0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Költséghatékony, de nem egyszerű: legeltetés Szent Mihály-napján túl

A takarmányozási költségek csökkentése nagymértékben hozzájárul gazdaságunk eredményességéhez. Húsmarhatartás esetében erre az egyik ilyen lehetőség a legeltetési időszak növelése, ami egyébként az egyéb tartási költségek csökkenéséhez is vezethet.

Milyen módon tudjuk a legeltetési időszakot növelni? Közel állandó állománynagyság esetén vagy nagyobb területet jelölünk ki a legeltetésre, vagy megpróbáljuk a legelőterületeinket intenzívebben hasznosítani (illetve e kettő ötvözete). A területhasználat intenzitásánál azonban ne feledjük el megjegyezni, hogy a húsmarhatartó gazdaságok döntő része érintett lehet az Agrár-környezetgazdálkodási Program gyepgazdálkodási célprogramjaiban, illetve a Natura 2000 gyepterületeken így az intenzív területhasználat lehetősége (műtrágyázás, öntözés, szervestrágyázás) korlátozott.

A legeltetési időszak növeléséhez elengedhetetlen az előre gondolkodás, vagyis a legeltetési sorrend megtervezése, a szántóföldi melléktermékek legeltetése, a gyep és telepített kaszálók második növedékének a legeltetése, továbbá alternatív legelők készítése.

Miként tudjuk megvalósítani a meghosszabbított legeltetési idényt?

• Tarlók legeltetésével;

• kaszálók (gyepek, vetett füvek, füvesherék) második növedékének legeltetésével;

• másodlagos legelőnek telepített kultúrákon.

Tarlók legeltetése

Az egyik legáltalánosabban ismert lehetőség a kukoricatarló legeltetése, aminek a valós lehetősége a javuló betakarítási technika miatt egyre inkább csökken. Kukoricatarló legeltetésének természetesen az a feltétele, hogy a saját, vagy a szomszédos gazdaságok termeljenek szemeskukoricát, s azok legeltetett állatokkal könnyen elérhetők legyenek. A kukoricatarlón található takarmány minősége és mennyisége nagymértékben függ a betakarítás technológiai szintjétől. Az állattenyésztő szempontjából kedvező a régebbi géppark, ugyanis több a kukoricacső a táblán, mely a legértékesebb a tarlón található takarmánykomponensek között.

Mindenféleképpen célszerű szakaszolt legeltetést folytatni, 4-5 napos szakaszok kerítésével.

A szármaradvány minőségétől és a talajállapottól függően kell a legeltetett terület nagyságát meghatározni, általában 100 m2/tehén/nap. A legelő jószág először a csőmaradványokat, majd a levelet, s legvégül a szárat fogyassza el, ezért érdemes szakaszolni, hisz így szakaszonként újra és újra vannak táplálóértékben bőségesebb napok. A kukoricatarló őszi legeltetésekor a tehenek naponta mintegy 9-10 kg szárazanyagot vesznek fel (10% szem, 90% levél, csuhé, szár), s ez fedezi az egyedek energiaszükségletét, azonban mindezektől függetlenül az állomány kondícióját folyamatosan figyelemmel kell kísérni, s szükség esetén széna vagy zabszalma kiegészítéssel kell élni. A kukoricatarló legeltetését a betakarítást követően mihamarabb szükséges elkezdeni, hisz ekkor a legmagasabb a kukoricaszár táplálóértéke, ami az idő előreha­lad­tával folyamatosan csökken, továbbá az őszi mélyszántás biztonságos elvégzése érdekében sem tanácsos várakozni a legeltetéssel. A kukoricatarló legeltetése a növénytermesztési ágazatnak is kedvező, hisz letakarítja a tarlót, szervestrágyával teríti be a táblát.

Húsmarhatartó gazdaságok gyakran termesztenek silócirkot a téli takarmányozás biztosítására, ezt gyakran kukoricával vegyesen vetik, de azért van ahol tisztán csak cirokvetőmag kerül a földbe.

