Back to top

Magasabb fordulatszámra kapcsoltak az áruházak

Az idén is ambiciózus tervekkel várták a negyedik negyedévet a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok, hiszen ez az időszak az éves forgalom akár 30-35 százalékát adhatja.

Az ünnepekhez közeledve, a hosszú sorban állást megelőzve, több bolthálózatnál diákokat és nyugdíjasokat is beültetnek a pénztárba, mások növelik az önkiszolgáló kasszák számát – derült ki a Világgazdaság piaci körképéből, amely a SPAR, a Lidl, a CBA és az Aldi válaszain alapul.

Nem bocsátkozott forgalmi jóslatokba Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője, azt azonban a Világgazdaságnak elmondta, hogy a tavalyi értékesítés 27,3 százalékát adta a negyedik negyedév, azon belül pedig csaknem 40 százalékot a december, amikor az éves eladások 10 százalékát bonyolították le.

A SPAR-nál az átlagos kosárérték a 2018. október–decemberi időszakban 7 százalékkal haladta meg az éves átlagot, az utolsó hónapban pedig 23 százalékkal. A Lidlnél is bőven 25 százalék felett hoz a konyhára a negyedik negyedév. Tőzsér Judit, a diszkontlánc PR-vezetője arra számít, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével megnő a vásárlási kedv, nagymértékű növekedésre van kilátás.

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a CBA-nál a negyedik negyedév az éves forgalom 30–35 százalékát hozza, ezáltal a decemberre eső rész is jóval meghaladja a 10 százalékot. Fodor Attila, a társaság kommunikációs igazgatója kifejtette:

sokéves tendencia, hogy az ünnep környékén nemcsak az értékesített termékek mennyisége nő, hanem a magas minőségű árucikkek felé tolódik el a kereslet.

Az Aldinál pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az év utolsó három hónapjában növekvő vásárlási kedv már most érzékelhető, a bevételek magasabbak, mint korábban.

De nincs fény árnyék nélkül, a nagyobb forgalom extra terhet ró a pénztárosokra, árufeltöltőkre. A diákmunkások és a nyugdíjasok alkalmazása éppúgy megoldás lehet az év végi vásárlói roham idején, mint az önkiszolgáló kasszák telepítése.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Üdítőital szövetség: csökkent az ásványvíz, a gyümölcslé és az üdítőital forgalom az első fél évben

Mintegy 8 százalékkal 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua Nyrt.

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

Lengyelország: borkereskedelem a koronavírus után

A krakkói vásár szervezői által kezdeményezett Enoexpo Online Konferencia kapcsán összefoglaló készült a rendezvényen elhangzottakból. A vásár szervezőinek célja az volt, hogy a koronavírus által érintett borászati ágazatnak platformot biztosítsanak és egy nemzetközi körképben tekinthessék át az ágazati szakértők a helyzetet, ezzel mintegy előkészítve a novemberi szakvásárt.

Változó fogyasztói szokások Ázsiában

Amint várható volt, az ázsiai lakosok koronavírussal kapcsolatos aggodalmaik fogyasztási szokásukra is jelentős hatást gyakorol. Az Innova Market Insight piackutató cég 2020 márciusában végzett felmérése alapján Kínában, Indiában és Indonéziában az egészséggel, a jövedelemmel, az egészségügyi ellátással és a termékek elérhetőségével kapcsolatos aggodalmak állnak a középpontban.

Alkoholos italok újragondolva

Annak ellenére, hogy az alkoholos italok kereskedelmi eladása kimagasló volt a koronavírus ideje alatt, az éttermek és bárok bezárása kétszámjegyű csökkenést eredményez az idei eladásokban.

Az Öko (bio) tejtermelés feltételei

Ahhoz, hogy az elmúlt évek európai „élelmiszer botrányai” ne ismétlőd­jenek meg, nagyobb hangsúlyt kell fordítani a termelő állatok egészségének megőrzésére, továbbá a mezőgazdaságban alkalmazott nagy mennyiségű kémiai anyagok felhasználásának vissza­szorítására. Egyebek mellett ezen okok vezettek oda, hogy ismét előtérbe került az évezredek óta folytatott tradicionális (öko)gazdálkodás szükségessége.

Mindent helyben - fellendült a házi szörp- és lekvárkészítés

Újra fellendült a házi szörp- és lekvárkészítés. A hobbiból pedig akár mellékjövedelem is képződhet, mert mind nagyobb az érdeklődés a házi készítésű termékek iránt, a családi szükségletet meghaladó fölösleg könnyen értékesíthető.

Júliusban is emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak

Júliusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, főleg a növényi olaj- és zsírfélék, valamint a tejtermékek drágultak.

Júniusban 75,2 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma

Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nagyvállalatok kihívásaira válaszolnak a hazai agrár startupok

Folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara inkubációs programja; 2020 szeptemberében indul a második NAK TechLab inkubátor, amely egyedülálló lehetőség arra, hogy a startupok vezető nagyvállalati partnerekkel dolgozzanak a piacot meghódító megoldásaikon. A programba 2020. augusztus 30-ig lehet jelentkezni.