0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Téves tévelygések az állatvédelem alléján

Élőhelyi adottságának is köszönhetően, hazánk vadállománya egyedülállónak számít Európában. Természeti kincsünk, értékének óvása és gondozása társadalmi kötelezettség, a hivatásos vadász számára szakma és hivatás. A vad az állam tulajdona, gazdálkodásáról a vadászatra jogosult gondoskodik.

Kifordított, manipulatív ideológiák terjesztésével mára sikerült eltorzítani, és ezzel a társadalom egy része által elfogadhatatlannak minősíteni az emberi civilizáció történelmi fejlődése során meghatározó életformákat – mint a vadászat –, ami napjainkban „űzött vadként” van jelen a köztudatban.

A természet- és állatvédelem rövid idő alatt felkapott trenddé vált – egyebek mellett köszönhető a klímaváltozás jelenségének és hatásainak.

Az e szélsőséges elvekhez ragaszkodók célkeresztjükbe fogták a vadászatot is, akiknek tagjait gyilkos, szívtelen jelzőkkel illetik. Azonban rágalmazásaik alaptalan vádakon nyugszanak, már csak azért is, mert nincsenek tisztában a vadászat hagyományőrző, szükségszerű gyakorlati feladataival.

A vadász a természet és a benne élő vadállomány egyensúlyának megtartására törekszik. Időjárási behatásokkor, ha szükséges óvja, eteti és takarmányozza a vadat, miközben gazdálkodik is vele. Jogilag szabályozott és ellenőrzött keretek között végzi hivatását, betartva a vadászati idényeket, a biztonságos fegyverkezelés szabályait, és szívében őrzi a magyar vadászetika értékeit.

Az emberek táplálkozási kultúrájának évszázadokon át jelentős része volt a vadhúsból készült ételek fogyasztása. Mindez mára hazánkban étkezési perifériára szorult; a kontinensen utolsók között vagyunk vadhúsfogyasztás tekintetében: évente 6-7000 tonna vadhús kerül a piacra, melyből hazánkban az egy főre eső mennyisége negyven dekagramm.

Pedig ha élettani hatásait nézzük, ásványi anyagokban – kalcium, magnézium, foszfor, vas –, fehérjében gazdag és kevés a zsírt tartalmaz.

A vadászok feladata egyre nehezebb.

A fejlett ipari, erdő- és mezőgazdasági tevékenységek (precíziós gazdálkodás folyományaként létrejövő mezőgazdasági monokultúrák, erdőmegújítások, a vadkár megelőzése céljából létesített vadkerítések) miatt gyökeresen megváltozott a vad élőhelye, amely megváltoztatta a vadfajok állományának nagyságát, illetve egyes fajok belterületi térhódítását is eredményezte.

A társadalmi félelmek nyomására a történelem során az ember kiűzte és eltüntette a nagyragadozókat a hazai faunából.

Ezáltal nagyvadfajainknak nem maradt természetes ellensége (regionálisan kisebb-nagyobb kivételt képez nagyvadjaink utódjainak zsákmányolásában az aranysakál), így a vadászembernek kellett magára vállalni a vadállomány szabályozását. Amíg korábban a senyves, beteg, genetikailag hátrányos egyedeket a ragadozók „kivették” az állományból, ez a feladat mára a vadászra maradt. Ezt a teendőt csak állami kezelésben lévő erdőgazdaságok vagy szervezett keretek között működő tagsági felépítésű társaságok végezhetik. Fennmaradásukhoz és a vadállomány gondozásához, védelméhez, etetéséhez (egyszóval gazdálkodásához) jelentős bevételre van szükségük. Erre a vadásztársaságok és erdőgazdaságok bérvadásztatással tesznek szert, amihez hozzájárul a vadhúseladásból származó bevétel is.

A bevétel mellett a kiadásról is szót kell ejteni.

Miután az ember céltudatos tevékenységgel létrehoz valamit a természetben – legyen szó fásításról vagy termesztésről –, a vad jelenléte miatt abban valamilyen formában mennyiségi hiány vagy minőségi értékromlás következik be. Azokon a mezőgazdaságilag művelt területeken, illetve ahol erdőgazdálkodás zajlik, a vad által okozott kárt a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a gazdálkodók felé. A kártérítés elkerülésének érdekében a vadásznak kötelessége a kár elhárítása, ami vadászattal, illetve a nagyvadállomány csökkentésével lehetséges. A kialakult helyzet köszönhető annak is, hogy az ember ily drasztikusan nyúlt bele és változtatta meg a vad élőhelyét.

A vadászat tehát szükségszerű tevékenységgé vált napjainkra.

Dr. Csőre Pál, aki egyebek mellett az erdészeti és vadászati történetírás elismert szaktekintélye, a következőket mondta a vadkárról és annak megfizetéséről: „Olyan kényszerű adó ez, amelyet mindenképpen meg kell adni, és így van ez jól.”

A megváltozott élőhelyi feltételek miatt a területek csak bizonyos mértékig képesek biztosítani a vadnak szükséges életkörülményeket, -feltételeket. Ezért lényeges feladat a vadállomány szabályozása, ami egyensúlyt teremt az élőhelyi adottságok és az állomány nagysága között.

A vadász becsül és tervez is.

Becslését különféle módszerekkel végzi az adott vadfaj állománynagyságáról, majd a szaporodás és elhullás mértékének függvényében megtervezi az elejtés mennyiségét úgy, hogy bölcs előrelátással, a becslési eredmények figyelembevételével hasznosítja a vadat. Így hosszú ideig gazdálkodhat a vadfajokkal, ezzel a jövő vadásznemzedékének teremt vadállományt, ezáltal értéket.

A bölcs hasznosítás és a fenntartható vadgazdálkodás mellet mindez nem valósulhatna meg a vad és a természet tisztelete nélkül. Egy vadászembernek nem a vad elejtése a legfontosabb, hanem a természet hangjaiban való elmélyülés. Amit mesél, ad, nevel, és azt, amit ígér… A lövés csak másodlagos. Hogy gróf. Széchenyi Zsigmond nagy múltú vadászember szavaival éljek: „a vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás” – azt gondolom, ez mindent elmond.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu