0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kedvez az időjárás az aszúsodásnak

Javában zajlik a szüret Tokaj-Hegyalján, ahol kifejezetten jó aszús évjáratra számítanak. A zöldszüret csökkentette a termés mennyiségét, de az árak is csökkentek a tavalyihoz képest.

A tavalyi évhez képest később, de még augusztusban elkezdték a szüretet Tokaj-Hegyalján, aminek részben a termékportfólió szélesedése, részben a szőlőfajták szerkezetének változása az oka – mondta a Világgazdaságnak Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke. A borvidéken egyre inkább terjedő pezsgőkészítés ugyanis sokkal korábbi szüretet igényel, és hamarabb érnek az újabb fajták, például a kabar is – magyarázta.

A pincékben felhalmozódott nagy készletek miatt meghirdetett nyári zöldszüret mintegy 40-50 ezer mázsával csökkentette a szőlőtermést, amelyből összességében most 280-300 ezer mázsát várnak, ez némileg alatta marad a korábbi előrejelzéseknek. Az egyik ok, hogy beindult az aszúsodás, ami csökkenti a szőlő súlyát.

Az idei kifejezetten jó évjáratnak tűnik, az eddig bejött tételek szép egyensúlyt mutatnak, a szőlőknek kiváló az érettségi fokuk, a beltartalmi értékek sem vesztek el a nyári melegben.

Az időjárási körülmények ideálisak az aszúsodáshoz, egyelőre azonban kevesebben szedik az aszút, mint arra mindezek alapján számítani lehet. Ennek oka lehet az is, hogy sokan még kivárnak, és még jobb minőségre számítanak, de az is, hogy vannak, akik a szőlőt ilyen „félaszús” állapotban szállítják be.

„Bízom benne, hogy jó aszús éve lesz a borvidéknek, mert az elmúlt nyolc évből csak háromban lehetett nagyobb mennyiségű aszúszemeket szedni, ami már látszik a készletek alakulásán is”

– mondta az alelnök.

Most elég széles szegmensben szóródnak az árak a borvidéken, az arcpirítóan alacsonytól az elfogadhatóig, de a tavalyihoz képest csökkentek.

Még nem tartunk ott, hogy teljesen függetleníteni tudjuk magunkat akár a hazai, akár a világpiaci folyamatoktól, bár az egyik fő cél éppen ez – indokolt Kalocsai László.

A két éve fagykárt szenvedett mediterrán vidékeken túltermelés van, ez világszinten is lenyomja az árakat. Megoldás lehet, hogy önálló közösségi marketingje legyen a borvidéknek, és úgy pozicionálja magát a világpiacon, hogy az árakat ne egy mediterrán túltermelés határozza meg.

Forrás: Világgazdaság