A cirok a betakarítást követően gyorsan sarjad, s kedvező ősz esetén (meleg, de nem túl csapadékos) a tarló még legeltethető.

Arra kell figyelni, hogy nagyobb csapadékmennyiségnél ne vágják túlságosan össze állataink a területet. A legelő állatok szépen letakarítják a területet, s az elhullajtott trágyájukkal szerves­anyagban is javítják a talajt.

A kalászosok tarlóinak legeltetése a modern szántóföldi gazdálkodás keretein belül nem alternatíva, ellenben a köles, vagy a szudáni fű tarlójának legeltetése teljesen reális, és bevett gyakorlat. Mindkettő alkalmazása hozzájárul a legeltetési időszak növeléséhez. Mindkét faj könnyen és jól sarjad, a taposást jól bírják, a kihajtó zöld részeket igen szívesen szálalja a szarvasmarha.

Kaszálók, takarmányfüvek, füvesherék legeltetése

Praktikus gyakorlat, ha gyepterületeink mellé telepített kaszálókat is létesítünk. Ezeket a kaszálókat vethetjük egy vagy több fűféle magjával, de hasznosabb, ha valamilyen pillangóst (fehérhere, szarvaskerep) is keverünk bele. Igen jó eredményt hoz a füves-here keverékek alkalmazása is. Amennyiben a teleltetéshez szükséges széna és szenázs biztosításához elegendő területen túl is telepítünk, akkor egyes kaszálók második növedékét felhasználhatjuk a legeltetési időszakunk növelésére. Plusz haszon, hogy kedvező a szálas tömegtakarmányok vetése az Agrár-környezetgazdálkodási Program szántóföldi célprogramok előírásainak betartása szempontjából, továbbá jó előveteménye a klasszikus szántóföldi kultúráknak, s eközben nagy mozgásteret ad a téli legeltetés meg­valósításához is.

Ne feledjük: védett gyepterületeken korlátozott a téli legeltetés megvalósítása csak úgy, mint a tápanyag-utánpótlás, szántóterületekre azonban nincsenek korlátozások e tekintetben.

Amennyiben van módunk növelni a talajunk tápanyag-szolgáltató képességét (műtrágyázás), úgy kevesebb területtel is növelni tudjuk a legeltetési időszakot.

A szántók talaja azonban nem olyan, mint egy jól beállt legelőé, csapadékos időjárás esetén hamar vágja a marha lába a szántót, amit bizony kerülni kell, hisz a jövő évi termést tehetjük vele tönkre.

Hasonló eredményeket hozhat a „fűmag-nyerés” érdekében telepített kultúra is. Ilyen lehet például a nádképű csenkesz, hisz jó a fagytűrő képessége, erős levélzete alkalmassá teszi a téli legeltetésre.

Általában a legeltetési időszak kiterjesztésén az ősz végi, tél eleji legeltetést értik, pedig legalább olyan jelentősége lehet a tél végi, kora tavaszi legeltetésnek is. Ebben az esetben a lábon száradt, úgynevezett bundában hagyott füvet legeltetjük. A bundában hagyott fű bár kevésbé jó takarmányértékű, de még így is elegendő táplálóanyagot biztosít a vemhességük második harmadában lévő, beállt ciklusú, üresen maradt teheneknek, növendék üszőknek. E területekre „speciális csapatot” célszerű összeállítani. Eddigi pályafutásom során előfordult már, hogy üres tehenekből állítottunk össze egy kisebb gulyát, s azt kora tavasszal hajtottuk ki. Ennek persze feltétele volt a jó talajállapot, s az, hogy az ivóvízellátást is meg tudtuk oldani.

A kora tavaszi legeltetésnek az a plusz haszna is megvan, hogy a friss fűre való átállás fokozatos, szinte észrevehetetlen, hisz az avas fű között már indul az új növedék.

