0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kóbor kecskék hazája? – Vegyék komolyan az állatok jelölését!

Állatvédők különböző fórumokon gyakran hangoztatják, hogy itthon milliós nagyságrendben kóborolnak kutyák és macskák mindenfelé. De hinnék-e, hogy elcsatangolt kecskék is szép számmal akadnak?

Bár kötelező, szerintem jóval több füljelző nélküli kecske van az országban, mint krotáliás. Kutyáknál már talán megfordulni látszik a trend, és az egyedi azonosítóval, azaz chippel rendelkező példányok száma több, de a kecskét és a birkát még manapság is elfelejtik jelölni.

A tehén eléggé nagy, azt jelölik, bár egy nagy gulyában „elfér” néhány jelöletlen, de egy kecske annyira nem feltűnő, meg hát „csak fűnyírónak tartják”, akkor meg minek? Meg amúgy is, az pénzbe kerül, meg ellenőrzik is…, tipikusan magyaros hozzáállás.

Pedig a törvény elég egyértelmű, és az állattartók rájöhettek volna már, hogy az ő érdekeiket is szolgálja a rendszer. Ha eltűnik, ellopják, ha vásárláskor egészségügyi, tenyésztési garan­ciális gondok merülnek fel (akad jó pár), ott az állat azonosítója a tetoválással együtt, és nem csak annyi, hogy „az a nagy szarvatlan, fehér kecske, ott ni”, a többi sok fehér kecske között…

Kóbor kecskék

Tatabánya térségében évekig „tartotta rettegésben” az ott élőket és a Turul környékén kirándulókat egy méretes bak. Eredetileg egy baleset folytán szökött meg teljes háremével, és sokáig a Pes-kő és a Turul emlékmű közötti részen kóboroltak. Vadászok, állatvédők, természetvédelmi őrök próbálták őket befogni. Az anyák és a növendékek apránként lemorzsolódtak, befogásra kerültek, a bak azonban mindenkit kijátszott. Azután egy kutyasétáltató fiatalember vette a kezébe a helyzetet, hosszú hónapokon keresztül hordva neki almát, péksüteményt, nyalánkságokat, ha kellett, vizet, és sikerült nagyjából magához szoktatnia a „Rémet”. Befogták, elszállították. Volt, aki örült, volt, aki nem, de az biztos, kisgyerekes szülő nem szívesen találkozik az erdőben egy igen méretes trófeát viselő öreg kecskebakkal, pláne nem párzási szezonban, amikor esetleg a bak két lábon pózolva közeledik.

Néhány hete a hatósági állatorvosom hívott fel, hogy jön létszámot ellenőrizni, mert valaki bejelentette, hogy kinn csavarognak a kecskéim. Persze, az enyémek megvoltak, de a közeli falu egyik utcájában akkor már több mint egy hete dúlt és fosztogatott, amúgy vidám kecske módra, két fiatal, tavaszi bakocska. Az ott élők már a hajukat tépték, így lett hatósági az ügy: kiskert nem maradt ép, kutya nem maradt ép eszű a környéken. A tulaj, hivatalosan nem lett meg. A tulaj öccse levelezgetett a közösségi oldalon, mondván, bocs, rossz a kerítés, de ezen kívül semmi nem történt. Végül néhány markos legény elkapta, és elvitte őket.

Városszéli horgásztó. Pecás ismerősöm kimentett a tóból egy fuldokló kecskét, megkötötte maga mellé egy fához, míg pecázott, hogy pihenjen, nehogy nagyobb baja történjen az állatnak. Pecázás után elengedte, hátha hazatalál, ő meg betért a közeli kis kocsmába feltöltődni.

Mire kijött a talponállóból, a kecske ott várta az ajtóban az ismerőst és hazáig kísérte, mindenféle hessegetés ellenére. Hiába keresték eredeti gazdáját, nem lett meg, és a kecske egyelőre a pecás kollégánál lakik most.

