0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Őshonos méhfajták genetikai bölcsességei és mentésük

Nem tudunk mást, mint földig meghajolni és csodálni a méhek örökítőanyagának bölcsességeit. Csodálni, ahogy ez a génekbe írt tudás fenntartja és tökéletesíti magát egy csodálatos apró lényben, a méhecskében. Az őshonos méhünkről, fajfenntartásról, örökítésről, nemesítésről írunk, de nem a megszokott stílusban. Kicsit filozofikusan, azaz bölcselettel, kicsit lebegve, de még a földön maradva.

A méhek nagyon sokféleképpen csiszolják, sajátos utakon mentik át az új nemzedékekbe genetikai bölcsességüket. Szuperorganizmusi minőségük örökítőanyaguk formálásában is megmutatkozik.

Amikor rajzik a méhcsalád, mintha anyja legjobb genetikai variációját keresné sokszorosításra. A legéletképesebb variációk keresése nyilvánul meg a nagy rajbölcső-számban.

Tudjuk, hogy az első kikelő anya igyekszik, hogy a többi, még bölcsőben lévő testvéreit elpusztítsa.

Őt minderre az hatalmazza fel, hogy a rajzás a maximális bőség pillanatáról is szól. Ebben a bőségben (nagy népesség, sok egyed, élelemtől roskadozó lépek) az anya petefészkét elhagyó petesejtek is nagyobbak lehetnek. Nagyobb lehet a citoplazmájuk. Így a citoplazma hordozta információs anyagban is gazdagabbak lehetnek ezek a sejtek, ugyanakkor nagyon jó minőségű, de főleg a más időszakból származó petesejtekhez képest táp­anyagban gazdagabb lehet (gazdag vitellus).

Talán ezért is van, hogy az álcából nevelt anyáink, sosem penderülnek ki bölcsőikből akkora életerővel, mint e már sejten belüli bőséget megélt rajanyák.

Ennek a bőségnek első gyümölcse, az első kikelő anya, nem véletlenül élvez némi időbeli előnyt. De ez az előny mégsem annyira abszolút értékű, hogy konkurenciáról szó ne lenne. Az első kikelő anya éberségén, gyorsaságán sok múlik. Máris megmérettetik. S a mellette mégis kikelő riválisok új próbára kényszerítik szüleik információját.

Mégis esélyt adni a legjobbaknak. Bizonyos szempontból a legjobbak már egyformán értékesek. Így az ifjú anyák nem ölik halomba egymást. Csendes váltáskor öreganya együtt petézik lányával. Gyönyörű, ahogy a méhgenetika ezen a ponton felnő ahhoz a bölcsességhez, hogy nem egymás pusztítása a túlélés záloga. A feromon, aminek segítségével az anyák egymástól távol tudják tartani magukat, időt, lehetőséget ad mindenkinek a túlélésre. Ha már éberségük, gyorsaságuk meglépte egymáshoz viszonyított értékeit, a további ez irányú selejtező értelmetlenné válna. Innentől a minőségi genetikai információ mentése kezdődik.

A megmérettetések persze folytatódnak, hiszen azok végigkísérik az életet. Annak minden pillanatban tanúságot kell tennie életképességéről. Ez a tudás a méhgenetika bölcsességében is benne van. Minél nagyobb méhtömeg maga mellé állítása, s a toborzott csapat túlélését biztosító hely megtalálása mind-mind a szülők genetikai rátermettségét méri.

A méhanya a szakirodalom szerint 7-9 évet is él.

A faj ennyi ideig tudja életképesnek tartani egy-egy megalkotott genetikai struktúráját (szerkezetét). Ez az idő elég hosszú ahhoz, hogy a szerkezet hordozta információ életrevalósága alaposan „leellenőrződjön” (felbecsülődjön), elemei fennmaradásaként terjedhessen, de nem annyira hosszú, hogy a változó környezetben aktualitását vesztetté legyen.

