0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Kis” lovas nagy sikere

A Budapest szívében, a Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágta örök élményként marad emlékezetes úgy a közönség, mint a versenyzők számára. Különösen igaz ez a tizenöt éves Vörös Tamara esetében, aki az idei verseny kishuszár kategóriájának győztese lett.

Izgalmas, egyszersmind feszült hangulatú versenyt hozott a 12. Nemzeti Vágta kishuszár kategóriájának döntője: a futam lovai között volt, amelyet csak többszöri nekifutásra sikerült „megzabolázni”, így a szervezőknek végül a harmadik rajttal sikerült útjára indítaniuk a mezőnyt. Noha a versenyzők mindegyike hatalmas iramba kezdett, egy lovas már az elején kiemelkedett a résztvevők közül, hogy aztán a másfél körös verseny végén, közel tíz méteres előnyt szerezve vágtázzon át a célvonalon.

Vörös Tamara Nárcisz nevű hatéves sportpónija nyergében, a Veszprém megyei Csetény községet képviselve szerezte meg győzelmét, amellyel kapcsolatban lapunknak is nyilatkozott.

Mint mondta, nagyon bízott a kis lovában, hiszen tudta róla, hogy jó képességekkel bír, s azt is, hogy a futam utolsó szakaszában lesz még benne erőtartalék.

„Nehéz felkészülésen vagyok túl. A napok nagy részében este értem haza, majd lóra ültem, így a tanulással ezután tudtam foglalkozni” – magyarázta Vörös Tamara. Szavai szerint májusban kezdte el az alapozó munkát, időközben pedig több versenyen is részt vett – a többi közt a Kincsem Parkban is. Úgy fogalmazott, szinten kellett tartania a lovát a Nemzeti Vágtáig, amelyre egyébként az érdi előfutamán kvalifikálta magát.

Céltudatossága távolról sem véletlen: kiváló példával szolgál számára ugyanis édesapja Vörös József, aki immáron hatodik alkalommal versenyezhetett a Nemzeti Vágtán.

„Mindig is irigykedve néztem a kishuszár vágta versenyzőit, így adta magát, hogy amint lehetőségem lesz rá, kipróbálom magamat a versenyen” – folytatta, majd elárulta: a lovaikkal maguk foglalkoznak a házuk körül, ezért a versenyre való felkészítés is az édesapja feladata volt. Vörös Tamara elmondta azt is, hogy bár az idei év legfőképp a Nemzeti Vágtára való készülés jegyében telt számára, egyes fogattal is versenyez, így lesznek még kihívásai a következő időszakban is. „Nagyon szeretem a gyorsaságot, s azt is, hogy teljes mértékben kikapcsolhatom a külvilágot, miközben a lovon vagyok” – tette hozzá a kishuszár vágta idei győztese.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu