Back to top

A Vajdahunyadvárnál történtekre emlékeztek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején s az azt követő napokban fontos események helyszíne volt a Vajdahunyadvár, amelynek bejáratánál Nagy István agrárminiszter és Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója helyezett el koszorút az emléknap alkalmából.

A megemlékezésen Nagy István emlékeztetett: annak idején sok ezer forradalmár áldozta fel életét, vagy töltötte fiatal éveit a bitófa árnyékában. „Ilyen tiszta erkölccsel vívott harcra csak jellemes, művelt nemzet képes” – méltatta az elődöket a tárcavezető, aki az akkori események fontos részeként tekint a Nemzeti Parasztpárt újjáalakulására is, melyet a Mezőgazdasági Múzeum egykori főigazgatója, S. Szabó Ferenc kezdeményezett.

A párt – immáron Petőfi Pártként – két minisztert, Farkas Ferencet és Bibó Istvánt delegálta Nagy Imre kormányába. „A mai magyar agrárium sokat köszönhet az elődöknek, akik a legnehezebb körülmények között is kitartással, hittel és elkötelezettséggel fáradoztak a magyarság szellemi, lelki és gazdasági megerősödéséért” – hangsúlyozta ünnepi beszédében a tárcavezető.

A megemlékezés helyszínének történelmi vonatkozásáról Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója beszélt. Mint mondta,

az '56-os forradalom és szabadságharc idején a Vajdahunyadvár épületét közel fél órán keresztül lőtték a szovjet tankok, s ugyanitt – egészen pontosan a múzeum lépcsőin – szerveződött újjá a Nemzeti Parasztpárt is.

„A Petőfi Párt elsődleges célja volt, hogy a magyar gazdák, kisgazdák érdekeit képviselje” – magyarázta a múzeumigazgató. Hozzátette: az épület falán lévő emléktábla megkoszorúzásával fejet hajtanak mindazok előtt, akik 1956-ban a magyar függetlenségért és szabadságért küzdöttek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jobb klíma, szebb környezet

Hazánk kiemelt célja az ország fával borított területeinek növelése. Az ország zöldítése nemcsak szebbé teszi környezetünket, hanem komoly klímavédelmi jelentősége is van: az erdők meghatározó szerepet játszanak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében, a szén-dioxid megkötésében, a mikroklíma javításában.

Lovak és lovasok Dunatőkésen

A szlovák statisztikai hivatal már rég nem jegyzi gazdasági állatként a lovakat. Számuk 1965-ben 95 ezer volt, és még a rendszerváltáskor is 16 ezer lovat tartottak számon az országban; akkor szűnt meg a nyilvántartása gazdasági állatként. A rendszerváltás előtt magánszemély nem tarthatott lovat, még sportlóként sem, hiszen ez úri huncutságnak minősült.

A magyar erdők az emberek egészségét szolgálják

A kétmillió hektár magyar erdő egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít mindenki számára. Erdeink emellett csodálatos természetvédelmi értékeket rejtenek, hozzájárulnak a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez és megújuló faanyagot biztosítanak a társadalom számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Tudásmegosztás a mezőgazdaság és az élelmiszergazdaság fejlesztéséért

Az Európai Unió Agrárkutatás Állandó Bizottságának az Agrár Tudás- és - Innovációs Rendszer megerősítéséért létrehozott Stratégiai Munkacsoportja 2021. szeptember 14-15. között tartotta 5. mandátumának nyolcadik, online ülését. A kétnapos esemény házigazdája, a munkacsoport társelnöke, Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára volt.

Véget ért a jubileumi Coop Rally

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t, amely 8 állomáson keresztül Nyugat-Magyarországot járta körbe. A két napos rendezvényen a 250 versenyző 105 autóval tett meg több mint 800 kilométert, hogy megtekintsenek hat meghatározó, minőségi magyar termékeket gyártó és forgalmazó élelmiszeripari céget, valamint két Coop tagvállalatot

Átfogó szüreti mustfok ellenőrzés a szőlőtermesztők védelmében

A hatóságok 2021-ben, a szőlőszüret folyamán – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét ellenőrzést végeznek a borászati üzemekben. Ennek alapvető célja a helyes szüreti gyakorlat kialakítása: az ellenőrök a szőlőfelvásárlások során a tisztességes piaci gyakorlatot vizsgálják - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Magyarország részvételével létrejött a világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma

Létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum, miután az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz „az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést. Ezzel megalakult a világ első, öt ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma. A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum Európa egyik legnagyobb természeti területének számít.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Továbbra is számíthat az Agrárminisztérium támogatására a fűszerpaprika-ágazat

A kalocsai öntözési közösségek és a fűszerpaprika-feldolgozók támogatására tett ígéretet Nagy István agrárminiszter az első agrárhungarikum-konferencián, aminek Kalocsa adott otthont szeptember 10-én.

Új korszak kezdődhet a magyar-orosz agrárkapcsolatokban

„Kiemelt célunk a magas hozzáadott értékű élelmiszeripari termékek és szaktudás exportálásának elősegítése” – szögezte le Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Üzleti Fórum „Magyarország – Oroszország: alapvető trendek és exportlehetőségek” rendezvényén.