0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Cabernet franc és terroir Villányban

A Villányi borvidék 2019-ben már ötödízben rendezi meg Villányban a Cabernet franc-ok csúcstalálkozóját. A szakmai fórumot idén november 22-én tartják meg, amely ezúttal a Franc&Franc - Terroir, Vineyards & Vintages témaköröket járja körbe, rangos hazai és külföldi szakértők előadásában.

A rendezvényen természetesen nem marad el a szokásos Top12 bemutató sem a classicus, premium és super premium villányi cabernet franc borokból. A fórum egyik különlegesnek ígérkező élménye a muzeális villányi francok kóstolója lesz.

Terroir, Vineyards & Vintages

A Villányi borvidék 2019. november 22-én, pénteken 9.30 órától rendezi meg az V. FRANC&FRANC Fórumot, melynek a villányi Bock Borászat konferenciaterme ad otthont. A szakmai tanácskozás középpontjában, ahogy a korábbi években is, a Cabernet franc szőlőfajta és a belőle készített borok állnak.

Az idei téma a terroir szerepét járja körül, a dűlőket veszi górcső alá, illetve az évjáratok jelentőségére is kitérnek majd az előadók. Elsősorban a villányi termőtáj mind jobb és mélyebb megismerése a cél, amelyet azonban idén is nemzetközi kontextusba helyeznek, elismert hazai és külföldi szakértők előadásaival és felszólalásaival.

A villányi borok kiválasztását minden évben szakmai zsűri végzi, amelynek Horkay András DipWSET, a CEWI vezetője, Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó magazin főszerkesztője, a Villányi Franc bizottság tagjai és a nevező borászok a tagjai. Az idei évben 3 classicus, 6 premium és 3 super premium bort javasoltak bemutatásra a szakmai fórumon:

classicus

Szemes Pince Cabernet Franc 2018

Bakonyi Péter Pincéje Cabernet Franc Siklós 2017

Lelovits Tamás Pincészete Cabernet Franc 2017

premium

Gere Attila Pincészete Villányi Franc Csillagvölgy-dűlő 2017

Heumann Pincészet Trinitás Villányi Franc 2016

Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2016

Ruppert Borház Villányi Franc 2015

Sauska Villányi Franc 2015

Gere Tamás & Zsolt Pincészete Villányi Franc Várerdő-dűlő 2012

super premium

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Mandolás 2016

Csányi Pincészet Teleki Tradíció 1881 Villányi Franc – Kopár 2015

Mokos Pincészet Villányi Franc 2015

A délelőtti program bevezető előadását „Fókuszban a terroir. A Villányi termőtáj egyedi értékei” címmel Czigány Szabolcs, a PTE TTK Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék egyetemi docense és Teszlák Péter a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos munkatársa tartják. Ezt „Egység a sokszínűségben”: Franc-ok Villányból címen követ a nap egyik sokak által várt pontja, azaz a 3 classicus – 6 premium – 3 super premium franc kóstolása, amelyet Horkay András DipWSET, a CEWI igazgatója vezet le. A délelőtti programot Szabó Géza egyetemi docens, a PTE TTK FFI Turizmus Tanszék vezetője és Závodi Bence PhD hallgató közös előadása zárja, „Bor -turizmus, -kultúra, -gasztronómia, -imázs a 25 éves Villányi-Siklósi Borúton” címmel.

Az ebédszünetet követően „Terroir a palackban” címen érkezik, Darrel Joseph, Bécsben élő amerikai borszakíró a fajta jellemző nemzetközi termőtájait veti össze 3 különböző régióból származó Cabernet franc segítségével.

A korábbi évek érlelési és erjesztési kísérletei után az idei évben a Cabernet franc fajtát érintő borvidéki kutatás az egyes kiemelt dűlők jellegzetességeit mutatja be 10 különböző ültetvényről származó bormintán keresztül. A területek egyedi adottságairól „Franc-ok a dűlőkből” címmel Ruppert Ignác, a Cellarius Kft. ügyvezetője számol be.

A fórum zárását előzi meg az egyik legizgalmasabb kóstolósor, a muzeális borok Villányból hat tétele. Horkay András szakmai tolmácsolása mellett a következő borok idézik fel az elmúlt évtizedek néhány évjáratát:

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Cabernet Franc 2008

Polgár Pince Cabernet Franc Barrique – Családi válogatás 2007

Weninger & Gere Pincészet Cabernet Franc Selection 2006

Csányi Pincészet Chateau Teleki Villány – Villányi Cabernet Franc 2002

Tiffán Ede Pincészet Cabernet Franc 1999

Bock Pince Villányi Cabernet Franc 1993

Franc&Franc Kóstolónap 2019

2019. november 23-án, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhet meg 250 borrajongó a legújabb Villányi Franc-okkal a pincészetek személyes prezentálásában. A kóstolónapon több, mint 25 pincészet 40 Cabernet franc borát lehet élvezni.

A Villányi Franc

A cabernet franc egy olyan világfajta, amely önálló borként ritkán jelenik meg. Nem úgy a Villányi borvidéken, ahol megtalálta természetes otthonát.

A borvidék különleges termőhelyének, klímájának és alkotó borászainak köszönhetően a 100% Cabernet franc-ból készült bort, – premium és super premium minőségben – Villányi Franc-nak nevezzük. Ebben az elegáns borban a borvidék vezértermékét tisztelhetjük.

A szőlő ideális termőhelyre talált a Villányi borvidéken, ahol immár az ültetvények 15%-át teszi ki. A magas mésztartalmú löszben gyökerező és a sok napsütés melengette szőlő markáns és komplex, ugyanakkor lendületes és friss bort ad. A Villányi Franc az elegancia, az egyensúly, a finomhangolás művésze, sokrétűségét mutatja, hogy a fajtajelleg mellett teret enged a borász egyéniségének is.

A Villányi Franc premium borként egy éves hordós érlelés után kerül forgalomba, 6000 liter készülhet egy hektárnyi szőlőből, míg a super premium Villányi Franc egy évet hordóban, majd egy évet palackban is eltölt, mielőtt megkóstolhatnánk, ráadásul itt csupán 3500 liter bort ad egy hektár szőlő.

Forrás: pécsiborozó