Az augusztusi és szeptemberi számokban áttekintettük az évelőként vagy étkezési szempontból az ágyásokat két évig elfoglaló fajokat, a melegigényes egyéves zöldségféléket, valamint a közepes hőigényű fajok jó részét. A cikksorozat harmadik, befejező részében az áttelelő és tavaszi ültetésű hagymák, a salátafélék, és a káposztafélékben rejlő lehetőségekről esik szó.
Áttelelő és tavaszi ültetésű hagymák
Az évelő növények között augusztusi lapszámunkban szóba kerültek az évelőként termesztett hagymafélék. A metélőhagyma, a kínai metélőfokhagyma és a téli sarjadékhagyma mellett fogyasztási gyakoriság és mennyiség alapján jelentősebb a vöröshagyma és a fokhagyma, valamint a póréhagyma, de mind népszerűbb a vöröshagymához hasonlóan használt salottahagyma is.
A fokhagyma és a póréhagyma levelei a vegetációs idejük végéig állva maradnak, míg a salotta- és a vöröshagyma levelei a hagymafej érése során elfekszenek, így díszítőértéküket az érési időszakban elvesztik. Virágzatuk gömb alakú, fehér színű vagy halványrózsaszín, és mivel a fogyasztandó rész fejlődése szempontjából megjelenésük nem előnyös, általában a virágszárak megjelenésekor kitörjük azokat.
A magról szaporított változatok első évben csak ritkán hoznak virágszárat.
A vöröshagymánál a kelés utáni lassú fejlődés miatt érdemes a dughagymás szaporítást választani, póréhagymánál pedig a palántaneveléses módszer eredményez rövid idő alatt szép, díszítő növényeket. A salotta- és a fokhagyma esetében a legtöbb fajta nem hoz magot – ezeket egyébként is csak lég- vagy sarjhagymáról tudjuk szaporítani.
Az őszi-téli fajták ezüstös-sötét-zöldek mutatósabbak, zömökebbek, vastagabb a „száruk”, szélesebb a levelük, így díszágyásokba jobban illenek. A hosszabb halványított részért ezt is érdemes feltölteni, de elegendő 10 cm-es töltést készíteni, ami így kevésbé feltűnő és más növények közeli ültetése mellett is jobban kivitelezhető.
A póréhagymát tavaszi vetéssel vagy palántaneveléssel termesztjük, a nyáriakat nyár végétől, az őszi-télieket pedig az ősz második felétől fogyasztjuk. Bár a nyári fajták is viszonylag fagytűrőek (egyesek akár mínusz 10 C-ig), a téli fajták jellegzetessége, hogy átlagos teleken jól áttelelnek, és téli fagymentes időszakban is szedhetők. A másik három fajnál tavaszi vagy őszi (átteleltetéses) technológiák közül választhatunk, ültetési időtől és fogyasztási céltól függően tavaszi vagy nyári felszedéssel – így utánuk az ágyásokba még tervezhetünk rövid tenyészidejű őszi növényeket.
A hagymaféléket díszzöldségként kör vagy szögletes alakzatba ültethetjük egyenes vagy hullámos sorba, akár alacsony határoló növényként is, az ágyások tagolására.
Salátafélék színesben
A levélzöldségek közül a fészkesvirágúak családjába tartozó fajok a levelek változatos színével, alakjával az ágyásokban elszórva vagy együtt ültetve egyaránt szépek. Alacsony növények, felülnézetben szabályos kerek tőlevélrózsát fejlesztenek.
Valamennyinek vannak a zöld mellett bordó vagy lilás levelű fajtái is. Az endívia és a cikóriasaláta egyes fajtatípusainál csak az etiolált (fényhiányban megnyúlt) vagy a fényen fejlődő, sárga leveleit fogyasztjuk.
Vannak sima vagy hólyagos, szeldelt vagy cakkozott szélű, különböző mértékig hullámos levéllemezű, fejet képező vagy nem képező változatok. Így, ha szeretnénk a növények vizuális megjelenését is élvezni a konyhakertben, szín és megjelenési forma alapján bőven van választási lehetőségünk.
Valamennyi említett faj levélzöldségként fogyasztva viszonylag rövid tenyészidejű; palántáról ültetve 4-6, esetleg 8 hét. A nappalhosszra és hőmérsékletre való igényességük alapján ki kell választanunk, melyik évszakban melyik hoz majd termést: fejet vagy jó méretű és minőségű tőleveleket, nem pedig hamar magszárat. Általánosságban azt lehet mondani, hogy kb. 30 x 30, vagy 40 x 40 cm
a megfelelő térállás számunkra, és ültethetjük őket négyzetes vagy háromszög kötésben, sorosan, esetleg az ágyásban elszórtan is.
