodás után is hosszú ideig érezteti majd hatását,

így addigra már a 28 milliárd dolláros kereskedelmi segélyprogram sem jelent majd támogatást a gazdáknak.

Az amerikai szállítmányok elmaradásából származó hiányokat Kínában más országokból származó importtal pótolják, és ezek az országok számos befektetést is eszközölnek termelési kapacitásaik növelése érdekében, szorosabbra fűzik kapcsolataikat az importőrökkel, ezzel

aláásva az ezeken a területeken eddig meglévő amerikai versenyképességi előnyöket, amelyeknek a kimunkálása több évtizedbe telt – áll az elemzésben.

Hozzáfűzik, hogy az amerikai mezőgazdaságnak nehéz lesz hasonló súlyú, alternatív exportpiacokat találnia annak érdekében, hogy kompenzálja a Kínában elszenvedett veszteségeket.

A tanulmány szerint 2017-ben Kína 19,5 milliárd dollár értékű mezőgazdasági terméket vásárolt az Egyesült Államoktól, így az USA agrárexportjának 14 százaléka irányult Kínába.

A kereskedelmi háborúval azonban az export felére esett vissza 2018-ban, és további 8 százalékkal csökkent 2019 első hét hónapjában.

Forrás: 
Bloomberg

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb pályázati felhívások várhatók

A Vidékfejlesztési Programban még nyitva álló 10 felhívás mellett további öt megjelenését vetítette előre Nagy Attila, az Agrárminisztérium EMVA Stratégiai Főosztály vezetője a FruitVeB évértékelő konferenciáján. Ha pedig lesznek visszahulló pénzek, akkor még újabb pályázatok is várhatók.

Tavasszal is folytatódik a zöldítési program

A vártnál nagyobb sikerrel zárult az ÉSZAKERDŐ Zrt. Erdészeti Erdei Iskoláinak éves programjában szereplő iskolazöldítési akció. Kilenc oktatási intézményből csaknem 1700 gyermek volt részese az eseményeknek. A kezdeményezés eredményeképpen az iskolák udvarán vagy azok közvetlen környezetében juhar-, kőris-, tölgy-, hárs- és vadkörtecsemetéket ültettek.

Nem csak karácsonykor kellene halat ennünk

Mintegy 10 százalékkal nőtt a hazai halfogyasztás, az Agrárminisztérium azonban azon dolgozik, hogy a jelenlegi szűk 6 kilogrammnál kétszer több halat együnk. Ezzel nemcsak az egészségünket óvjuk, hanem a hazai haltermelőket is támogatjuk. A haltermelés ráadásul nem terheli a környezetet, vitathatalanul fenntartható gazdálkodás.

Kiállítási lehetőség Japánban

Március 10–13. között rendezik Japánban a Foodex élelmiszer-szakkiállítást. Akit érdekel a lehetőség, annak az AMC segít a szervezésben, december 16-ig lehet jelentkezni a közösségi stand kiállítóhelyeire. Lesz magyar látványkonyha is, a kiállítók alapanyagaiból főznek.

Új meztelencsigák érkeztek, még nem tudni, hogy ezek is lerágják-e majd a fél kertet

2019-ben a kertészeti kultúrákban, de helyenként a szántóföldön is nehezen leküzdhető károkat okoztak a csupasz- vagy más néven a meztelencsigák. Ráadásul az év második felében újabb két csupaszcsigafaj jelent meg Magyarországon – most még nem tudni, hogy mennyire találják meg nálunk az életfeltételeiket, de jobb felkészülni.

Egyre kevesebben szántanak Amerikában

A szántás és a szintetikus vegyszerek helyett egyre többen választják a minimális talajművelést az USA-ban. Ha nem változtatunk a hagyományos művelésen, hamarosan elveszik a kultúrnövények termesztésének lehetősége.

A Mikulás is szeret vonatozni

Hull a pelyhes fehér hó… hangzott a kedves dallam az EGERERDŐ Zrt. Mikulásjáratain. A nagy népszerűségnek örvendő programon közel kétezren vettek részt december 7-én és 8-án, a Felsőtárkányi és a Szilvásváradi Állami Erdei Vasúton, illetve a Mátravasúton.

A brit gazdák Brexitet akarnak?

Nem épp úgy sikerült a Farmers Guardian brit agrármagazin netes felmérése, ahogy tervezték. A brit gazdákat kérdezték a december 12-ei parlamenti választásról. A válaszlehetőségek sokaknak nem tetszettek.

Az erdőgazdálkodás és a természetvédelem összhangja

A Pilisi Parkerdő folytatta fél évszázados küldetését a természetesebb erdők és az erdők értékeire nyitott emberek érdekében: bővítette a fővárosi erdők ökoturisztikai funkcióit, fejlesztette a gyermekek környezeti nevelését szolgáló intézményeket, kutatásokat, szakmai programokat szervezett a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelmében, valamint filmet is készített az 50 éves évfordulóra.

Eredményes ágazat visszatartó tényezőkkel - szlovák sörök

Egyelőre sikeres a szlovákiai sör- és malátagyártás, ennek ellenére az ágazatnak van egy komoly problémája, mégpedig a belföldön előállított sörárpa mennyiségével és minőségével. A mintegy 380 ezer tonnás sörárpaszükséglet jelentős hányadát, csaknem 100 ezer tonna alapanyagot külföldről kell behoznia az országnak.