Back to top

Selyemtyúkot gyerekek mellé is!

Az ősz beköszöntével több és több kisállatbörzére járhatunk, ahol az idei szaporulatot kínálják eladásra jelentős számban a tenyésztők. Ilyenkor vágnak bele sokan a díszbaromfi-tartásba. A kezdőknek ajánlott fajták közül az egyik legkülönlegesebb megjelenésű a selyemtyúk, melyet Ázsiában már évezredek óta tenyésztenek.

A feljegyzések szerint ez a szőrszerű tollképződménnyel bíró fajta Európában már az 1700-as években megjelent, hozzánk viszont csak a XIX. század végén jutott el. Leginkább fehér színben tartották, később pedig a sárga és a fekete is közkedveltté vált.

Mára azonban se szeri, se száma a különféle színeknek, melyek hivatalos elismertsége országonként változó.

Különösen keresettek a gyöngyösszürke, kendermagos, többszegélyes ezüstfogoly és a többszegélyes fogolyszínű egyedek. E fajtánál megengedett mindkét nemnél a szakáll is. A bőr- és a fejdíszeknek kékesfeketéknek kell lenniük, s húsuk, sőt még csontjaik is sötét színűek. A sötét színű húst a kínaiak különösen nagyra értékelik – gyógyászati célból még ma is gyakorta fogyasztják. A gyógyhatás azonban tudományosan nem bizonyított.

A tollhorgok hiánya, melynek a különös kültakarót köszönhetjük, recesszíven öröklődik. Azaz, ha egy más fajtával keresztezzük a selyemtyúkot, az utódok mindegyike elveszti „selymességet”.

A selyemtyúk közismerten nyugodt, igen könnyen szelídülő baromfi, mely akár az ember érintéséhez is hamar hozzászokik.

Így bátran ajánlható olyan kisgyermekes családoknak is, akik szeretnének a tyúkokkal szorosabb kapcsolatot kialakítani. Mivel ezek a madarak nem repülnek, így kifutójukat elég, ha mintegy 80 centiméter magas kerítéssel vesszük körül. A hidegre nem érzékenyek, a betegségekkel szemben ellenállók, tojáshozamuk viszont szerény: évente nem több, mint 120 darabbal hálálják meg a gondoskodást.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani

Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.

A baromfiágazat fejlődésének fenntartásához beruházások kellenek

A baromfiágazat fejlődését méltatta, és a további bővüléshez szükséges fejlesztésekről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Innosped Kft. 860 millió forintból létrehozott baromfitartó telepének átadásán.

Megfontolatlan támogatásmódosítás

A szlovák mezőgazdasági és élelmiszeripari önkormányzatok tanácsa nagy felháborodással fogadta a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium javaslatát, miszerint az ágazat támogatásait az első pillérből a másodikba csoportosítanák át.

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében, és nemcsak a koronavírus okozta nehézségek miatt, hanem mert „a vírus megmutatta, hol a helyünk: sok magyar hazatért az anyaföldhöz fordulva” – hangzott el a IV. Földművesek Napja ünnepségén.

Talányos tömeges madárpusztulás

Több százezer elhullott madarat fedeztek fel az Egyesült Államok déli részén. A jelenség okát még találgatják, a madártetemeket orvosi laboratóriumban vizsgálják.

Az ágazat távlati elképzelései és tisztújítás a MÁSz-nál

Európában másodikként hazánkban alakult meg elismert juh- és kecskeágazati szakmaközi szervezet. Várhatóan jövő decemberig a sertés-és a húsmarha ágazatban is összefognak az ágazat szereplői termelőktől a feldolgozókig és megalakítják a szakmaközi szervezetet – hangzott el a Magyar Állattenyésztők Szövetsége tisztújító küldöttközgyűlésén, amelyen részt vett Nagy István agrárminiszter is.

A nagy durranás után

Mindenki számára természetes, hogy a Bábolnai Gazdanapokon a ménesbirtok is bemutatja tevékenységét, illetve lovait. Idén a Shagya arab fogatok és ugrólovasok mellé vendégként huszárokat hívtak, illetve bemutatkoztak két másik lovas „szakma” képviselői is: a szabad idomítók, illetve a lovas kaszkadőrök.

A mesterséges termékenyítés buktatói - Jubileumi közgyűlés szakmázással

A fennállásának 30. éves jubileumát ünneplő Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete közgyűlésének nyilvános részében az eredményes termékenyítésről, illetve a genetikai betegségek tenyésztésből való kiszűréséről hangzottak el előadások.

Sikerült elhajolni a koronavírus ütése elől

A Master Good-cégcsoport 72 millió csirke feldolgozását tervezte az idén, és az év első két hónapjában még semmi jele nem volt, hogy ez a cél veszélybe kerülhet. Márciusban a koronavírus közbeszólt, a mezőgazdaságot is érintette.

Jövőkép és konkrét terv is kell - Tejelőszarvasmarha-telep 3000 tehennel

A Somogy megyei Bos-Frucht Agrárszövetkezet két tejelőszarvasmarha-telepével, 3000 tehenével, évi több milliárd forintos nettó árbevételével tekintélyes gazdaságnak számít hazánkban.