Back to top

Stabilizálódott a szójapiac – Magyarország is nyerhet vele

Megnyugodni látszik a szójapiac, amelyet bizonytalanná tett az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, kiegészülve azzal, hogy több mint duplájára nőtt az Európai Unió tengerentúlról származó importja.

Az Egyesült Államok által kivetett védővámokra adott kínai válaszlépések között nagy bizonytalanságot okozott a nemzetközi szójapiacon az amerikai szójaexport 25 százalékos, majd idén szeptember elejétől már 30 százalékos megvámolása, még ha a "büntetővámot" Kína egy időre szinte azonnal fel is függesztette – írja a Napi.hu. Miközben a világ egymilliárd körüli sertésállományának nagyjából a felét hizlalják Kínában, az állomány ellátásához szükséges szójának 90 százalékát importálják. A világ szójatermésének 60 százalékát vásárolja fel Kína, amelynek ezen a téren Brazília mellett az Egyesült Államok volt a legnagyobb kereskedelmi partnere. A "vámincidens" után a brazil szójaexport 30 százalékkal nőtt Kínába.

Így temérdek amerikai szójának kell helyet találni máshol. Ez még akkor is igaz, hogy Kínában a korábban jelzettnél is kevesebb szójababot dolgozhatnak fel.

Ennek nemcsak az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus és az egyéb fehérjehordozók importjának erősödése az oka, hanem az afrikai sertéspestis járvány kínai elterjedése is.

Kína szójaimportja emiatt 80 millió tonnára, szójadara-bevitele pedig 62 millió tonnára is lecsökkenhet a következő szezonban. Az import csökkenéséhez hozzájárul az is, hogy a kínai kormány jelentős támogatása következtében a kínai szójatermő terület 9 millió hektárra bővült.

Az amerikai génmódosított (GM) szója uniós behozatala több mint a duplájára nőtt, 2,4 millió tonnáról 112 százalékkal 5,2 millió tonnára bővült 2018. július-december között az előző év azonos időszakához képest az Európai Bizottság (EB) által 2017 júliusában indított, uniós Növénypiaci Megfigyelőközpont adatai szerint. Nagyon úgy fest, hogy dől a GM-szója Európába. Miközben az amerikaiak dupláztak, a teljes uniós szójaimport 11,8 százalékkal 6,95 millió tonnára nőtt ebben az időszakban. Ezzel az öreg kontinensre kerül az amerikai szójakivitel 28 százaléka.

Az amerikaiak vezető szerepet töltenek be az EU-nak a szójababbal való teljes ellátásában. Az EU évente mintegy 14 millió tonna szójababot importál takarmányozására. Az Egyesült Államokból származó szójabab olcsó, mert génmódosított az árú.

Eközben azt a fehérjeigényt, amelyet az európai állattartók a tengerentúli szójával teljesíteni tudnak, Európa nem képes mással fedezni. Pedig egy tehenészetben a takarmányba kevert GM-szójával is táplált állatok teje sem lesz GM-mentes. Magyarországon 2017-ben útjára indították a Nemzeti Fehérjetakarmány Programot, azért, hogy kiváltható legyen az importból származó génmódosított szója a hazai takarmányokból. A program végső célja a GM-mentes élelmiszerlánc kialakítása.

Fehérjetakarmány szükségletét a magyar állattenyésztés is nagyrészt importból fedezi, s a szójababtermelést meghaladja a különböző feldolgozott alapanyagok behozatala.

A hazai állattenyésztés fehérjeszükséglete szempontjából a szójadara importja évente 450-500 ezer tonnát tesz ki. Elsősorban az Egyesült Államokból, Brazíliából és Argentínából érkezik hazánkba szójadara.

Közel 600 ezer tonna Magyarország extrahált szójadara felhasználása és ez mintegy 70 milliárd forint nagyságrendet jelent, ami az egyik legnagyobb költségtényező a felhasznált takarmány alapanyagok közül - mondta a napi.hunak Kulik Zoltán, a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója. Az árak jelentősen nem ingadoznak, nincsenek beszállítói problémák.

