Back to top

Az agrárminiszter több ország vezetőjével tárgyalt, mely összesen 1,5 milliárdos piacot fedett le

Nagy István hivatalában fogadta a Török Köztársaság mezőgazdasági és erdészeti miniszterét, India vízügyi miniszterét, valamint az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövetét. A keleti országok vezetőivel folytatott kétoldalú tárgyalások során érintették a kereskedelmi lehetőségek bővítését és az öntözés potenciális együttműködési területeit, valamint azok fejlesztésének lehetséges irányait.

Törökország és Magyarország számára nagy lehetőség lehet a harmadik piacokon történő közös fellépés, például a vetőmag, húsáruk tekintetében – mondta az agrárminiszter Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdészeti miniszterrel folytatott tárgyalásán, amelyen javaslatot tett egy globális vetőmagbeszállítói hálózatra, mely fedezhetné a fejlődő országok élelmiszerigényeket a jövőben. A felek kitértek a helyi gazdálkodók pénzügyi támogatásainak kérdéseire, az integráció szerepének erősítésére és szó esett az agrárdigitalizációs technológiák, kutatási fejlesztések hazai és külföldi lehetőségeiről is.

A két ország minisztere az élőállatokkal és a hústermékekkel kapcsolatos lehetőségekről, innovatív megoldásokról is tárgyalt.

Indiával újra kell éleszteni mezőgazdasági kapcsolatainkat. – jelentette ki Nagy István. Az agrártárca vezetője az ázsiai ország vízügyi miniszterével, Shri Gajendra Singh Shekhawattal az öntözés témakörében felmerülő lehetséges együttműködésről tárgyalt. A magyar kormány kiemelt célja az öntözött területek jelentős növelése. Indiával az öntözés kapcsán jó együttműködési lehetőségek kínálkoznak, ezért a tárcavezető felajánlotta, hogy készséggel cserélnénk tapasztalatot az indiai féllel. Az indiai fél méltatta hazánk tevékenységét az élelmiszer-feldolgozás területén, és ösztönözte a technológia és tudás cseréjét ebben a témában is. Nagy István felajánlotta a magyar agrártárca segítségét és kiemelte, hogy fontos ázsiai partnerünkként tekintünk Indiára, amellyel célunk az agrárgazdasági kapcsolatok élénkítése.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövetével, Rajabi Yazdi Gholamalival folytatott megbeszélésen az agárminiszter elmondta, hogy Magyarország nagy gabonatermelő, a világ egyik fő vetőmag-exportőre. Ezen kívül zöldség- és gyümölcstermesztésben kiváló, jó minőségű alapanyagokkal és feldolgozott termékekkel rendelkezik, így tárcánk kiemelten fontosnak tartja a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését és bővítését. A tárcavezető jelezte, gombatermesztés, gyógynövény-termesztés és takarmányozás területén is van olyan magyar technológia és tapasztalat, amely hasznosítható az iráni piacon.

Forrás: 
AM sajtó

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az alma a nyerő

Az optimisták szerint a beregi táj hamarosan a határ mindkét oldalán egységes arcot mutat. Merész álmainkban a térség mindkét részén szakszerűen gondozott, bőven termő gyümölcsösök húzódnak majd, és a jövőben ilyenek alkotják a kultúrtáj jelentős részét. Természetesen sok még a teendő, mire eljutunk idáig, rengeteg kihívással kell szembenézni, állítják a kárpátaljai gazdák.

Hamisított mézekkel is neveztek a nemzetközi versenyre

Az idei, Montrealban megrendezett nemzetközi méhészeti kongresszuson, az Apimondia mézversenyén a mézeknek csaknem a felét kizárták. Ennek nem más volt az oka, mint hogy ezek hamisítványok voltak, vagy olyan szermaradványokat tartalmaztak, melyek nem megengedettek.

Kivezették a kukoricát

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában október 21-től 43 800 forint/tonnáért jegyezték a takarmánykukoricát 2019. novemberi lejáratra, majd 29-én 100 forinttal, 43 900 forint/tonnára emelkedett. Október 30-án egyetlen szerződést kötöttek rá, és október 31-én 43 840 forint/tonna áron kivezették a jegyzését.

Az alföldi erdészek eredményes munkája is hozzájárul az erdők fennmaradásához

Az Alföldön dolgozó erdész közösségnek a történelem során kedvezőtlenebb természeti körülmények között is sikerült komoly eredményeket elérniük. De a mai kor alföldi erdei sem maradnának fenn az ott dolgozó erdőgazdálkodók munkája nélkül - mondta el Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi kutatói napján Lakiteleken.

Magyarország a vidékfejlesztés terén is segíti a Nyugat-Balkán európai integrációját

A Délkelet-Európai Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport (RRD SWG) minden évben magas szintű ülést tart a régió országainak tárcavezetőivel. Az idei ülésre november 12-én került sor a koszovói Mezőgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében, Pristinában, ahol az Agrárminisztériumot Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte.

Néhány egyetemista rájött, hogyan lehet "műmézet" készíteni méhek nélkül

Az Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) diákjai kifejlesztettek egy új technológiát, amellyel méhek közreműködése nélkül készítettek mézhez nagyon hasonló terméket egy genetikailag módosított baktérium felhasználásával.

Bárki elérheti a hiánypótló új adatbázist

Elkészült Magyarország ökoszisztéma alaptérképe, amely hazánk természeti rendszereinek állapotát mutatja be bárki számára hozzáférhető módon. Az adatbázis az Európai Unió Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását célzó projekt részeként, számos hazai intézmény részvételével jött létre.

Stratégiai megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn, Budapesten.

Több termelő árult a nagybanin, mint tavaly

Eredményes évet zárt a budapesti Nagybani Piac. Az év első kilenc hónapjában mintegy 240 ezer vásárlói, valamint közel 130 ezer termelői belépést regisztráltak.

A kormány 100 millió forinttal segíti a kóbor ebek ivartalanítását

Magyarországon jelenleg az egyik legnagyobb probléma a kóbor ebek magas száma, melyet a nem kívánt szaporulatok megelőzésével, az ivartalanítás támogatásával lehet a legelfogadhatóbb módon csökkenteni. A kormány elkötelezett amellett, hogy a programnak köszönhetően újabb mérföldkőhöz érkezzünk az állatvédelem és a felelős állattartás terén.