0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Folyamatos fejlesztések – Nemzetközi piacokon a Chemark

Tudatos fejlesztési politikával, a kapacitások bővítésével és a hatékonyság növelésével jutott el oda a Chemark Zrt., hogy termelőüzemei mára a nyugat-európai versenytársakkal is felveszik a versenyt. A növényvédő szerek formálásával és csomagolásával, növényvédőszer-bérgyártással foglalkozó vállalat ma már jelentős exporttevékenységet bonyolít és kapcsolatban áll a legnagyobb piaci szereplőkkel.

A Chemark Zrt. Európában a második legnagyobb növényvédőszer-bérgyártó, és kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában áll. A mostani helyzet elérésében nagy segítséget jelentett az EXIM finanszírozási konstrukciói által biztosított stabilitás.

Az évente 38 ezer tonna növényvédő szert előállító cég mára partnerei közt tudhatja a nagy multinacionális, originális készítménygyártók mellett a feltörekvő, generikus készítményekkel foglalkozó vállalatokat is. A cég tevékenysége nyomán az árbevétele kezdetektől fogva töretlenül nő.

A cég az 1991-es alapítása óta hosszú utat tett meg. A néhány fős kisvállalkozástól több mint háromszáz embernek munkát biztosító vállalatig, a kicsiny bérelt irodától a több tízezer négyzetmétert meghaladó beépített területig, az ismeretlen kezdőtől a piacvezető pozícióig jutott el a Chemark Zrt.

A hazai piac duplája

A berhidai üzemben gyártott évi 38 ezer tonnányi növényvédő szer több mint duplája a Magyarországon összességében felhasznált évi 18 ezer tonnás mennyiségnek. A fennmaradó részt exportálják, főleg az uniós tagállamokba, valamint Ukrajnába és Oroszországba. A vállalat eredményes tevékenysége révén ma már több mint háromszáz embernek biztosít megélhetést.

A vállalkozás szolgáltatásai közé tartozik például a növényvédő szerek formálása és csomagolása, az ezekhez kapcsolódó logisztikai tevékenység, illetve a csomagolás- és formulációfejlesztés, valamint a növényvédő szerekhez kapcsolódó analitikai szolgáltatások.

A növényvédőszer-formálás során fizikai és kémiai eljárásokkal, illetve különböző adalékanyagok segítségével alakítják az eredeti formájában felhasználhatatlan hatóanyagokat könnyen kijuttatható és alkalmazható készítményekké. A vállalat árbevételének döntő részét, mintegy 80 százalékát a növényvédőszer-formálás jelenti, míg hozzávetőleg 10–15 százalékát a csomagolás és nagyjából 5–6 százalékát a raktározás, a logisztika, valamint a kiskerti célokra használható készítmények forgalmazása teszi ki.

Tudatos fejlesztési politika

Agrárügyfelek az EXIM-nél

Az EXIM 2015 elején hirdette ki agrárstratégiáját, amely szerint kiemelt szerepet szán az agrárágazat finanszírozásának. Az agrárgazdaságnak komoly tőke- és forgóeszközigénye van. Az ágazatban működő vállalkozások legfontosabb igénye az innovatív fejlesztésekhez, beruházásokhoz és birtokrendezéshez kapcsolódó tartós, kiszámítható finanszírozás megléte.

Az EXIM termékpalettájának jelentős átalakítása lehetővé tette, hogy 2018 második felétől a feldolgozatlan mezőgazdasági termékeket exportálók és azok első körös beszállítói is finanszírozhatóak legyenek.

A Chemark régóta és tudatosan építette a nemzetközi pozícióit. Az EU csatlakozás alapvetően előnyösen érintette a vállalatot. A nagy növényvédőszer-gyártó nemzetközi vállalatok ellátási stratégiája régiókban gondolkodik. Egy nagyobb régió egyben sokkal nagyobb potenciális gyártási lehetőséget is teremt. Természetesen a kihívások is nagyobbak, de megfelelő fejlesztési stratégiával és kedvező forrásokkal lehetségessé vált a nyugat-európai műszaki színvonal elérésére. A magyar munkaerő akkori ár-érték aránya pedig jelentős versenyelőnyt biztosított. A kiút tehát a fejlesztésben volt, ezért 2003-tól egy folyamatos, napjainkban is tartó fejlesztési programot indítottak el, amelynek keretében lépésről lépésre bővítik kapacitásaikat és modernizálják üzemeiket. Az eredmény a növekvő kibocsátás és a javuló hatékonyság együttese.

A Chemark üzemeinek, egységeinek termelési színvonala a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma a nyugat-európai gyárakét is eléri, sőt néhány területen túl is szárnyalja.

Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Chemark nemzetközi partnerkapcsolatai kialakultak és egyre erősebbek lettek.

Nemcsak sikeres, felelős is

„Tudatában vagyunk annak, hogy hosszú távú üzleti fejlődésünk alapvető feltétele a felelős vállalati magatartás, amely döntően meghatározza az egész ipari társadalom jövőjét. Magas színvonalú, környezettudatos, energiahatékony szolgáltatásainkon keresztül kívánjuk elősegíteni a mezőgazdaság fejlődését, szűkebb és tágabb környezetünk megóvását, a jelen és jövő generációk egészséges környezetét”  – írja a Chemark vállalati politikájáról szóló összefoglalójában.

A cég az anyagban hozzáteszi: „munkánkat termékeink és szolgáltatásaink egyenletes minőségének biztosítása és továbbfejlesztése jellemzi, ezért működésünket minden szempontból a minőségelvnek kell áthatnia, azaz korszerű technológiával, magas színvonalú szakmai hozzáértéssel, gondossággal állítjuk elő termékeinket, különös figyelmet fordítva a keresztszennyeződés megelőzésére. Tevékenységünket minden területen megrendelőink elégedettségének kell alárendelnünk, az ehhez való hozzájárulás minden egyes munkatársunk első számú feladata.”

A Chemark törekszik a tevékenysége és termékei okozta negatív környezeti hatások megelőzésére, csökkentésére, ezáltal a környezetterhelésük folyamatos mérséklésére. Ennek érdekében igyekszik a keletkező hulladékok, a káros kibocsátások termelésarányos mennyiségének és azok környezeti hatásainak visszafogására, valamint értékeli az új technológiák bevezetése és a meglévő technológia módosítása előtt a várható környezeti hatásokat is.

A mára csaknem két évtizedes fejlesztési folyamat sikerét jelentős részben az EXIM-nek is köszönhetik, hiszen kereskedelmi banki partnereiken keresztül már régóta jó kapcsolatban állnak a pénzintézettel.

Az elmúlt 10 évben több projekt keretében összesen 49 millió euró hitelt kaptak az EXIM-től, nagyon kedvező, fix kamatozású konstrukciókban.

A kamatok egy-egy hitel esetében a teljes futamidő alatt változatlanok, kiszámíthatóságot biztosítva ezzel a cég számára.

Együttműködés a pénzügyekben

Mint ismert, az EXIM Exportélénkítő Hitelprogramjának keretén belül lehetőség nyílik maximum 5 éves futamidejű forgóeszközhitelek és akár 10 éves futamidejű beruházási hitelek, illetve 8 évre szóló lízingkonstrukció igénybevételére a mezőgazdasági és feldolgozott élelmiszeripari kkv-szegmensbe tartozó exportőr vállalkozásoknak és azok beszállítóinak.

Az exportélénkítő program forrásai elősegítik a cégek új exportpiacokra történő kijutását, nemzetközi értékláncba történő közvetlen és közvetett bekapcsolódását. A program keretében a termékek gyorsabban, rugalmasabban és szélesebb körben, ágazati megkötés nélkül érhetőek el. A forrás igénylése akár a vállalkozások számlavezető bankjainál is elindítható.

A jó feltételeket és az üzleti környezetet megértő hozzáállást emelte ki az együttműködés fő előnyeként Varga Imre, a Chemark Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette:

a projektek, amiket az EXIM-források segítségével valósítottunk meg, mind hozzájárultak ahhoz, hogy kisvállalkozásból az európai piac meghatározó növényvédőszer-bérgyártó cége legyünk. Kevés magyar vállalatnak vannak a saját szektorában hasonló pozíciói.”
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/Pénzmag