Back to top

A Vajdahunyadvárnál történtekre emlékeztek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején s az azt követő napokban fontos események helyszíne volt a Vajdahunyadvár, amelynek bejáratánál Nagy István agrárminiszter és Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója helyezett el koszorút az emléknap alkalmából.

A megemlékezésen Nagy István emlékeztetett: annak idején sok ezer forradalmár áldozta fel életét, vagy töltötte fiatal éveit a bitófa árnyékában. „Ilyen tiszta erkölccsel vívott harcra csak jellemes, művelt nemzet képes” – méltatta az elődöket a tárcavezető, aki az akkori események fontos részeként tekint a Nemzeti Parasztpárt újjáalakulására is, melyet a Mezőgazdasági Múzeum egykori főigazgatója, S. Szabó Ferenc kezdeményezett.

A párt – immáron Petőfi Pártként – két minisztert, Farkas Ferencet és Bibó Istvánt delegálta Nagy Imre kormányába. „A mai magyar agrárium sokat köszönhet az elődöknek, akik a legnehezebb körülmények között is kitartással, hittel és elkötelezettséggel fáradoztak a magyarság szellemi, lelki és gazdasági megerősödéséért” – hangsúlyozta ünnepi beszédében a tárcavezető.

A megemlékezés helyszínének történelmi vonatkozásáról Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója beszélt. Mint mondta,

az '56-os forradalom és szabadságharc idején a Vajdahunyadvár épületét közel fél órán keresztül lőtték a szovjet tankok, s ugyanitt – egészen pontosan a múzeum lépcsőin – szerveződött újjá a Nemzeti Parasztpárt is.

„A Petőfi Párt elsődleges célja volt, hogy a magyar gazdák, kisgazdák érdekeit képviselje” – magyarázta a múzeumigazgató. Hozzátette: az épület falán lévő emléktábla megkoszorúzásával fejet hajtanak mindazok előtt, akik 1956-ban a magyar függetlenségért és szabadságért küzdöttek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Önből jó idénymunkás lenne? Tesztelje magát!

Foglalkozott már a gondolattal, hogy kieső bevételeit mezőgazdasági idénymunkával pótolja ezekben a nehéz időkben? Töltse ki az agrarheute.com tesztjét, és ha nyolcból több mint hat kérdésre igen a válasza, akkor jelentkezzen bátran, mert lelkileg felkészült az ezzel járó sajátos viszonyokra.

Beruházásokat érintő kedvezmények a veszélyhelyzetre való tekintettel

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból megvalósuló beruházási típusú projektek esetében - a veszélyhelyzet miatt bekövetkező hátrányos következmények enyhítése érdekében - számos fejlesztéspolitikai intézkedés történt. Íme a részletek.

Szlovákia: több támogatás a fiatal gazdáknak

Öt év után több támogatáshoz juthatnak a kezdő gazdálkodók Szlovákiában, jelentette be még a leköszönt szlovák kormány mezőgazdasági minisztere, Gabriela Matečná. A fiatal szlovák gazdák akár 50 ezer euró dotációt is kaphatnak.

Április 6-án nyílik az egységes kérelem beadófelülete

2020. április 6-án megnyílik az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete és lehetővé válik a gazdálkodók kérelmeinek benyújtása. Az erről szóló rendeletek a Magyar Közlöny 63. számában jelentek meg. Az EK idei benyújtása során a korábbi években megszokott és megismert eljárásokat kell követni, jellemzően technikai korrekciók és pontosítások történtek a szabályozásban ebben az évben.

Idénymunka-kereső portált indít az Agrárminisztérium

Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség.

Jelentős siker az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában

Kiemelkedően sikeres volt az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején indult földértékesítési programjának első üteme.

Nagy István nyílt levélben szólt az élelmiszerláncokhoz

"Levelet írtam ma valamennyi meghatározó élelmiszer kiskereskedelmi láncnak, melyben együttműködésüket kérem a magyar termékek forgalmazásával kapcsolatban" - írta közösségi oldalán az agrárminiszter, akinek gondolatait változtatás nélkül közöljük.

A koronavírus nehéz helyzetbe hozza a szőlő- és borágazatot

A koronavírus járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet érzékenyen érintette a magyar szőlőtermelőket és borászatokat. A válsághelyzettel kapcsolatban – a Tagság visszajelzései alapján – többféle intézkedést is hozott a HNT Elnöksége, és napi kapcsolatban áll az AM Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért felelős Államtitkárságával, valamint az Operatív Törzs agrárügyekért felelős vezetőségével.

Széles körben teszik elérhetővé a tavaszi mezőgazdasági munkalehetőségeket

Nagy István agrárminiszter és Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke egyeztetett a tavaszi mezőgazdasági munkák kapcsán: céljuk, hogy az élelmiszerellátás amellett, hogy folyamatos maradjon, minél több rászorulónak is munkát biztosítson.

Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter.