0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A megmaradás legfontosabb záloga a termőföld

Egyes térség- és gazdaságfejlesztési programokon keresztül közvetlenül is támogatjuk a külhoni magyar családokat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon.

A miniszter előadásában elmondta, az agrártárca feladata, hogy megóvja és védje a Kárpát-medence értékeit, néphagyományait, műveltségét, épített és szellemi örökségét. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a célkitűzések megvalósításában kitűnő szolgálatot tesz az agrárium, mivel a föld helyben van, a különböző szakmai és pénzügyi támogatások révén jó értelemben véve „röghöz köti” a gazdálkodót.

Hozzátette: az agrártárca folyamatosan tartja a kapcsolatot a bővülő létszámú civil szervezetekkel, melyek ellátják több tízezer külhoni magyar gazdálkodó érdekképviseletét, és amely az agrárium teljes területét átfogóan naprakész információáramlást tesz lehetővé tagjai között. Hangsúlyozta:

felkaroltuk a helyi termelőket, különböző kiállításokon, vásárokon segítjük őket termékeik bemutatásában is.

Nagy István elmondta, hogy idén a Közép-Kelet-Európai Kezdeményezés a Tudásalapú Agrárgazdaságért, Akvakultúráért, Erdészetért a Biomassza Gazdaságban (BIOEAST) újabb diplomáciai sikert ért el. Egy májusi közös V4+ nyilatkozat elfogadásával, és az országok erőforrásainak összehangolása érdekében már öt konkrét tematika mentén megkezdődött a makro-régiós szintű kutatási és innovációs munkacsoportok felállítása.

Ezek az erdészet, az édesvíz, az élelmiszer rendszerek, a bioenergia és a hozzáadott értékű bio-alapú termékek, valamint az agrárökológia

– emelte ki a miniszter. A tárcavezető kifejtette: célunk, hogy az EU-s H2020 és Horizon Europe programokat ne csak Nyugat-Európa tudja végrehajtani, hanem Közép-Kelet-Európa és ezen belül a Kárpát-medence is haszonélvezője legyen a közösségi forrásoknak.

Forrás: AM