Back to top

Vietnámban tárgyalt és baromfifeldolgozó üzemet adott át Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter és Nguyen Xuan Cuong Vietnám mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere bilaterális tárgyalásokat folytatott, majd baromfifeldolgozó üzemet adott át csütörtök reggel Thanh Hoa tartományban.

A felek a megbeszélésen az agrárium további területeit és azok fejlesztésének lehetséges irányait is megvizsgálták. A tárgyaláson az éghajlatváltozás országokat érintő hatásairól a vízgazdálkodásról, illetve az oktatási, kutatási területen történő együttműködésről is egyeztetettek. Nagy István elmondta, hogy

az elmúlt években dinamikusan bővült a külkereskedelmi forgalom Magyarország és a keleti és déli országok között a mezőgazdasági termékek területén.

Ennek köszönhetően Vietnámba is jelentősen megnövekedett a magyar export, elsősorban az állati eredetű termékek kivitelének köszönhetően.

Fotó: AM
Ezt követően a két miniszter részt vett a Master Good Kft. Thanh Hoa tartománybeli baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén. Nagy István emlékeztetett arra, hogy

tavaly tették le ennek a baromfi tenyésztéssel és keltetéssel foglalkozó magyar-vietnámi vállalatnak az alapkövét.

A tárcavezető hozzátette, hogy ez az együttműködés óriási elismerés a magyar vállalatoknak, amelyek a legmodernebb agrártechnológiát, innovációt helyezik előtérbe a működésük során. A 21. századi, piacképes agrárium felépítése elképzelhetetlen a nemzetközi együttműködések nélkül- hangsúlyozta a miniszter.

Kiemelte, hogy a közös együttműködés 12 millió euró értékben jött létre, melynek nagy részét, 60 százalékát magyar gép- és technológiagyártók biztosították. A tervek szerint az első évben 20 millió a későbbiekben pedig 40 millió baromfit nevelnek és dolgoznak fel a csütörtökön átadott üzemben, ami minőségi fordulópontot jelent majd az ország mezőgazdaságában.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mikulásvirág: az eltarthatóság a fő cél

A mikulásvirág az egyik legfontosabb szobanövény, bár sokan kifogásolják tartósságát, és ez mindenképpen rontja a megítélését. A nemesítők hosszú ideje dolgoznak azon, hogy a növények eltarthatóságát növeljék, ez azonban komoly kihívások elé állítja a szakembereket.

Édesítőszerrel gyorsabban nőnek a brojlercsirkék

A kínai Nanjing Mezőgazdasági Egyetemen három édesítőszert vizsgáltak a csirkék növekedési ütemére, szérumból mérhető biokémiai anyagaikra és a vékonybél élettani funkcióira nézve.

Szellemi Tulajdon Hivatala: nemzetgazdasági érdek a magyar borok oltalmazása

Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, ebben nyújt segítséget szolgáltatásaival a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) - közölte a hivatal elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fél évszázad a kisállattenyésztésben

Az idei esztendő többszörös jubileumot jelent a nemzetközileg is elismert Tóth Sándor gyémántkoszorús mestertenyésztő életében. Idén ünnepli 80. születésnapját, 50 éve lépett be a Magyar Galamb- és Kisállat­tenyésztők Szövetségébe, s azóta többször tagja volt a szervezet vezetőségének.

Lengyelország: borkereskedelem a koronavírus után

A krakkói vásár szervezői által kezdeményezett Enoexpo Online Konferencia kapcsán összefoglaló készült a rendezvényen elhangzottakból. A vásár szervezőinek célja az volt, hogy a koronavírus által érintett borászati ágazatnak platformot biztosítsanak és egy nemzetközi körképben tekinthessék át az ágazati szakértők a helyzetet, ezzel mintegy előkészítve a novemberi szakvásárt.

Júliusban kétharmadával nőtt a kínai-európai vasúti teherforgalom

Júliusban az egy évvel korábbihoz képest kétharmadával nőtt a vasúti teherforgalom Kína és Európa között a kínai állami vasúttársaság, a China State Railway Group közleménye szerint.

Megnyitották a balatonfüredi borheteket

Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter.

Így lesz a tizennyolcból négyszáz

Mihályhalmán, félúton Nádudvar és Püspökladány között, egy családi vállalkozás őshonos szürke marhákat és ennek charolaival keresztezett változatát legelteti a lehető legtermészetesebb körülmények között.

Júliusban is emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak

Júliusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, főleg a növényi olaj- és zsírfélék, valamint a tejtermékek drágultak.

KSH: 697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júniusban

Júniusban az export euróban számított értéke 3,1, az importé 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 201 millió euróval javult, és elérte a 697 millió eurót (240 milliárd forintot) - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pénteken.