0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A növénynemesítés jó üzlet

Minden termékcsoportban nettó növekedést ért el a KWS, a világ egyik vezető növénynemesítő vállalata. A most nyilvánosságra hozott éves pénzügyi jelentés szerint 2018/19-ben a vállalat éves nettó jövedelme 104,0 millió euró, az egy részvényre jutó eredmény pedig 3,15 euró lett.

„Vállalkozásunk jól teljesített a kihívást jelentő mezőgazdasági környezetben” – mondta Eva Kienle, a KWS pénzügyi igazgatója. „Minden termékcsoportnál növekedést értünk el, és a működési bevételek jelentősen emelkedtek. A folyó pénzügyi évben további növekedésre számítunk a változatos termékportfólió, a fajtáink jóváhagyásának ígérete és a zöldségmag-üzletbe való belépésünk eredményeként.” A 2018/19-es pénzügyi évben a KWS több mint 5500 alkalmazottal 70 országban 1,1 milliárd euró nettó árbevételt realizált. A kamat és adó előtti eredménye 150 millió euró volt.

A KWS hagyományosan családi tulajdonú vállalkozás, amely több mint 160 éve működik önállóan. Növénytermesztéssel, valamint kukorica, cukorrépa, gabonafélék, repcemag, napraforgó és zöldségfélék vetőmagjának előállításával és értékesítésével foglalkozik.

A cég kukorica ágazatbéli nettó árbevétele 0,7 százalékkal, 734,2 millió euróra növekedett a vizsgált évben. A cukorrépa-ágazat árbevétele 461,2 millió euróra emelkedett. A gabonaágazat bevétele 13 százalékkal nőtt, 170,8 millió euró lett. Az úgynevezett vállalati szegmens nettó árbevétele 3,9 millió euró volt.

A KWS tőkeköltsége a 2018/2019-ös költségvetési évben össz­hangban állt hosszú távú növekedési terveivel, a termelési, kutatási és fejlesztési kapacitások felállítására és bővítésére összpontosított.

Egyebek között a társaság folytatta a cukorrépavetőmag-termelés kiterjesztését, amelynek teljes volumene csaknem 40 millió euró.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/kws.com