Másodlagos legelőnek telepített kultúrák

Ha az emített lehetőségek nem állnak rendelkezésre, vagy nem elegendők, akkor szóba jöhet alternatív legelők telepítésének lehetősége is. Azt azonban az elején le kell szögezni, hogy itt érdemes számolni, megéri e másodlagos legelőt telepíteni (munka- és vetőmagköltség). E legelőket nem minden esetben az ősz végén, illetve télen, legeltetjük, hanem ősszel, de ezzel tartalékoljuk a területeket későbbi időre.

Milyen másodlagos telepített legelők jöhetnek szóba (a teljesség igénye nélkül) (táblázat):

• kukoricacsalamádé, cukorcirok, szudánifű;

• tarlórépa, takarmány­ká­posz­ta, olajretek;

• rozs.

Ezeket a növényeket május végén, vagy a nyár folyamán lekerülő növények tarlójába vetjük azért, hogy legeltethető tömegtakarmányt biztosítson az állataink számára. A kukoricacsalamádét, a cirkot és a szudá­nifüvet nyár végén, ősz elején praktikus legeltetni, és elősorban a száraz, aszályos nyarakat segít átvészelni. Nem szabad elfelejteni, hogy a szarvasmarhával a szudánifüvet 70-80 cm szármagassággal ajánlatos etetni. Ezzel jelentős legelőterületeket tudunk tartalékolni a késő őszi időszakra. A tarlórépát, és társait a késő őszi időszakban tudjuk legeltetni, de ebben az esetben mindig gondoskodni kell szénakiegészí­tés­ről, elkerülendő az emésztési problémákat. A korán vetett rozsot akár ősz végén is tudjuk legeltetni, de fő szerepe a kora tavaszi legeltetésben van.

A téli legeltetés azonban több figyelmet és munkát igényel, mint a nyári legeltetés. Mire, s miért kell odafigyelnünk?

Folyamatosan figyelnünk kell az állomány kondícióját, nem szabad elfelejteni, ez az időszak az, amikor nem szabad a kondíciónak romlani, s amennyiben ez bekövetkezik takarmány-kiegészítésről azonnal gondoskodnunk kell!

Miért veszélyesebb ez az időszak?

Mivel a környezet sokkal szeszélyesebb és hidegebb, így az állatok táplálóanyag igénye növekszik, és a területen található takarmány minősége is sokkal változékonyabb (eső, fagy, taposás), mint a vegetációs időszakban.

Szeles és esős időben komoly MJ-okat (energiát) takaríthatunk meg kisebb erdőszegélyek, bokorcsoportok bekertelésével. Vannak olyan szélvédett, sok fával, bokorral teletűzdelt, esetleg kiszáradt holtággal, kis dombbal ékesített legelőszakaszok, ahonnan egész télen nem hajtaná be az ember a jószágot, azaz ideális teleltetőhelyek.

Nem szabad megfeledkezni a nyalósó biztosításáról sem, mint ahogy arról sem, hogy az ivóvízellátás sem olyan egyszerű, mint nyáron.

Ne legeltessük „agyon” a területet, hisz ez nemcsak kondícióromláshoz, hanem a terület tönkretételével is járhat.

Kedvező, ha az adott téli legelő a telelőhelyhez közel van, vagy a közelében ki tudunk alakítani átmeneti telelőhelyet (pihenődomb, etető és itatóhely, szélvédett hely), így itt tudna pihenni az állomány, esetleg kiegészítő takarmányozásról itt tudunk gondoskodni. Ha ez sikerül, akkor a következő vegetációs időszakig akár be sem kell hajtanunk.

A téli legeltetés jó és hasznos dolog, sok értékes takarmányt tudunk vele megtakarítani, de okosan kell használnunk, több odafigyelést igényel.

Forrás: Kistermelők Lapja