0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nő a világ növényi olajtermelése

Az elmúlt öt évben évente átlagosan 6 millió tonnával nőtt a világ növényi olajtermelése. 2013-ban 160 millió tonna növényi olajat állítottak elő világszerte, 2018-ban pedig már 190 millió tonna volt a termelés, és az idén tovább növekszik majd a növényi olaj előállítása.

Legdinamikusabban a pálmaolaj termelése növekedett, ugyanis az olajpálma terméséből állítják elő a legtöbb (mintegy 73 millió tonna) növényi olajat a világon, amely az összes termelés 38,5 százalékát teszi ki.

A szójaolaj adja az éves olajtermelés 29,5 százalékát, amely 56 millió tonnának felel meg, és a növényi olajok közül a pálmaolaj után ennek növekedett legnagyobb mértékben az előállítása.

Az elmúlt három évben egyedül a világ repce­olaj-termelése stagnált, csupán 28 millió tonna körüli éves termelési volumennel, pedig a repceolaj a harmadik legnagyobb mennyiségben előállított növényi olaj a világon. A legkisebb volument 19,5 millió tonnával a napraforgó olaj képezi, amelynek a termelése 2013 óta folyamatosan nő. Kétszer gyorsabban nőtt az előállítása, mint a repceolajé, így annak komoly konkurensévé lépett elő. A repceolaj legnagyobb felhasználói Európa, de Kína, India és a fejlődő világ is keresi. A legnagyobb exportőr pedig Kanada, és feljövőben van Ausztrália is. Napraforgóolajból pedig Ukrajna és Oroszország exportja bővül folyamatosan.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/DLG-Mitteilungen 2019/7