Rengeteg ilyen és hasonló történetet hallok, hetente, kéthetente, és ez csak a mi 50 kilométeres körzetünk. A kocsma az egyik legforgalmasabb főút mellett van, a kecske halálos balesetet is okozhatott volna (ahogy nem olyan rég egy elcsavargott vizsla tette). A „Turul réme” is okozhatott volna balesetet, ahogy az idióta kis bakok ledarálták a kerteket és a facsemetéket. Sok minden csak a szerencsén múlik…

Állattartói felelősség

A nagy bak egy baleset folytán került ki a kerítésen kívülre, úgy, hogy a balesetben a tulajdonos, aki kezelni tudta, súlyosan megsérült. De mi van azokkal az állatokkal, akik a hanyag tartás miatt kerülnek ki, és még csak nem is töri magát a tulaj, hogy visszaszerezze őket? Mi ennek az oka? Gondolom, fél a felelősségre vonástól. Ha mélyen hallgat, nem az övé a felelősség. Itt jön szembe megint az a tapasztalatom, hogy az embereknek igen nagy része nem érett meg az állattartásra. Megtetszik valami, megveszik magunknak, de megtartani, etetni nem tudják, kellemetlen a felügyelet biztosítása, esetleg az állatorvosért is fizetni kell. Könnyebbség hát, ha a kecske megszökik, elkóborol, és szét lehet tárni a karokat, tehetetlenül, sajnálkozva, netán önsajnálattal.

A magyarországi Szépalma Hotel mellett, írd és mondd, kecske és juh menhely üzemel. Nem, nem itthoni keretekből, osztrák állatvédők pénze vándorol oda, és osztrák mentett állatoknak ad helyet. Kissé túlzásnak tartom a dolgot, de ahány ház, annyi szokás. Azonban elnézve az állattartói morált, illetve a másik oldalról a túlzott állatszeretetet („nem herélem, nem adom el vágásra stb, mert nagyon szeretem”), hamarosan szükség lesz itthon is valamilyen gyűjtő és befogadó állomásra. A saját hatósági állatorvosom vetette fel a két kis randalírozó bak kapcsán, hogy fogadjam én be őket. Természetesen: NEM!

Csak az idei környékbeli kóbor kecskéktől duplájára nőne az állományom. És akkor nem beszéltünk az esetlegesen behurcolt férgekről, betegségekről.

Szükséges rossz

Igen, szeretjük az állatainkat. Ebben az is benne foglaltatik, hogy tiszteljük őket, megfelelő életminőséget biztosítunk nekik, akkor is, ha „csak” haszonállatok. Tetszik, nem tetszik, a fölösleges létszámú egyedeket selejtezni (eladni, levágni) kell, bármilyen cuki is az. Az elajándékozás nem opció, pláne, ha „kedvencnek” ajándékozzuk el. Ha túléli a „kis édes” a kedvenclét első nyarát, ősszel nagy valószínűség szerint elkezd éhezni, ezért nekiáll rongálni vagy önállóan táplálékot keresni, megy bele a vakvilágba. A kedves „tenyésztő”, amikor elajándékozta az übercukit, gondolt vajon erre? Vagy úgy volt ezzel, mint a kutyások, akik „csak egyszer elljen a szuka, mert az kell nekik, majd elajándékozzuk a kicsiket”? Máris elindultunk a 10 000 kóbor kecske imázsa felé…

Tessék gondolkodni, döntéseket hozni, bármennyire fáj is! Tessék komolyan venni az állat jelölését, mert ha baleset történik, bizonyítani tudjuk vétlenségünket, máskülönben mindig a legközelebbi tartót találja meg a hatóság.

Vigyázzunk állatainkra, és igenis tegyük szóvá, ha valaki nem megengedhető módon tartja állatait – lehet, „csak” azért, mert nem ért hozzá.

Forrás: Kistermelők Lapja