Back to top

A Vajdahunyadvárnál történtekre emlékeztek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején s az azt követő napokban fontos események helyszíne volt a Vajdahunyadvár, amelynek bejáratánál Nagy István agrárminiszter és Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója helyezett el koszorút az emléknap alkalmából.

A megemlékezésen Nagy István emlékeztetett: annak idején sok ezer forradalmár áldozta fel életét, vagy töltötte fiatal éveit a bitófa árnyékában. „Ilyen tiszta erkölccsel vívott harcra csak jellemes, művelt nemzet képes” – méltatta az elődöket a tárcavezető, aki az akkori események fontos részeként tekint a Nemzeti Parasztpárt újjáalakulására is, melyet a Mezőgazdasági Múzeum egykori főigazgatója, S. Szabó Ferenc kezdeményezett.

A párt – immáron Petőfi Pártként – két minisztert, Farkas Ferencet és Bibó Istvánt delegálta Nagy Imre kormányába. „A mai magyar agrárium sokat köszönhet az elődöknek, akik a legnehezebb körülmények között is kitartással, hittel és elkötelezettséggel fáradoztak a magyarság szellemi, lelki és gazdasági megerősödéséért” – hangsúlyozta ünnepi beszédében a tárcavezető.

A megemlékezés helyszínének történelmi vonatkozásáról Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója beszélt. Mint mondta,

az '56-os forradalom és szabadságharc idején a Vajdahunyadvár épületét közel fél órán keresztül lőtték a szovjet tankok, s ugyanitt – egészen pontosan a múzeum lépcsőin – szerveződött újjá a Nemzeti Parasztpárt is.

„A Petőfi Párt elsődleges célja volt, hogy a magyar gazdák, kisgazdák érdekeit képviselje” – magyarázta a múzeumigazgató. Hozzátette: az épület falán lévő emléktábla megkoszorúzásával fejet hajtanak mindazok előtt, akik 1956-ban a magyar függetlenségért és szabadságért küzdöttek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagy István: a vendéglátók, közétkeztetők is válasszák a hazait!

A helyi termelők termékeinek választásával a vendéglátók, közétkeztetők is sokat tehetnek a vidék fennmaradásáért – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium keddi közleményében.

Új natúrpark alakul az Őrjegben

Natúrpark címet adományozott az Őrjeg és szőlőhegyei térségnek Nagy István agrárminiszter. Ezzel már 16 natúrpark működik Magyarországon.

Koronavírus: így látja a helyzetet az agrárminiszter

A koronavírus agráriumra gyakorolt hatásairól beszélgetett, s a téma legfontosabb kérdéseit járta körül Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a "Szóvetés" című podcast-sorozat legfrissebb epizódjában.

Agrárminiszter: nyissák ki a bezárt piacokat!

A koronavírus-járvány miatt bezárt piacoknak a szabályok szigorú betartása mellett történő újranyitására szólította fel az érintett települések polgármesterét az agrárminiszter.

Elrejtett kincsünk, a Táti-szigetek

Az Agrárminisztérium természetvédelmi területté nyilvánította a Duna Táti-szigeteinek közel háromszáz hektáros térségét. Az újonnan létesített Táti és süttői Duna-szigetek természetvédelmi terület rendeltetése a Duna menti területek hajdani természetes állapotára jellemző ártéri élőhely-maradványok – mocsárrétek, puhafás ligeterdők – hosszú távú megőrzése, fenntartása.

Vetésidő és kijárási tilalom Szerbiában

Alig néhány órával e sorok papírra vetése előtt Aleksandar Vučić szerb államfő kijárási tilalmat rendelt el Szerbiában este 8 és reggel 5 óra között. A 65 évesnél idősebbekre ennél is nagyobb szigorítás vár, ők csak 5 és 10 óra között hagyhatják el otthonukat. Pedig nagy munka vár a földművesekre, hiszen a szántóföldek 90 százalékát a következő hetekben kell bevetni.

Szigorú fellépést sürget az élelmiszerek túlárazása miatt az agrárminiszter

Fellépést és ellenőrzéseket sürget az élelmiszerek árának helyenkénti drasztikus emelése miatt Nagy István agrárminiszter. A politikus elfogadhatatlannak tartja a drágulást és kéri a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy szigorúbban ellenerőzzék azokat a piaci szereplőket, amelyek tisztességtelen árpolitikával próbálnak meg nyerészkedni a kialakult helyzetben.

A mezőgazdasági és halászati ágazat megsegítéséről tárgyaltak az uniós vezetők

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet rendkívüli munkamódszereket és rendkívüli intézkedéseket igényel. Ennek megfelelően, az Unió fennállása óta március 25-én először egyeztetett videokonferencián egymással a 27 tagállam mezőgazdaságért és halászatért felelős minisztere a járvány okozta negatív hatások kezeléséről.

Az agrártámogatások kifizetésével segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat

A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – közölte Nagy István agrárminiszter. A támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár a kifizetések meggyorsításával is hozzá kíván járulni a koronavírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez.

A helyi piacok nyitva vannak, de itt is fontos az óvintézkedések betartása

A biztonságos élelmiszer-ellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak, ezért azok működése a koronavírus-járvány ideje alatt is kiemelten fontos, ugyanakkor az árusoknak és a vásárlóknak is fontos az óvintézkedések betartása - mondta el Nagy István agrárminiszter.