A méhcsalád, ivari alakjai által egész élete során küldi genetikai üzenetét populációja közegeibe, mintegy felkínálva életképességéről tanúságot tett elemeit a jövő nemzedékek adatbázisának. Az egyes információszerkezetek fennmaradási, megmaradási esélyei minél nagyobbak, annál nagyobb gonddal, személyének annál nagyobb, több megmérettetése után hozza létre.

Az anya szinte egész élete során küldi genetikai információit a herék által. Mivel azok érvényesülési esélye kicsi, így ez az üzenet formája a leggyakoribb (3000/év, 15 000 – 21 000/élet). Aztán fajának gazdagítására tolmácsolja információit rajból származó lányai által (1-2/év, 5-6/élet). És végül egész életének teljes bölcsességével csiszolt genetikai információját hagyja végső utódjára (1/élet).

Lányainak új herékkel színesített információbázisának fennmaradását népességének jó részével, hátrahagyott életterével is szolgálja. S egész élete által csiszolt génszerkezetét teljes habitusával hagyja az őt felváltó anyára.

Mindig valamit hozzáad genetikai tudásához és annak fennmaradásáról mind nagyobb gonddal gondoskodik. Faj, melynek genetikai intelligenciája felelősséget vállal önmaga minőségéért?

A heréket, leendő anyákat sem pete, sem zsenge korukban nem lökik el maguktól, hanem mint a főemlősök, mindvégig gondoskodnak utódjukról. Az anya népessége, készletei, túlélést biztosító élettere, mind utódainak túlélési esélyeit is hivatott megteremteni. A nagy belső igényességgel előállított genetikai bölcsesség védve és tisztelve van. Mintha a méhek örökletes intelligenciája értékelné, becsülné, óvná önmagát.

A heréket ivarérettségükig táplálja, gondozza, védi a család. S míg genetikájának átadására esélye van, mind e mellé még családtól független szabadságot is élvez. Így a herék a szomszédos populációk párzóhelyeire is eljutnak. Ezzel is szolgálva a genetikai sokszínűséget, s annak lehetőségét, hogy a biológiája által megengedett távolságon túlra (6 km) is eljusson információja. Ott talán, a más környezetben edzett bölcsessége a bármilyen körülmények közötti túlélni tudás záloga lehet.

A méhek genetikai információiból élve, mintha tisztában lennének ennek az információnak a különös és felbecsülhetetlen értékével. Legalábbis, saját örökletes bölcsességüket mintha ezen értékrendek szerint kezelnék. Védve minden nem lojális konkurenciától, folyton csak óvva, segítve azt.

A rajok olyan messze igyekeznek, ahol nem terhelik fajtársaikat. Utódaik számával fenntartani és nem uralni törekednek genetikai struktúráikat, mintegy elismerve, tiszteletben tartva a többi méhcsalád genetikai rátermettségét, másságuknak, az ő utódai számára szolgáló fontosságát.

Mintha genetikai bölcsességükben annak a nyugalomnak és alázatnak is helye volna, hogy ne csak megteremtse, aztán továbbadja az életképes információt, hanem kibontakoztassa, csiszolja, legeredményesebb arcába formáltan fenntartsa.

Barabási hálózat törvényei szerint a zsenik csak bizonyos csoportokban tudnak a leghatékonyabbak lenni. Kellenek melléjük az egyszerű emberek, akik tudásukat, képességeiket a hétköznapi életbe kanalizálják. Sok zseni önmagában nem messzire jutna, az élet banalitásai hamar kifognak rajtuk. De egy őket „érdembe tenni tudó” közeg által mindenkinek sokat szolgálhat zsenialitásuk. A méhek egy sikeres anyában az ők genetikai zsenialitásukat élik meg. Ezért általuk nem a zsenik értelmetlen, tékozló harcát éli a természet. Az anyát családja szolgálja, hogy zsenialitása életbe szólítódjon, és a való világban ne elfojtódjon, hanem kiteljesedhessen. Ezért hosszú távon többet nyer a család az anya, már sokat bizonyított genetikai bölcsességének szolgálatával, mintha a faj csak az egyéni génstruktúrákat versenyeztetné egymás közt.

A sokfelé specializálódni tudó női kaszt a megszerzett genetikai zsenialitás értékeivel jobban szolgálja környezetét, fontosabbá válik az egyetemes élet számára, s így az is jobban szolgálja őt.

Így vívott ki magának monopolhelyzetet, 85% -nyi beporzási szerepet az államalkotó apis faj, más beporzókkal szemben. Hiszen annak a nősténynek genetikai információja, kinek magának kell önmagáról és utódairól gondoskodni: etetni, számukra is az élelmet megkeresni, hány növényt tud beporozni? De a bizonyos kötelezettségek alól felszabadult genetikai információját megtestesítő dolgozó rengeteg növény számára fontossá válhat, s egyben e növények evolúciós lépéseit így más fajokhoz képest nagyobb sikerrel követheti. Nem csoda, ha hamar messze fölénybe tudott kerülni az összes önmagában küszködő versenytárssal szemben.

Ugyanakkor az egyes esetleges sikertelen kombinációk még nem lesznek végzetesek a megteremtett információcsúcsra, az anyára. Ezt szolgálja a herezsákban rejtett színes eredetű spermagyűjtemény is. Hiszen az illető gyengébb génkombinációból származó méhecske, ha el is pusztul a mezőn, az anyában rejlő genetikai tudás még nincs veszve. S ha a család megérte második, harmadik évét is, és túlélni képes, rajzó állapotúvá tudott fejlődni, akkor már információja jogossá vált a maradásra, bölcsőbe kerülhetnek sorsuk által aktuálissá csiszolt bölcsességek, a peték.

A család biztosította külső-belső biztonságban óvottan és hatékonyan bontakozhat ki az anya hordozta genetikai zsenialitás.

A nyertes genetikai szerkezet bizalmat, védelmet élvez. A számtalan herétől származó spermakészlet által fenntartott változatosság mintha felülírná az esetleges sikertelen kombinációk okozta veszélyt. A család megbízik fajának kialakult genetikai rostáiban, nem vonja kétségbe, nem tékozolja könnyedén anyjának genetikai zsenialitását.

Hamilton felismeri, leírja az altruizmus jelenségét (segítségnyújtás idegenek utódain). De valódi értékét, üzenetét, az örökítőanyagban betöltött jelentőségének árnyalatait, talán csak most, Barabási A. L. törvényei segítségével közelíthetjük meg.

Azt is észre kell vennünk, hogy e genetikai változatosságra elköteleződött faj mégis, a párzás finom mechanizmusaival nagyon őrzi kipróbált életképességeit.

A fajták keresztezésével a hibridhatások még kidomboríthatóbbak. De az óvatosságra már sok tapasztalat int (Apis scutellata). Hiszen a krajnai méhet a természet alkotta, határolta be és tette mássá pl. a kaukázusi méhtől. S a természet bölcsességében már ott van az a tudás, hogy nem igazán szolgálhatják egymás túlélési esélyeit, minden értékes heterózishatás ellenére sem. Így természetes módon, ahol a földrajzi zónák átfedődnek, a különböző fajok egyedei más-más időpontokban repülnek ki násztáncukra (Gilles Fert), elkerülve, kimosva magukból a másik ekotip információs anyagát (szegregáció jelensége). Hiszen azt hordozni, hosszútávon plusz és terhelő lenne. Azok a gének hosszabb távon más környezeti viszonyok között szolgálnak túlélést.

Géntérképekkel a kezünkben ma mindez egyre tisztább. De tudatosabb-e? (Folyt. köv.)

 

Forrás: Méhészet