Back to top

A Vajdahunyadvárnál történtekre emlékeztek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején s az azt követő napokban fontos események helyszíne volt a Vajdahunyadvár, amelynek bejáratánál Nagy István agrárminiszter és Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója helyezett el koszorút az emléknap alkalmából.

A megemlékezésen Nagy István emlékeztetett: annak idején sok ezer forradalmár áldozta fel életét, vagy töltötte fiatal éveit a bitófa árnyékában. „Ilyen tiszta erkölccsel vívott harcra csak jellemes, művelt nemzet képes” – méltatta az elődöket a tárcavezető, aki az akkori események fontos részeként tekint a Nemzeti Parasztpárt újjáalakulására is, melyet a Mezőgazdasági Múzeum egykori főigazgatója, S. Szabó Ferenc kezdeményezett.

A párt – immáron Petőfi Pártként – két minisztert, Farkas Ferencet és Bibó Istvánt delegálta Nagy Imre kormányába. „A mai magyar agrárium sokat köszönhet az elődöknek, akik a legnehezebb körülmények között is kitartással, hittel és elkötelezettséggel fáradoztak a magyarság szellemi, lelki és gazdasági megerősödéséért” – hangsúlyozta ünnepi beszédében a tárcavezető.

A megemlékezés helyszínének történelmi vonatkozásáról Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója beszélt. Mint mondta,

az '56-os forradalom és szabadságharc idején a Vajdahunyadvár épületét közel fél órán keresztül lőtték a szovjet tankok, s ugyanitt – egészen pontosan a múzeum lépcsőin – szerveződött újjá a Nemzeti Parasztpárt is.

„A Petőfi Párt elsődleges célja volt, hogy a magyar gazdák, kisgazdák érdekeit képviselje” – magyarázta a múzeumigazgató. Hozzátette: az épület falán lévő emléktábla megkoszorúzásával fejet hajtanak mindazok előtt, akik 1956-ban a magyar függetlenségért és szabadságért küzdöttek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A magyar bor egyre sikeresebb külföldön

A hazai borexport az első negyedévben kiugró teljesítményt nyújtott. Legalább is erre utalnak a KSH első negyedévi külkereskedelmi adatai. Emellett olvashatunk az új bortörvény-tervezetről, éréslassítás szőlészeti lehetőségeiről csakúgy, mint gyomszabályozásban alkalmazott alternatív megoldásokról a Borászati Füzetek idei, harmadik számában.

Családi gyümölcslé-üzemet adtak át Hatvanban

Kellenek azok az emberek, akik elöl mennek, mutatják az utat, hozzák az újdonságokat a gazdatársaik számára. Egy ilyen gyümölcstermesztő gazda, Simon Attila korszerű feldolgozóüzemét adták át Hatvanban. A családi gazdaság most átadott üzemében a 45 hektár dió termését lehet mosni, válogatni és szárítani, illetve gyümölcsleveket állítanak elő.

Hetvenéves a mester

A Hódmezővásárhelyen élő kovácsmestert, Imre Sándort olvasóink közül bizonyára sokaknak nem kell bemutatni, hisz az 1980-as évek végétől végigkísérte lovas-, benne fogathajtósportunk hazai és itthon rendezett nemzetközi eseményeit. Talán az a mondása sem ismeretlen, amelyet most, a jeles alkalomkor is felidézett: „Kovácsnak és cigányzenésznek születni kell”.

Stratégiai ágazattá vált az agrárium

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a hazai mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak mekkora jelentősége van - jelentette ki Farkas Sándor az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program rendezvényén Szeged-Szőregen, csütörtökön.

A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter

A mezőgazdaság akkor tud hatékonyan hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez, ha a gyakorlatban reálisan végrehajtható célok kerülnek meghatározásra – közölte Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülése után.

25 ezer hektár állami földet adnak haszonbérbe a nemzeti park igazgatóságok

2020. augusztus 1-jétől összesen több, mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti park igazgatóságok – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

AM-államtitkár: 2024-ig százezer hektárral nagyobb lesz az öntözhető terület

Az öntözhető területek nagyságát százezer hektárral kívánja növelni 2024-ig az agrártárca - mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Debrecenben, a Tiszta víz 2020 című japán-magyar regionális agrárkonferencián hétfőn.

Nagy István: az agrárkormányzat kiáll a helyi piacok értékei mellett

Elkészült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántó termelői piaca, a város központjában kétszáz millió forintból megépült létesítményt pénteken adták át.

Belvíz - átokból lehetőség?

A kora nyári időszak nagy mennyiségű csapadékot hozott, így mintegy tízezer hektárnyi földterület került belvíz alá hazánkban. E helyzetre a gazdák jelenleg sokkal inkább átokként, mintsem áldásként tekintenek, azonban nem kizárt, hogy a jövőben összehangolható lesz az érdekük a termelésben és a vízmegtartásban.

Horribile Dictu!

A jól működő iskolákban a 19. század elejétől Európa-szerte megjelentek a diáklapok, kezdetben kézírásos, később sokszorosított (pl. kőnyomatos), végül nyomtatott formában. Ugyan a diáklapok szerzői és terjesztésük a helyi adottságokon múlott, a sokszor humoros publikációk betekintést engedtek az intézmény tevékenységébe, a diákéletbe.