Back to top

Még több marokkói paradicsom

Az Euroestacom (Icex-Eurostat) statisztikai szolgálat adatai szerint az elmúlt nyolc évet figyelembe véve Hollandia és Spanyolország is kevesebb paradicsomot értékesített az EU-n belül, ugyanakkor a marokkói import folyamatosan nőtt.

A 2011/12. évi értékesítési időszak óta a 2018/19-es, augusztustól augusztusig tartó szezonig Spanyolország közel 10 százalékkal kevesebb, 1,3 millió tonna paradicsomot adott el az EU-n belül, mint 8 évvel korábban. Hollandia ugyanezen időszakban közel 6 százalékkal kevesebb paradicsomot szállított az EU piacaira, nagyjából 1,4 millió tonnát. Ugyanakkor Marokkóból a 2018/19-es értékesítési időszakban 745 ezer tonna paradicsom érkezett, ami 31,4 százalékkal több, mint 2011/12-ben.

A három legnagyobb paradicsombeszállító közül Hollandia értékesítette legdrágábban a terményt a 2018/19-es szezonban, kilogrammonként 1,5 euróért; míg Spanyolország 1,3 euróért, Marokkó 1,1 euróért kínálta.

Az értékesítési rangsorban a negyedik helyen Franciaország áll, az ötödiken pedig Németország. A kilónkénti 1,8 eurós átlagárával ez utóbbi szállította legdrágábban a terméket. Törökországnak az idén komoly problémákkal kellett megküzdenie, több paradicsomszállítmányt visszafordítottak az EU határáról határértéken felüli növényvédőszer-maradvány miatt.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet/freshplaza.com
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/41 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az eső megint késett Mezőhegyesen

Az idén minden eddiginél kevesebb és rosszabb őszibúza-termést takarítottak be Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. tábláiról. A szakemberek számos módon igyekeznek elkerülni egy újabb rossz évet, de a természet idén is a „mezőgazdaság-ellenes” arcát mutatja. A vetések már háromhetes késésben vannak.

Közel 200 millió euró jut az uniós élelmiszerek promóciójára

Az Európai Bizottság 2020-ban 200,9 millió eurót fog fordítani az európai agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítésének finanszírozására, az Unión belül és kívül egyaránt.

Versenyképes ipariparadicsom-hibridek Kalocsáról

A kalocsai kutatóintézetben régmúltra visszanyúló hagyománya van a fűszerpaprika-nemesítésnek és -kutatásnak. Amióta pedig a NAIK Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztálya (ZÖKO) Kalocsai Kutató Állomásaként működik, kibővült az intézet tevékenysége.

Dögöljön meg a szomszéd … is? Miért nem szövetkezünk?

Lengyelországban, Németországban vagy Hollandiában járva ámulatba ejti az embert, hogy a gazdák mennyire nyitottak az együttműködésre, a szövetkezésre. Nálunk valamiért ez nagyon nehezen megy. Miért? – tettük fel a kérdést Szabó G. Gábornak, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központja főmunkatársának.

Olyan kevés gyümölcsöt eszünk, hogy a nemzetgazdaság és az egészségünk is megsínyli

Megalapozó kutatásokat folytattak a zöldségek és gyümölcsök földrajzi eredetének megállapítására a beltartalmuk, illetve a mikrobionjuk alapján, kíméletes minőségellenőrző mérések kifejlesztésére, a fogyasztói értékítélet pontosítására. Mindezekről és további eredményekről számoltak be a SZIE Élelmiszertudományi Karán, a november végén záruló, 390 millió forintos fejlesztést lehetővé tevő VEKOP pályázat zárókonferenciáján.

4,2 millió mázsa szőlő termett idén

Körülbelül 4,2 millió mázsa szőlő termett idén, amiből 2,9-3,1 millió hektoliter bor készülhet - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Csökkenő hazai pálinkafogyasztás

Januártól a népegészségügyi termékadó – a neta - is utólérte a pálinkát, a szőlő- és borágazatban ugyancsak komoly változásoknak lehettünk tanui. Ezeket a területeket járta körbe a közelmúltban a Parlament Mezőgazdasági bizottság Szőlő-, bor-, pálinka albizottsága.

Miniszter: biztos a csúszás, a mértéke kérdéses

Már csak azon megy a vita, hogy egy vagy két év lesz-e az agrártámogatások átmeneti időszaka – jelentette ki Nagy István, aki szerint addig sem szabad a fejlesztésekkel leállni.

Az európai méhészek védelmében - Támogatott magyar javaslat Brüsszelben

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. november 18-i ülésén tizenhárom tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítésére vonatkozó magyar javaslatokat.

Eddig jól szerepeltek a pálinkák a Nébih ellenőrzéseken

A pálinka hírnevének megőrzése és a jogkövető vállalkozások támogatása érdekében szeptember eleje óta tart a Nébih fokozott pálinka ellenőrzése. A szakemberek a pálinka-előállítókat és -forgalmazókat egyaránt vizsgálják. Az ellenőrzés célja az illegálisan előállított termékek felderítése, kivonása a piacról, valamint a nem megfelelő minőségű termékek kiszűrése.