Szakmai értékelése kapcsán nagyon könnyű kijelenteni, hogy igaza van. Ha jót akarunk magunknak, kövessük azt, amit ő hirdet. Elsősorban azért lenne hasznos odafigyelni rá, mert kidolgozott egy metodikát a fajták és hibridek vizsgálatára, amivel kimutatható, hogy melyik fogékony a különböző betegségekre, és melyik mutat némi ellenállóságot, vagy tekinthető rezisztensnek. Mindezt provokációs kísérletekkel előre és nem utólag tudja bebizonyítani. Így a baj megelőzhető! Néhány gazdaságban erre már odafigyelnek, de nem ez az általános!
Logikailag jól felépített gondolatmenete azon alapul, hogy feltétlenül meg kell tartani a rendszerszemléletet a búza- és a kukoricatermesztésben.
A rendszerszintű gondolkodás egyúttal azt is magában hordozza, hogy a termesztésnek több részlete fontossá válik, és ezek mindegyikében elkövethet komoly hibát a termelő. Ilyenkor kerül előtérbe, amit a gombabetegségekről tudunk – főleg akkor, ha baj van. Ám azzal már kevésbé vagyunk tisztában, hogy a termények toxintartalma nem egyenesen arányos a fertőző gombák megjelenésének mértékével.
Mesterházy Ákos és a vele szövetkező, Szieberth Dénes elnök vezette Magyar Kukorica Klub az SGS-hez fordult, mert a szervezet sok ezer ide vágó adatot tart nyilván, megyei bontásban. Tehát csak létezik valamifajta kimutatás arról, hogy 2012–2017 között hogyan és milyen mértékben fordultak elő toxinok a magyar kalászosgabona- és kukoricatermesztésben. A Kukoricabarométer sorozatban több könyvecskét is kiadtak erről, szerzőik minden esetben Mesterházy Ákos, Tóth Beáta és Szieberth Dénes voltak. Előbb 2018-ban adták közre a kukorica és az őszi búza toxikus gombák okozta megbetegedéseivel foglalkozó színes füzetet, amiben toxintérképeken mutatták be a gombák hazai előfordulását.
A rendszerszintű növénytermesztésben 8–10 kritikus pontot tudunk felsorolni. Ha ezek közül bármelyikben hibázunk, az egész termesztés összeomolhat. A nálunk alkalmazott növényminősítési rendszer emlékezetem szerint több évtizede azonos logika szerint működik. Ebben a rendszerben az első kérdés az, hogy adott fajtajelölt termésmennyisége felülmúlja-e a standard fajtát vagy hibridet. Ha nem, „mehet a levesbe”, nincs rá szükség. Magyarán, lehet valakinek bármilyen jó minőségű, jó beltartalmú és kiváló rezisztenciájú hibridje vagy fajtája, ha nem ad legalább egy kicsivel többet a standardnál, azzal a minősítő rendszer nem foglalkozik. Ez súlyos hiba, és erre Mesterházy Ákos is elég vaskosan hívta fel a figyelmet: jó lenne végre elfelejteni a hektáronkénti termésmennyiség mindenek feletti voltát, mert ez eléggé primitív megközelítése a dolgoknak.
Így nem csoda, hogy évtizedek óta csak beszélünk a minőségről a nemesítésben, de aki jót akar magának, az a tonnákat veszi célba, nem azt, hogy a búzája fehérjetartalma 15–17 százalékos legyen. A standardnál valamivel többet adó, tehát mennyiséget produkáló fajta esetében nem kell magyarázkodni, mert az feketén-fehéren kimutatható. Pedig kicsit részletesebben megnézhetnénk, hogy a 12 százalékos fehérjetartalmú, de 105 százalékot adó búzához képest a végeredményben mit hoz egy olyan fajtajelölt, amelyik csak 98 százaléknyi hozamra képes, de a beltartalma alapján kiváló, mert 15–17 százalék benne a fehérje. Előfordult, nem kitaláció, hogy maga a nemesítő vont vissza ilyen minőségű fajtajelöltet, mert a mostani rendszerben nem terem neki babér.
Még egy kicsit mélyebben vizsgálódva más is kiderülne. Például hogy
Ez mindig utólag derül ki, most Mesterházy akadémikus fordított rajta, s előre megmondja, melyik ellenálló, melyik fogékony! Bárki visszagondolhat a 2010-es búzafuzáriumos évre, vagy 2014-re, amikor a kukorica egy része vált szinte használhatatlanná. Nagyon szőrmentén ugyan, de már 2014-ben is többen figyelmeztettek rá, hogy a 2,5 millió tonna toxinnal szennyezett kukorica 100–120 milliárd forintos kárt jelentett a magyar mezőgazdaságnak. Ma sem tudjuk, hogyan oldották meg ennek a terménynek az elhelyezését, bármiféle hasznosítása, csupán az akkori jegyzetekből derül ki a mérhetetlen nagyságú kár.
Erről állítja Mesterházy Ákos, hogy az akkori anyagi veszteségnek az 1 százalékából teljes egészében megoldható lenne a gombafertőzés és a toxinmentesítés ügye, és ennek már a metódusát is kidolgozták. A módszer mibenlétét a kiszombori szakmai megbeszélésen tárták a szűk nyilvánosság elé.
Amíg ezt nem valósítjuk meg, és amíg egy-egy évjáratban beüthet ilyen krach, addig nem adunk választ arra a kérdésre, milyen következményekkel jár ez a takarmányozásban, a magyar állattenyésztésben.
Megtörtént, mért eset, hogy valamelyik fajta vagy hibrid meglepően nagy termést adott, de a toxintartalom a megengedett érték háromszorosa volt. Az EU egyébként megszab határértéket az élelmiszeripari hasznosításra, ami elég szigorú, de ennél jóval elnézőbb és nagyvonalúbb a rendszer, amikor a takarmányozás körül vizsgálódunk.
Néhány alapdolgot érdemes megjegyezni. Ma is léteznek olyan kukoricahibridek, amelyek genetikája megoldást jelentenek a betegségekkel szemben. Ahol nincs fertőzési tünet, ott nem nagyon van toxin – de ez is csak 80 százalékban igaz. Ajánlatos volna a fogékonyságuk alapján a mostaninál sokkal szigorúbban szűrni a fajtákat és hibrideket.
Már egy közepes rezisztenciájú búzát is könnyebb megvédeni közepes vegyszerrel, mint egy nagyon fogékony búzát bármivel, mert azon a legkiválóbb vegyszerek sem segíthetnek.
Tökéletes fajta nincs, de a fajták és hibridek között akadnak olyanok, amelyeknek a gombásodásra való hajlama kisebb, vagy csak közepes.
Ebből kifolyólag helyes az a követelés, hogy a fajtaminősítésben és a posztregisztrációban sürgősen érdemi változtatásokra van szükség, mert a jelenlegi helyzetben egy erősebb fertőzési nyomású évjáratban sok tíz milliárd forint értéket veszíthetünk el. A szennyezett termés aztán mind rázúdul az állattenyésztésre – elvégre liszt készítésére csak 1,1 millió tonna jó minőségű búza kell. Ilyenkor meg csodálkozunk, hogy miért rosszak a szaporodásbiológiai mutatók, miért ésszerűtlenül nagyok a testtömeg-előállítás vagy az állati produkció (tej, tojás) fajlagos mutatói a termelésben.
Már ma sem kell megadóan feltartani kezünket, elvégre vannak olyan megoldások, amikkel a nagy bajt elkerülhetjük. A kiszombori bemutatón 23 hibridet vizsgáltak, valamennyi Magyarországon forgalmazó vetőmag-kereskedő ház anyaga megtalálható volt közöttük. A kétféle fuzáriumos (oxysporum, verticilium) és Aspergillus Flavus-os provokációs kísérletekben minden cégnek akadt rezisztens és fogékony hibridje. Tehát nem arról van szó, hogy valakit vagy valakiket el akarnának távolítani a magyar piacról, azonban
Mindez pénzbe kerül, főleg ami a kísérletezést, a fajtaminősítést illeti, de az nem lehet vita tárgya, hogy ez közös érdekünk. Na, és az sem, hogy ez már rövid távon is megtérülő befektetés – lehetne!