Back to top

Támogatás az őszi munkák elvégzéséhez

Megkezdődik az agrártámogatások előlegfizetése október 16-án, mely a Magyar Államkincstáron keresztül kerül folyósításra a mezőgazdasági termelők részére, amely idén összesen 240 milliárd forintot tesz ki.

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az év végéig közvetlen támogatásokból 200 milliárd, a Vidékfejlesztés Program egyes terület- és állatalapú támogatásaiból 30 milliárd, valamint az egységes kérelmekhez kapcsolódóan további 12,3 milliárd támogatásban részesülnek a gazdák.

A támogatás célja a gazdálkodók segítése az őszi munkák elvégzéséhez, illetve a termelők pénzügyi stabilitása, a biztos anyagi háttér megteremtése.

A tárcavezető hozzátette, hogy idén a közvetlen támogatások esetében összességében 6 százalékkal magasabb támogatás kerül kifizetésre, a tavalyi év azonos időszakához képest.

Fotó: AM/ Fekete István

Az agrárminiszter az előlegfizetések egy másik fontos pillérét is megemlítette, melyet a Vidékfejlesztési Program keretében működő ökogazdálkodási- és agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatások jelentik – itt 30 milliárd forint összegben számíthatnak a gazdák támogatásra.

Prof. Dr. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke tájékoztatta a gazdákat, hogy az előlegfizetések első hetében mintegy 50 ezer gazdának folyósítanak közel 50 milliárd forintnyi támogatás, valamint köszönetet mondott a gazdáknak, hogy határidőre benyújtották kérelmeiket, amelyeket az államkincstár megvizsgált bürokratikusan és helyszíni ellenőrzés útján. Ezek a vizsgálatok jelenleg is zajlanak, a folyósítás pedig október 16. és november 30-a között fog elsődlegesen megtörténni

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Közel 200 millió euró jut az uniós élelmiszerek promóciójára

Az Európai Bizottság 2020-ban 200,9 millió eurót fog fordítani az európai agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítésének finanszírozására, az Unión belül és kívül egyaránt.

Felavatták a Bükk-vidék Geopark Központot és Panziót

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság hidat jelent az ember, a táj és a természeti értékek között - jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Bükk-vidék Geopark Központ és Geopark Panzió átadási ünnepségén, szerdán, Bükkszentkereszten.

Lovarda és otthon – Horseland Lovastanya, az Év Tanyája

Békéscsabán, a bányatavak partján terül el a Horseland Lovastanya, ahonnan szép időben, egészen a szabadkígyósi Wenckheim kastély tornyáig el lehet látni. Lakói, a Szabó család, Fanni, Márti és József. A tanya fő profilja a lovasoktatás, de kocsizással és bértartással is foglalkoznak.

A gazdálkodók és a természetvédelmi szakemberek együttműködését segíti egy most megjelent kiadvány

A kiadvány hozzásegíti az agrárgazdasági szereplőket: gazdálkodókat, falugazdászokat, szaktanácsadókat, a kifizető szervezetek szakembereit és a természetvédelemben dolgozókat, hogy ugyanarra a szakmai tudásra építsenek, ugyanazt a nyelvet beszéljék a Natura 2000 gyepterületek kapcsán – mondta Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat

Erdőben járni jót tesz a léleknek, emellett az erdő hozzájárul a klímavédelemhez, véd a fénytől, az erróziótól, a gazdaságnak és az egész társadalomnak hoz hasznot – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országfásítási Program székesfehérvári állomásán.

Csökkenő hazai pálinkafogyasztás

Januártól a népegészségügyi termékadó – a neta - is utólérte a pálinkát, a szőlő- és borágazatban ugyancsak komoly változásoknak lehettünk tanui. Ezeket a területeket járta körbe a közelmúltban a Parlament Mezőgazdasági bizottság Szőlő-, bor-, pálinka albizottsága.

Miniszter: biztos a csúszás, a mértéke kérdéses

Már csak azon megy a vita, hogy egy vagy két év lesz-e az agrártámogatások átmeneti időszaka – jelentette ki Nagy István, aki szerint addig sem szabad a fejlesztésekkel leállni.

12 millió euróval segítik a magyar borok értékesítését

Az elmúlt évben 10-15 százalékkal emelkedtek az unióban a borkészletek, ami nem könnyíti meg az ágazatban dolgozók helyzetét. A világ borpiaca telített, ezért a magyar borok értékesítésének támogatására 12 millió euró értékben borpromóciós programot indít az agrártárca – jelentette be Feldman Zsolt a Magyar Bor 2019/2020 című kötetet is bemutató sajtótájékoztatón.

A baromfi- és húsmarha-támogatások javítják az agrárium teljesítményét

A baromfi ágazat és a húsmarha támogatási keretösszegének emelése amellett, hogy a gazdálkodók számára plusz forintokat jelent, jó befektetés is, hiszen javítja az agrárium teljesítményét és exportteljesítményét - mondta Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornának.

Tokajban a kistermelők is hozzáférnek a korszerű technológiához

Közösségi borászatok készültek el a Tokaji borvidéken a kormány 8,2 milliárd forintos támogatásából. Hercegkútra, Bodrogkisfaludra és Tállyára vihetik a szőlőjüket feldolgozásra azok a kistermelők, akik eddig nem tudtak saját maguk bort készíteni. A borvidék hegyközségi tanácsa programjában szerepelt, hogy közösségi megoldásokkal kell segíteni a sok kistermelőt, akiknek nincs elég forrásuk a technológiájuk korszerűsítéséhez.