0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hibátlan szüret vontatott kombájnnal

A szőlész szakmának szóló bemutatót tartottak a szüretről Villányban. A szervező KITE Zrt. a Bock-pince ültetvényén üzemi körülmények között bizonyította be, hogy a Pellenc-Grape’s Line 80 vontatott szüretelőgépnél nemigen akad jobb ebben a témakörben. Az összejövetelre csak érdeklődők jöttek, így viszonylag könnyű dolga volt az ismertetésnél Csiha Attilának, a KITE Zrt. szőlőágazati vezetőjének.

Talán nem szaladunk túlságosan előre az események ismertetésében, ha eláruljuk, hogy a látottak alapján eléggé élénk diskurzus alakult ki a következő véleménnyel: akárki akármit mond, a szőlészetben és a borászatban a szüretelőgép a jövő, ez lesz a megoldás.

Már korábban is bemutatott a KITE Zrt. szőlőkombájnt, az önjáró volt. Amit ebben az évben több helyen is ajánlottak, és amit legutóbb, most Villányban munka közben láthattak az érdeklődők, az a vontatott Pellenc Grape’s Line 80 szüretelő kombájn, amit egy szűk tengelytávú John Deere 5090 GF ültetvénytraktor húzott és működtetett. Kiderült, hogy ennek az újabb típusú szőlőkombájnnak a kezelhetősége egyszerűbb lett, miközben a munkája és a minősége is tovább javult.

Általánosságban véve elmondható, hogy a vontatott szüretelőgépeket 40–80 hektár közötti területtel rendelkező szőlőtermesztőknek ajánlják, de a területteljesítménye – optimális kihasználtság mellett – akár 150 hektár is lehet.

A vontatott kivitelű szőlőkombájnnak mások a fordulási tulajdonságai, mint az önjárónak, mert ha a traktoros jól képzett, és oda is figyel, akkor képes 6–8 méteres átmérőjű körben visszafordulni és újabb sorra ráállni.

A Grape’s Line 80-as szüretelőnél a gép vezérlését egy érintőképernyős, úgynevezett EASY TOUCH kijelző segítségével oldották meg, így a gépkezelő a John Deere traktor kabinjából tudja állítani a szüretelőfej különböző paramétereit. Sokat segít, hogy a gép kezelése nagyon egyszerű, a könnyen felismerhető és értelemszerű ikonokkal szinte gyerekjátéknak tűnik az eszköz kezelése, például a szüret megkezdéséhez és leállításához egyetlen gomb elég.

A munkavégzés sikerének a titka az, hogy a szüretelőfej különböző paramétereit a szőlő fajtájának, érettségének, művelésmódjának megfelelően tudjuk beállítani. Ilyen paraméterek a rázókarok távolsága, a frekvencia, az amplitúdó, a ventilátorsebesség beállítása, a rázókarok elhelyezkedése.

A gépen található munkavégző eszközök szemmel láthatólag egyszerűek, racionálisak, de nagyon innovatívak. A rácsos felhordószalagon történik az első válogatás, erről a szőlőszemek 70–80 százaléka már tisztán kerül le. A leveleket ventilátorral távolítják el, majd a maradék 20 százalékot is bogyózzák és válogatják. A munka sebessége a termésmennyiségtől és a tisztítás fokától függ. Minél nagyobb a termésmennyiség, és minél nagyobb tisztaságot szeretnénk elérni, annál lassabban kell haladni. Emellett a válogatórendszer még a levélnyelet is eltávolítja a betakarított szőlőszemek közül, így a végeredmény nagyon tiszta, mondhatni hibátlan minőségű bogyózott szőlő és must.

A gép tulajdonságai közül kiemelkedik, hogy az előző modellekhez képest 3–5 százalékkal több lémennyiséget takarít meg, ami első hallásra nem túl nagy, de ha 50–100 hektárral számolunk, és ha hektáronként 8 tonna szőlőt veszünk figyelembe, akkor a vele elérhető megtakarítás már számottevő.

A Villányban bemutatott vontatott Pellenc kombájnban 5–5 rázókar dolgozik, de a tájékoztatón kiderült, hogy a számuk 10–10 rázókarig növelhető, és a kombájnon egy-egy 1600 literes gyűjtőtartály található kétoldalt. Természetesen a további modelleknél más tartálykapacitás is elérhető, így a 40 és 45-ös modellek 2×1500 literes, a 60-as modell pedig 2×1800 literes kapacitással kapható.

A gép automatikusan a szőlősoron tartja magát, tehát ez is tisztán megoldott. Teraszon dolgozva 70 centiméteres magasságkülönbséget képes elviselni a kombájn, míg ha dombra telepítették a szőlőt, akkor 25–35 százalékos lejtőn is jól dolgozik (ha 1 méter távolság alatt 1 métert emelkedik a szint, az jelenti a 100 százalékot, szögben kifejezve ez 45 fok). A kombájnon olyan talajérzékelő található, amivel a gép a beállított szüretelési magasságot automatikusan tartja a talaj szintjéhez képest.

A gépnek úgynevezett mosási-tisztítási funkciója is van. Ennek elindításakor automatikusan felnyílnak a betakarító elemek, hogy a tisztításhoz kényelmesen hozzáférhető legyen a kombájn minden funkcionális része.

A Grape’s Line szüretelőcsalád tagjainál a biztonság is nagyon fontos szempont, így a gépbe bekerült idegen tárgy egy speciálisan kialakított felhordó szalagon keresztül hátul eltávolítható.

A vontatott Pellenc szőlőkombájn munkasebessége óránként 3–4 kilométer, így egy műszakban 4–6 hektár szőlő betakarítására képes. Igaz, a gyakorlatban inkább a megnyújtott műszak a jellemző, amivel értelemszerűen a gép területteljesítménye is növelhető.

A bemutatón egy 90 lóerős, keskeny nyomtávú John Deere traktor vontatta a kombájnt, de igény esetén ennél kisebb, akár 70 lóerős is elegendő hozzá, és persze nagyobb teljesítményű gép is alkalmazható. A szüretelő súlya közel öt tonna, amely tele tartályokkal még inkább megnő. Így hasznos lehet a hidraulikus kerékhajtás-funkció, amely az emelkedőn felfelé hajtja, lejtőn lefelé pedig fékezi a gépet, így segítve a traktor munkáját. Mindezt a vonórúdban található automatikus érzékelő szabályozza.

Fontos kérdés – általában ez hangzik el először az érdeklődőktől –, hogy mennyibe kerül. Jelenleg egy vontatott Pellenc szüretelő ára 20 és 40 millió forint között mozog a modelltől és felszereltségtől függően, míg egy önjáró 55 millió forinttól kezdődik.

A vontatott megoldás előnye még, hogy nem csak a szüretre használható, mert ha a traktor ráér, más feladatokat is elláthat. Májustól októberig lehet vele permetezni, a kisméretű traktor igénybe vehető sorközművelésre, kapálásra és más dolgokra is.

Ha csak kis területen kell szüretelni, akkor a bogyók beszállítása a préshez magával a kombájnnal is megoldható. Nagyobb területekhez kialakítottak, és Villányban be is mutattak egy szőlőszállító pótkocsit, amely 50 hektoliter befogadására képes, és ami akár közvetlenül a présgépbe tud üríteni. Az ürítés történhet csigával, szivattyúval vagy billentéssel. A kíméletes ürítést tovább lehet fokozni egy vibrációs kijuttatóegységgel, amely fokozatosan, apránként adagolja a szőlőt az ürítés során. A rozsdamentes acélból készült pótkocsi felszereltségtől függően 6–10 millió forintba kerül.

A gépi szüretről az 5 hektár saját szőlőt művelő Wéber Norbert villányi szőlész elmondta, hogy

a fürtökről teljes egészében leszedi a szemeket, kizárólag a végoszlopoknál marad egy-egy fürt. Előnyösebb, ha nem beton vagy fa végoszlopot használnak, hanem fémoszlopot.

A Pellenc által végzett hasonló munkát kézi betakarítással megközelíteni sem lehet. Arra a kérdésre, hogy hány ember munkáját képes kiváltani a kombájn, összetett választ kaptam. Eszerint nem hivatalos körülmények között 50 szüretelőt helyettesít egy ilyen kombájn. A teljesítményénél az is számít, hogy milyen fajtát szüretelnek – a bemutatón kékfrankost –, és hogy milyen tisztasági követelményeket kell teljesíteni.

A közeli Szajkon naponta 45–50 tonnát tudnak betakarítani egy géppel. Ha a tőkéken nagyobb a termés, akkor a haladási sebességet csökkenteni kell. Mivel a fordulóknál oda kell figyelni a gépre, az a megoldás, ha jó traktorost bíznak meg ezzel a munkával. Szintén külön figyelmet követel, ha a sorközökben vízerózió lépett fel, mert akkor a rázómagasságot másként kell beállítani. A vékony héjú fajtákat jobban le kell bogyózni, különben később eltömítik a prést a héjukkal.

A szakember szerint ők ott Villány környékén már el sem tudják képzelni gép nélkül a szüretet, annyira hasznos eszköz. A kombájn nem hagy el fürtöket, sőt, bizonyíthatóan kevesebbet hagy ott, mint kézi szüretelésnél. A napszámosok nagy részétől egyszerűen nem követelhető meg, hogy ne tegyenek levelet a fürtök közé.

A Pellenc előnyei között sorolták fel, hogy az önjáró gépet különböző művelőeszközökkel, például előmetszővel, csonkázóval, permetezővel is fel lehet szerelni.

Előmetszésnél nem hagy maga után nagy darab aprítékot, mert nem forgókés dolgozik rajta, hanem a venyigéket húzza be az aprítórendszerbe.

A hazai üzemméretek mellett egy ilyen kombájnnak akkor van létjogosultsága, ha minimum 4–5 szőlősgazda összefog, és vagy vásárolnak egy gépet, vagy bérbe vesznek egy Pellenc-et, és mindent együtt hajtanak végre. Olyan elképzelés is létezik, hogy a gépkereskedő nemcsak eladja, hanem igény szerint bérbe is adja a gépet.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság