A feljegyzések szerint már 1930-ban Korényi István, csepeli röpgalambtenyésztő röptetett fehér galambokat, melyeket a Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesülete 1941-ben az általa megalkotott fajtaleírás alapján új fajtának fogadott el. Korényi István igen szakszerű, pontos munkát végzett – napjainkban is az általa megalkotott standard van életben.
Csepel 1951-ig önálló nagyközség volt, s mindig is fontos állattartó helynek számított. Neve is erre utal: Sepel Árpád vezér főlovásza volt, hajdan területén hatalmas ménesek legeltek.
Csepel szigete a Duna két ága közt helyezkedik el, melynek köszönhetően igen változatos élőhelytípusok alakultak ki,
s ez kedvezett úgy a vízimadarak, mint az apróbb énekesek befogásának. Ezeket a szárnyasokat szívesen tartották az itt élők – mai szóhasználattal élve hobbiállatként – a ház körül vagy éppen kalitkában. A helyi soknemzetiségű népesség változatos kultúrája is kedvezett annak, hogy az 1800-as években már egyre nagyobb lett a községben a kisállattartók tábora. Olyannyira, hogy
A gyáróriások kialakulásával pedig a németül jól beszélő középvezetői réteg is szervesen bekapcsolódott a galambászatba, gyakran jártak Ausztriába kiállításokra, idegen nyelvű szaklapokat járattak. Emellett jelentős számú budai kék keringőt, magasröptű pesti kék keringőt és zuglói tollas lábú pajzsos keringőt tartottak. Az évtizedek múlásával viszont szerettek volna a tenyésztők lokálpatriotizmusuktól vezérelve egy saját fajtát. Ezért született meg a csepeli magasröptű hófehér keringő, mely ma már hazánkon kívül főként Németországban és Hollandiában elterjedt.