– Csak gondoljunk vissza a vitamin árrobbanásra vagy az orosz embargó kezdetén jelentkező európai szintű tejkészletek felhalmozódására, milyen áringadozások történtek – mondta Kulik.

Az is igaz, hogy a több mint két éve zajló vámháború teljesen átrendezte a szójapiacot, az Egyesült Államok első számú vevője Kína helyett ma már az EU. A kínaiak pedig Brazíliából szerzik be szójaigényüket, ahonnét korábban Európa vásárolt. Az árat azonban ez nem befolyásolta: a szója tonnánkénti ára ma is 380-410 dollár körül ingadozik, mint két éve

– mondta a Vitafort vezérigazgatója.

A szójapiacot jelenleg nem befolyásolja az afrikai sertéspestis. A statisztikai adatok szerint az elmúlt években a magyar szójatermés harmadát-felét adták el külföldre. A magyar szójaexport meghatározó célországai Németország, Ausztria és Szerbia, de van kivitel Horvátország és Olaszország irányába is.

Az Agrárminisztérium adatai szerint Magyarországon idén 168,7 ezer tonna szójatermés várható, ami kevesebb ugyan a tavalyi 174,2 ezer tonnánál, az elmúlt öt évi átlagnál viszont 6,1 százalékkal több.

A hektáronkénti hozam is 2,8-2-9 tonna lehet, hasonlóan a tavalyihoz. A szója vetésterület európai szinten növekedett, és eddig jók az idei termésátlagok is, a kilogrammonként 96-98 forintos szójaárakról ugyanakkor nem lehet elmondani, hogy magasan vannak – mondta Bányai Tibor, a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület elnökhelyettese.

Az amerikai szója egy része továbbra is eljutott Kínába, brazil kereskedőkön keresztül. A világpiaci átrendeződéstől alapvetően óriási kilengéseket nem várnak – tette hozzá a szakember.

A hazai piacon mintegy 50 ezer tonna szója fogy el, a többit, többségében dara formájában, importból fedezik a felhasználók. A hazai termés többségét exportálják, a GM-mentes felárral együtt, ami piactól függően változó, jellemzően 5-10 százalék

– mondta Bányai Tibor.

A magyar jogrend tiltja a hazai GM termesztést, ezt ki kell használnunk, óriási gazdasági potenciál van benne – mondta Kulik. Ráadásul a tejben a legkönnyebb kiváltani a szóját. Ezt sok helyen már meg is tették. Érdemes az üzletek polcain körbenézni és látható, hogy a hazai tejek többségén olvasható már a GM-mentes termelésből felirat is – mondta.

Forrás: 
Napi.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédelmi Szakmérnöki képzés indul Keszthelyen, a Balaton fővárosában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon. A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű, négy félévet felölelő levelező képzés.

Az EU meghosszabbította az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását

Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék - a búza, kukorica, repcemag és napraforgómag - behozatalára vonatkozó korlátozást - jelentette be az Európai Bizottság hétfő este.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.

Aggasztó szermaradványok a dísznövényeken

Az osztrák Global 2000 környezetvédelmi szervezet virágcsokrok, szobanövények és kerti virágok növényvédőszer- tartalmát vizsgálta. A független laboratóriumi mérések során a minták 94%-ában találtak vegyszermaradványokat.

Növényvédőszer-piac 2022

A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni a részvételt mindenkinek, akik valamelyik kutatásunkban segítségünkre volt.

Rekordösszeg az agrárium fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.

Átadták az abdai vásárteret

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a Penny Magyarországnak

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.

Kanadai olívaolaj?

A világ meghatározó olajbogyó termesztője, Spanyolország, második éve küzd az aszállyal és a hőséggel. Ennek pedig komoly hatása van az olívaolaj világpiaci árára is. A szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható, aminek a következménye az is, hogy új területek válnak alkalmassá az olajfák telepítésére: történetesen Kanadában is.

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.