Madársaláta Nem a fészkesvirágúakhoz tartozik ugyan, de itt kell megemlíteni a madársalátát is. Kora tavaszi vagy őszi, hidegtűrő, rövid tenyészidejű növény, amelyet már egészen fiatal korban, 1-2 levelesen is fogyaszthatunk. Ehhez sűrű vetéssel szőnyegszerű felületet hozhatunk létre, egymás mellé több szakaszban, néhány naponta vetve. Ha kifejlett növényeket fogyasztanánk, fészkesen, vagy 15-20 cm-es sortávolságra vessük, kelés után egyelve az állományt, kb. 10 cm-es tőtávolságra. Az egyeléskor kiszedett növényeket a céklalevélhez hasonlóan fogyaszthatjuk. |
Legtöbbjük helyre is vethető, arra azonban figyelni kell, hogy fiatal korban se nyomják el a szomszédos növények a salátáinkat. A színes levelű fajtáknál az is fontos, hogy ne legyenek szinte sohasem árnyékban, mert így alakul ki az igazán szép színük.
Díszkáposzták és rokonaik
A káposztafélék közül szinte valamennyi faj elég karakteres ahhoz, hogy akár dísznövény is lehessen. A fejes káposztának és a leveles kelnek még külön fajtái is vannak, amelyeket kifejezetten dísznövénynek nemesítettek. Ezek a levelükkel (alak, szín) díszítenek, a leveles kel esetében a díszes levelek ugyanúgy fogyaszthatók, mint a hagyományos fajták esetében.
Dekorációs szempontból fontos tulajdonság lehet, hogy milyen hosszú a „száruk” (a föld fölötti, külső szárrész a fej alatt), mennyi a külső (fejet nem alkotó) és a fejet kívülről takaró levelek száma, és azok mennyire simulnak rá a fejre. Az alapszín mellett érdekes a viaszosság mértéke is. A díszkáposzta-fajták lila vagy akár világoszöld vagy fehér, esetleg sárga levélszínükkel és különleges levélalakjukkal (levélszél hullámossága, hólyagosság) díszítenek. A kelkáposztából kedveltek az erősen hólyagos levelű fajták.
Brokkoliból és karfiolból főként a színes (pl. sárga, lila) „rózsájú” fajtákat ültessük, számolva azonban azzal, hogy a tenyészidő nagy részében a virágzati kezdemény nem látható, így a levélzetük a díszük. Karalábéból a „kék” és a „fehér” változatok mindegyike helyet kaphat az ágyásokban, ha mindkét változatot kedveljük, akkor akár pepitamintában ültetve. Méretét és tenyészterület-igényét tekintve ebből a fajból tudunk kis felületre több növényt is ültetni. A káposztafélék közt a legrövidebb a korai karalábéfajták tenyészideje, kedvező időben palántáról ültetve 40-50 nap.
Tudta? A díszként is funkcionáló zöldségágyásokban a rövid tenyészidejű, hidegtűrő fajok jó kiegészítői a melegigényes növényeknek. Ahhoz, hogy mindig szép legyen a kertünk, megtehetjük azt, hogy a „nyári” fajok egyedei közé, azok lekerülése előtt, elvetjük vagy elültetjük a rövidebb tenyészidejű vagy áttelelő növényeket, hogy a vegetációt befejező növények kiszedése után azonnal vagy hamarosan gyönyörködhessünk a felfrissített kertben. |
A bimbóskel viszonylag magas szárat fejleszt, hosszú levélnyelű fölfele kanalasodó levelei vannak, amelyek hónaljában hozza azokat a rügyeket, amelyeket végül elfogyasztunk. A bimbóskel a leveleskel egyik típusával együtt a legmagasabbra növő növény. Ez a két káposztaféle szinte minden kertben áttelelhet, télen is díszítve a kertet. Fagymentes téli napokon szedhetjük a leveleket vagy a kelbimbókat. E két fajon kívül a többi káposztaféléről is elmondható, hogy más zöldségfajokhoz képest hidegtűrőek, többnek van áttelelő technológiája is. Ilyen a kelkáposzta is, amely megfelelő fajtaválasztással ősztől kora nyárig szépen mutat a kertben.