A német határhoz közeli, lengyelországi Szczecin mellett készítik az ország csúcsborát, a Turnau-t, a Balti-tenger partjának németországi szakaszán pedig Stefan Schmidt élesztette újra a szőlőtermelést és a borkészítést. Borászata, a Schloss Rattey nem hobbiborászok tömörülése – ahogyan az Észak-Németországban sokhelyütt jellemző -, hanem egy ősrégi tradícióra építenek.
Ezen a vidéken ugyanis a 16. és 17. században a bor volt az egyetlen tiszta ital: a víz és a tej gyakran szennyezett volt, így a szőlőt úgymond „mindennapi fogyasztásra” termesztették, a bort mindennap itták.
Ugyanez Svédországra és Dániára is igaz volt, ahol most szintén ismét kaphatók helyi borok. Az észak-német és a lengyel borok abszolút versenyképesek a piacon.
A cikk írója követi néhány éve balti-tengeri borokat, és véleménye szerint a 2018-as évjárat kiemelkedően a legjobb az összes eddigi, általa kóstolt bor közül. Különösen a fiatalabb, félszáraz borokat kedvelő fogyasztók körében lehet népszerű ez az évjárat.
A berlini Max von Laue továbbképző intézetben már tanítják is a szőlőművelést: a 400 négyzetméteres területen Phönix és a német eredetű Regent fajtát termesztik.
Németországban mintegy 102.000 hektárnyi területen 80.000 borász termeszt szőlőt, és évjáratonként átlagosan 9,25 millió hektónyi bort készítenek.
Az átlagos bortermés nemzetközi összehasonlításban magasnak mondható, eléri a hektáronkénti 90-100 hektolitert. A statisztikák szerint egy-egy évjáratból csaknem 4 millió liter bort exportálnak. Fő célpiacuk csaknem 260.000 hektoliterrel az Egyesült Államok, majd Hollandia következik 217.000, és Nagy-Britannia 173.000 hektoliterrel.